Capa Központ
Kincses 70 – A magyar fotográfiának ajándékozott évek
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKincses 70 – A magyar fotográfiának ajándékozott évek↴ https://capacenter.hu/esemenyek/kincses-70-a-magyar-fotografianak-ajandekozott-evek/ Kincses Károly megkerülhetetlen alakja a magyar fotográfiának. Olyan intézmények alapítása fűződik a nevéhez, mint a Magyar Fotográfiai Alapítvány, a Magyar Fotógráfiai Múzeum és a Mai Manó Ház, ezen kívül pedig több száz fotókönyvet szerkesztett és megszámlálhatatlan kiállítás rendezett. A rendhagyó esten nem az ünnepeltet kérdezzük, hanem […]
Hullámtörés – Magyar fotográfusok vízről és emberről TÁRLATVEZETÉS
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországHullámtörés – Magyar fotográfusok vízről és emberről TÁRLATVEZETÉS↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hullamtores-magyar-fotografusok-vizrol-es-emberrol-tarlatvezetes/ 6 alkotó, 6 nézőpont a vízről A kiállítás a vízzel, a klímaváltozással, a sérülékeny környezetünkkel kapcsolatos kérdésekre, problémákra és egyúttal megoldásokra, járható utakra fókuszál. A közönségre aktív befogadó félként tekint, cselekvésre és közös felelősségvállalásra hívja a bemutatott képek és a kapcsolódó programok révén. Túl a dokumentarista […]
Melegh Noémi Napsugár és Szarka Klára közös tárlatvezetése az Így láthatsz meg engemet kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországMelegh Noémi Napsugár és Szarka Klára közös tárlatvezetése az Így láthatsz meg engemet kiállításban↴ https://capacenter.hu/esemenyek/melegh-noemi-napsugar-es-szarka-klara-kozos-tarlatvezetese-az-igy-lathatsz-meg-engemet-kiallitasban/ Az alkotó, Melegh Noémi Napsugár és a kurátor, Szarka Klára közös tárlatvezetése a tavalyi Hemző-díjas jutalomkiállításán. Beszélünk a nehézségekről, kalandokról és örömökről, mindarról, ami az anyag készítése során történt. Meg arról, hogyan is változnak meg a fotográfiák, amikor a galéria […]
A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból MEGNYITÓ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/a-felejtes-csele-valogatas-andre-kertesz-polaroidjaibol/ A Magyar Nemzeti Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállítás megnyitójára. Időpont: 2024. július 2. kedd, 18 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ / Robert Capa Contemporary Photography Center 1065 Budapest, […]
Hullámtörés – Magyar fotográfusok vízről és emberről MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** Hullámtörés – Magyar fotográfusok vízről és emberről↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/hullamtores-magyar-fotografusok-vizrol-es-emberrol/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára. Hullámtörés Magyar fotográfusok vízről és emberről Megnyitó: 2024. június 18., kedd, 18 óra Kiállító alkotók: Balázs Zsolt, Bácsi Róbert László, Kállai Márton, Molnár Zoltán, Végh […]
Hemző-díj 2024 – díjátadó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországHemző-díj 2024 – díjátadó ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2024-dijatado/ A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusok számára meghirdetett pályázatának ünnepélyes eredményhirdetése. Az Alapítvány kuratóriuma – Lajos Mari, Szarka Klára, Korniss Péter, Bánkuti András, Bácsi Róbert László és Salvarani Zsófia – a finalisták közül választotta ki a Hemző-díjas alkotót, akinek a nevét a díjátadón ismerheti meg a […]
Hemző-díj 2024 – prezentáció
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországHemző-díj 2024 – prezentáció ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2024-prezentacio/ A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket. Akik a nyilvános prezentáción bemutatják a jelöltjeiket az idei Hemző Károly-díjra: Hárs Katalin képszerkesztő, rovatvezető Kerekes Emőke fotográfus, a KópiaKollektiva alapítója Kocsány Kornél […]
Casting – Kocsány Kornél tárlatvezetése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. május 29-én, szerdán, 17:30-tól a Gulyás Miklós - Casting című kiállításán Kocsány Kornél szabadúszó fotográfus, fotótúra-vezető és tanár, a wonderzofphotography kurátora és a wopcast műsorvezetője tart tárlatvezetést.↴ https://capacenter.hu/esemenyek/casting-kocsany-kornel-tarlatvezetese/ Időpont: 2024. május 29., szerda, 17:30 Helyszín: Capa Központ, 8F Galéria Az eseményen való részvétel ingyenes. Kocsány Kornél szabadúszó fotográfus, fotótúra-vezető és tanár, a wonderzofphotography kurátora […]
KÖNYVBEMUTATÓ Pictorial Collective: Petőfi utcák népe
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKÖNYVBEMUTATÓ Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról↴ https://capacenter.hu/esemenyek/konyvbemutato-pictorial-collective-petofi-utcak-nepe-szubjektiv-fotos-latlelet-a-magyar-tarsadalomrol/ Tavalyi nagy sikerű kiállításunk képanyagából készült, közösségi finanszírozásban megjelenő fotóalbumát mutatja be vetített képes előadáson a dokumentarista fotográfusokat tömörítő Pictorial Collective. Időpont: 2024. május 28., kedd 18 óra Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. Petőfiről nevezték el a […]
Emese Tóthová: Játékidő – A négy fal között – beavató tárlatvezetés az alkotóval
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországEmese Tóthová: Játékidő – A négy fal között – beavató tárlatvezetés az alkotóval https://capacenter.hu/esemenyek/emese-tothova-jatekido-a-negy-fal-kozott-beavato-tarlatvezetes-az-alkotoval/ 2024. május 25-én, szombaton 16 órától Emese Tóthová tart alkotói tárlatvezetést a Játékidő- A négy fal között című kiállításon. A tárlatvezetésen az alkotó a sorozat létrejöttének körülményeiről, s az ő játékkal kialakított kapcsolatáról mesél majd a látogatóknak. Időpont: 2024. május 25., […]
Generációváltás a sajtófotóban: kopogtatnak a ’90-es évek második felében születettek!
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországGenerációváltás a sajtófotóban: kopogtatnak a ’90-es évek második felében születettek! – Vetített képes ingyenes kerekasztal-beszélgetés↴ https://capacenter.hu/esemenyek/generaciovaltas-a-sajtofotoban-kopogtatnak-a-90-es-evek-masodik-feleben-szuletettek-vetitett-kepes-ingyenes-kerekasztal-beszelgetes/ A 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőprogramjaként négy idén díjnyertes fotóriporterrel beszélgetünk a sajtófotós generációk különbségeiről annak apropóján, hogy az 1990-es évek második felében születettek elsöprő sikerrel szerepeltek az idei pályázaton. Máshogy kell ma fényképeznie egy fotóriporternek, mint 10-20-30 évvel […]
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás – Szlukovényi Tamás tárlatvezetése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország42. Magyar Sajtófotó Kiállítás – Szlukovényi Tamás tárlatvezetése↴ https://capacenter.hu/esemenyek/42-magyar-sajtofoto-kiallitas-szlukovenyi-tamas-tarlatvezetese/ 2024. május 22-én, szerdán, 16 órától a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás című tárlaton Szlukovényi Tamás a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője, a 42. Magyar Sajtófotó pályázat elnöke tart tárlatvezetés. Időpont: 2024. május 22., szerda, 16 óra Helyszín: Capa […]
MŰHELYTITKOK ◉ beavató tárlatvezetés az CAPAZINE LET’S ROLL! kiállításon
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországMŰHELYTITKOK ◉ beavató tárlatvezetés az CAPAZINE LET’S ROLL! kiállításon az alkotókkal és a kurátorokkal↴ https://capacenter.hu/esemenyek/muhelytitkok-%e2%97%89-beavato-tarlatvezetes-az-capazine-lets-roll-kiallitason-az-alkotokkal-es-a-kuratorokkal/ 2024. május 21-én, kedden, 17 órától a CAPAZINE LET’S ROLL! kiállításon a kiállító alkotók és a kurátorok tartanak beavató tárlatvezetést. Időpont: 2024. május 21., kedd, 17 óra Helyszín: Capa Központ, I. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt […]
Mit jelent ma a fotóriporteri műhelymunka? – Vetített képes ingyenes kerekasztal-beszélgetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországMit jelent ma a fotóriporteri műhelymunka? Mire van szükség a sikeres működéshez a sajtófotós szakma kulcsfigurái szerint? – Vetített képes ingyenes kerekasztal-beszélgetés https://capacenter.hu/esemenyek/mit-jelent-ma-a-fotoriporteri-muhelymunka-vetitett-kepes-ingyenes-kerekasztal-beszelgetes/ A 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőprogramjaként az utóbbi időszakban a pályázaton sikeresen szereplő hazai fotórovatok vezetőivel beszélgetünk arról, hogy mit jelent ma egy szakmai műhely? Hogyan lehet a kiválóságra ösztönözni a kollégákat […]
Módos Gábor – 65 év fotói – beszélgetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországMódos Gábor – 65 év fotói – beszélgetés↴ https://capacenter.hu/esemenyek/modos-gabor-65-ev-fotoi-beszelgetes/ 2024. május 9-én, csütörtökön 18 órától a Capa Központ rendezvénytermében tart vetítettképes beszélgetést Módos Gábor és Tóth József (Füles) "65 év fotói" címmel. Időpont: 2024. május 9., csütörtök, 18 óra Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. https://www.facebook.com/events/965036178541373/
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás – Bánkuti András tárlatvezetése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. május 5-én, vasárnap, 15 órától a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás című tárlaton Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést. https://capacenter.hu/esemenyek/42-magyar-sajtofoto-kiallitas-bankuti-andras-tarlatvezetese/ Időpont: 2024. május 5., vasárnap, 15 óra Helyszín: Capa Központ, I. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. https://www.facebook.com/events/345559018526983/
DokuMa
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországDokuMa dokumentarizmus ma Kutatás+beszélgetéssorozat https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma-_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat-4/ Valami régi, valami új. Tradíciók friss szemmel. Beszélgetés Horváth Katalin Fanni, Mohos Zsófia, Pályi Zsófia fotográfusokkal Moderátor: Kopin Katalin művészettörténész, kurátor Időpont: 2024. április 30., kedd, 18:00 Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. A DokuMa legújabb beszélgetése a nemzeti és nemzetiségi identitást, az elődeinktől kapott tradíciók napjainkban […]
BPF SCREENING NIGHTS // BÁNKUTI András fotóriporter
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországBPF SCREENING NIGHTS / a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL PROGRAMSOROZATA a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a belépés ingyenes. BPF Screening Nights - vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat keretében BÁNKUTI András fotóriporter, a Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza alapítója, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője mesél munkájáról. Beszélgetőtárs: BERA Viktor https://www.facebook.com/events/949128669759714/
Gulyás Miklós – Casting
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára https://capacenter.hu/kiallitasok/gulyas-miklos-casting/ The Robert Capa Contemporary Photography Center cordially invites you and your friends to the opening of its upcoming exhibition Gulyás Miklós Casting 2024. április 25., csütörtök, 18 órára / on Thursday, April 25, 2024, 6 pm A kiállítást megnyitja […]
Gulyás Miklós – Casting MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára https://capacenter.hu/kiallitasok/gulyas-miklos-casting/ The Robert Capa Contemporary Photography Center cordially invites you and your friends to the opening of its upcoming exhibition Gulyás Miklós Casting 2024. április 25., csütörtök, 18 órára / on Thursday, April 25, 2024, 6 pm A kiállítást megnyitja […]
Élet és Mű: Komka Péter
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Komka Péter fényképésszel. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-komka-peter/ Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de […]
BPF SCREENING NIGHTS // GŐBÖLYÖS Luca fotóművész
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL PROGRAMSOROZATA a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a belépés ingyenes. BPF Screening Nights - vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat keretében GŐBÖLYÖS Luca fotóművész mesél munkáiról. Beszélgetőtárs: BERA Viktor "Fotó szakon végeztem az Iparművészeti Egyetemen, de kezdettől fogva tágabb értelemben gondolkodtam a fotóról, mint a hagyományosan értelmezett művészfotó és portréfotó, illetve a nálunk nagyon […]
Emese Tóthová: Játékidő – A négy fal között
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországEmese Tóthová: Játékidő - A négy fal között Megnyitó: 2024. április 18., 18:00 A kiállítást megnyitja: Dr. Gellér Judit, a Néprajzi Múzeum MaDok-programjának muzeológusa és a MOME Fotográfia MA szak adjunktusa Kurátor: Kereszty Anna A felelősségteljes és felnőtt élettel nehéz összeegyeztetni az olyan cselekvéseket, amelyeket csak önmagukért vagy önmagunkért végzünk. Sokunkban ismerősen cseng a hang: […]
Emese Tóthová: Játékidő – A négy fal között – megnyitó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországEmese Tóthová: Játékidő - A négy fal között Megnyitó: 2024. április 18., 18:00 A kiállítást megnyitja: Dr. Gellér Judit, a Néprajzi Múzeum MaDok-programjának muzeológusa és a MOME Fotográfia MA szak adjunktusa Kurátor: Kereszty Anna A felelősségteljes és felnőtt élettel nehéz összeegyeztetni az olyan cselekvéseket, amelyeket csak önmagukért vagy önmagunkért végzünk. Sokunkban ismerősen cseng a hang: […]
CAPAZINE & ÁTLÁTÁS @ CAPA CENTER & VERNISSAGE PARTY
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország❗️FOR THE ENGLISH VERSION PLEASE SCROLL DOWN❗️ 2024. április 18-án este dupla megnyitóval folytatjuk a Capa Központ tavaszi programjait a megújult első emeleti kiállítótereinkben! A fiatal, feltörekvő alkotók támogatása és a tudásmegosztás jegyében bemutatjuk az intézmény egyedülálló oktatási projektjét, a hat éve futó CAPAZINE műhely legújabb kiállítását LET’S ROLL! címmel, amelyen a mozgókép és az […]
BPF SCREENING NIGHTS // AJKAI Dávid divatfotós
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországBPF SCREENING NIGHTS / a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL PROGRAMSOROZATA a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a belépés ingyenes. BPF Screening Nights - vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat keretében AJKAI Dávid divatfotós mesél munkájáról. Beszélgetőtárs: BERA Viktor Ajkai Dávid munkásságában kiemelt szerepet játszik a konceptuális divat, és portréfotó. Képei hazai, és nemzetközi magazinok mellett, könyvborítókon és kiállításokon szerepelnek. […]
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó és díjátadó https://capacenter.hu/kiallitasok/42-magyar-sajtofoto-kiallitas/ A megnyitón átadásra kerül a 2024-es Magyar Fotóriporteri Életműdíj is. Megnyitó és díjátadó időpontja: 2024. április 11., 17 óra Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem A kiállítás megtekinthető: 2024. április 12. – 2024. június 2. Capa Központ, I. emelet A kiállítást rendezte: Bánkuti András A kiállítás a Budapest Photo […]
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó és díjátadó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó és díjátadó https://capacenter.hu/kiallitasok/42-magyar-sajtofoto-kiallitas/ A megnyitón átadásra kerül a 2024-es Magyar Fotóriporteri Életműdíj is. Megnyitó és díjátadó időpontja: 2024. április 11., 17 óra Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem A kiállítás megtekinthető: 2024. április 12. – 2024. június 2. Capa Központ, I. emelet A kiállítást rendezte: Bánkuti András A kiállítás a Budapest Photo […]
ELŐHÍVÁS: Szarka Klára
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Kopin Katalin művészettörténész, kurátor beszélget Szarka Klára fotótörténésszel, kurátorral. https://capacenter.hu/esemenyek/elohivas-szarka-klara/ Szarka Klára lát és láttatni tud, tekintetével a magyar fotográfiára fókuszál, de a képeken túl az alkotók lelkét is ismeri. Mozgásba hozza maga körül a dolgokat, felismerései, meglátásai, ötletei élettel telítik a magyar fotós közeget. Közel lép a képekhez és emberekhez, tudja hogyan […]
Transzfer – Tárlatvezetés Flesch Bálint fotókonzervátor és Hajdú József fotográfussal
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. március 26-án, kedden, 17:30-tól a Transzfer című kiállításban tart tárlatvezetést Flesch Bálint fotókonzervátor és Hajdú József fotográfus. https://capacenter.hu/esemenyek/transzfer-tarlatvezetes-flesch-balint-fotokonzervator-es-hajdu-jozsef-fotografussal/ A Transzfer kiállítás olyan jelenségről szól ami történeti fényképészeti eljárásokkal készült képek esetében tűnhet elő. A vezetés során ezeknek az eljárásoknak és előzményeiknek ismertetésére kerülne sor, illetve azoknak a műszeres metódusoknak a bemutatására is amelyekkel a […]
DokuMa
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországDokuMa dokumentarizmus ma Kutatás+beszélgetéssorozat https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma-_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat-3/ A DokuMa harmadik beszélgetésén olyan fotográfusokkal beszélgetünk, akik önkéntes munkát végeznek gyermekvédelmi intézményekben vagy olyan leszakadó, hátrányos helyzetű településeken, ahol szegregátumban élnek a gyerekek. Hogyan lehet ötvözni a fotózást a segítő tevékenységgel, mit lehet megmutatni ennek a sérülékeny csoportnak az életéből, hatással lehet-e a gyerekek jövőbeli sorsára mindez? Figyelemfelhívás, társadalmi […]
DokuMa
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországDokuMa dokumentarizmus ma Kutatás+beszélgetéssorozat https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma-_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat-2/ A DokuMa második beszélgetésén a generációk közötti kapcsolódási lehetőségek kerülnek fókuszba. Hogyan ábrázolható a nagyszülőkhöz fűződő viszony és emlékek halmaza, hogyan íródik felül és változik meg a kisgyerekként kialakult kötődési mintázat a felnőttkorba érve? Milyen érzés szembesülni az élet végességének kérdésével, hogyan menthetőek át az emlékek, melyek a gyerekkorból erednek, […]
Élet és Mű: Radisics Milán
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Radisics Milán fényképésszel. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-radisics-milan/ Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de […]
Fókusz és Távolság – Bielik István
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes eseményünk során Topor Tünde művészettörténész beszélget Bielik István fotóművésszel. https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-bielik-istvan/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk […]
Robert Capa, a tudósító – beavató kurátori tárlatvezetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. február 8-án, csütörtökön 18 órakor a Robert Capa, a tudósító című állandó életműkiállítás kurátora, Csizek Gabriella tart beavató tárlatvezetést a Capa Központban. Limitált férőhely! https://capacenter.hu/esemenyek/robert-capa-a-tudosito-beavato-kuratori-tarlatvezetes-3/ Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 138 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák […]
ELŐHÍVÁS: Petrányi Zsolt
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Mucsi Emese kurátor, művészeti író beszélget Petrányi Zsolt művészettörténész, kurátorral. https://capacenter.hu/esemenyek/elohivas-petranyi-zsolt/ 2022-ben új beszélgetéssorozatotot indított a Capa Központ ELŐHÍVÁS címmel. Ezúttal nem az alkotókat kérdezzük, hanem azokat a szakembereket, akik egy nagy múzeum, egy jelentős archívum, vagy egy saját hely falai között szervezőként, kutatóként, „gondozóként” foglalkoznak a fotográfiával. Kurátorokat, archívumkezelőket, muzeológusokat, művészettörténészeket „hívunk […]
Hajdú József – Transzfer
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA múzeumi gyűjtemények titkokkal teli világok. Ezek közül láthatunk és ismerhetünk meg egyet Hajdú József Transzfer című kiállításán. https://capacenter.hu/kiallitasok/hajdu-jozsef-transzfer/ A kiállítás ingyenesen megtekinthető. Megnyitó: 2024. február 7., szerda, 18:00 óra A kiállítás megnyitja: Kincses Károly Megtekinthető: 2024. február 8. – 2024. március 31. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ - 8F Galéria 1065 Budapest, Nagymező utca […]
Hajdú József – Transzfer – MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA múzeumi gyűjtemények titkokkal teli világok. Ezek közül láthatunk és ismerhetünk meg egyet Hajdú József Transzfer című kiállításán. https://capacenter.hu/kiallitasok/hajdu-jozsef-transzfer/ A kiállítás ingyenesen megtekinthető. Megnyitó: 2024. február 7., szerda, 18:00 óra A kiállítás megnyitja: Kincses Károly Megtekinthető: 2024. február 8. – 2024. március 31. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ - 8F Galéria 1065 Budapest, Nagymező utca […]
Kereki Sándor záró tárlatvezetése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. február 4-én, vasárnap, 15:00-tól, a tárlat nyitvatartásának utolsó óráiban Kereki Sándor tart tárlatvezetést A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban. Időpont: 2024. február 4., vasárnap, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállítás az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Robert Capa […]
DokuMa: Balázs Zsolt, Kállai Márton, Zoltai András
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországDokuMa _dokumentarizmus ma – Kutatás+beszélgetéssorozat https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma-_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat/ A sorozat célkitűzése a hazai dokumentarista fotográfia hosszútávú kutatása és láthatóvá tétele. A DokuMa projekt során a magyar dokumentarista fotográfia fiatal és középnemzedékéhez tartozó alkotóinak fotóesszéit mutatjuk be egy-egy téma mentén. A beszélgetés során a szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a koncepciótól az alkotói módszerig, […]
Petrányi Zsolt tárlatvezetése a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. január 24-én, szerdán 16:30-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, a kiállítással egy időben az Eidolon gondozásában megjelenő Kereki-fotókönyv előszavának szerzője. Időpont: 2024. január 24., szerda, 16:30 Helyszín: Capa Központ, 1. Emelet Az eseményen a […]
Élet és Mű: Harnóczy Örs
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet […]
Fókusz és Távolság – Szabó Dezső
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Topor Tünde művészettörténész beszélget Szabó Dezső képzőművésszel. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti […]
Szarka Klára tárlatvezetése a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. január 14-én, vasárnap 15:00-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Szarka Klára fotótörténész, kurátor. Időpont: 2024. január 14., vasárnap, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállítás az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Robert […]
Visszapillantó – budapesti fotós rövidfilmek bemutatója
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIdőutazásra hív a 24.hu ötrészes minivideó-sorozata, amelyben legendás budapesti fényképek helyszíneire térhetünk vissza a fotók készítőivel. Nyilvános filmbemutató a szereplők és a készítők részvételével. https://capacenter.hu/esemenyek/visszapillanto-budapesti-fotos-rovidfilmek-bemutatoja/ Időpont: 2024. január 10., szerda, 17:00 Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. A Visszapillantó című ötrészes internetes minivideó-sorozatban nagynevű fotográfusok évtizedekkel ezelőtt készült ikonikus budapesti képeinek helyszínére […]
Kurátori tárlatvezetés a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 28-án, csütörtökön 15:00-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Barakonyi Szabolcs. Időpont: 2023. december 28., csütörtök, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott kortárs jeggyel lehet részt venni. Kereki Sándor valójában a második világháború után induló nagy fotós generáció második […]
Hórusz Archívum dobozbontás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 16-án, szombaton 15:00-tól Hórusz Archívum dobozbontó esemény lesz a Capa Központban. A workshop és beszélgetés keretein belül az archívum alapítója, Kardos Sándor Németh Gábor társaságában bont ki egy hosszú évek óta érintetlen, fényképekkel teli dobozt – a résztvevők pedig megtapasztalhatják, milyen közel lépni a legnagyobb hazai privát fotós gyűjtemény fényképeihez. Időpont: 2023. december […]
Robert Capa Budapesti beszélgetés – könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Open Books és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szeretettel meghívja a Robert Capa Budapesti beszélgetés című kötet bemutatójára. Időpont: 2023. december 15., péntek 16 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca utca 8.) A kötetet bemutató beszélgetés résztvevői: Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa, a kötet […]
ELMARAD – Élet és Mű: Harnóczy Örs
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Harnóczy Örs fényképésszel. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-harnoczy-ors/ Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de […]
A privát fotográfia és a megmutathatóság kérdései vol. 3 – fókuszban a személyiségi jog
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Eidolon Centre for Everyday Photography és a Capa Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat a “privát fotográfia kontra szerzői és személyiségi jog” problémáját járja körbe. Mivel a magánszemélyek által nem a megosztás szándékával létrejött, sokszor magánszemélyeket ábrázoló fotográfiák bemutathatósága komoly jogi kérdéseket vet fel. A témafelvetés nem csupán a hasonló, (magán)archívumokból építkező kortárs alkotók, hanem az […]
Kereki Sándor könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 12-én, kedden 17:30-tól az Eidolon Centre for Everyday Photography bemutatja Kereki Sándor – A hetvenes évek egy srác szemével című könyvét. Időpont: 2023. december 12., kedd, 17:30 Helyszín: Capa Központ, rendezvényterem „Ha abban az időszakban, Magyarországon létezett volna a »street photography« elnevezés, Kereki kiemelkedő hazai úttörője lenne. De mivel ez a kategória nem […]
Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével – MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével A kiállítás megnyitja: Tamási Miklós Megtekinthető: 2023. december 7. – 2024. február 4. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 1065 Budapest, Nagymező utca 8. Hétfő: zárva Kedd–péntek: 13:00–18:00 Szombat–vasárnap: 10:00–18:00 Kereki Sándor 1952-ben született és tizenhat évesen, még a gimnázium idején kezdett el fényképezni az édesapjától […]
Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével – MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével A kiállítás megnyitja: Tamási Miklós Megtekinthető: 2023. december 7. – 2024. február 4. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 1065 Budapest, Nagymező utca 8. Hétfő: zárva Kedd–péntek: 13:00–18:00 Szombat–vasárnap: 10:00–18:00 Kereki Sándor 1952-ben született és tizenhat évesen, még a gimnázium idején kezdett el fényképezni az édesapjától […]
Déri Miklós: Csak képek – könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKincses Károly, a könyv szerkesztője, Németh Gábor író és Déri Miklós beszélgetnek Déri Miklós legújabb fotóalbumáról. Időpont: 2023. november 29., szerda, 18:00 Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. DÉRI MIKLÓS a sajtófotó új műfaját teremtette meg. 2010 óta a társadalmi kérdésekre különösen érzékeny, elkötelezett fotóművészként, az aktuális problémákra reflektáló szubjektív dokumentarista fotóesszé-sorozatokon […]
Robert Capa, a tudósító – beavató kurátori tárlatvezetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. november 28-án, kedden 18 órakor a Robert Capa, a tudósító című állandó életműkiállítás kurátora, Csizek Gabriella tart beavató tárlatvezetést a Capa Központban. Limitált férőhely! Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 138 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti […]
Elvonatkoztatás fehér feketében – tárlatvezetés Winkler Nórával
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. november 22-én, szerdán 18:00-tól az Elvonatkoztatás fehér feketében című kiállításban tart tárlatvezetést Winkler Nóra. https://capacenter.hu/esemenyek/elvonatkoztatas-feher-feketeben-tarlatvezetes-winkler-noraval/ Időpont: 2023. november 22., szerda, 18:00 Helyszín: Capa Központ – 8F Galéria Az eseményen a részvétel ingyenes. A fotográfia menedék lehet, különösen azokban az időkben amikor a valóság szabta keretek között nincs mivel azonosulni, vagy amivel lehet, az mérföldekre […]
A privát fotográfia és a megmutathatóság kérdései vol. 2. – Fókuszban a szerzői jog
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Eidolon Centre for Everyday Photography és a Capa Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat a “privát fotográfia kontra szerzői és személyiségi jog” problémáját járja körbe. Mivel a magánszemélyek által nem a megosztás szándékával létrejött, sokszor magánszemélyeket ábrázoló fotográfiák bemutathatósága komoly jogi kérdéseket vet fel. A témafelvetés nem csupán a hasonló, (magán)archívumokból építkező kortárs alkotók, hanem az […]
Élet és Mű: Kaiser Ottó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Kaiser Ottó https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-kaiser-otto/ Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Kaiser Ottó fényképésszel. Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot […]
A privát fotográfia és a megmutathatóság kérdései vol. 1.
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Eidolon Centre for Everyday Photography és a Capa Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat a “privát fotográfia kontra szerzői és személyiségi jog” problémáját járja körbe. Mivel a magánszemélyek által nem a megosztás szándékával létrejött, sokszor magánszemélyeket ábrázoló fotográfiák bemutathatósága komoly jogi kérdéseket vet fel. A témafelvetés nem csupán a hasonló, (magán)archívumokból építkező kortárs alkotók, hanem az […]
Élet és Mű: Kovács Melinda
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Kovács Melinda https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-kovacs-melinda/ Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Kovács Melinda fényképésszel. Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot […]
Fotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporteri-eletmudij-2023-elet-es-mu-nemeth-gyorgy/ 2023. szeptember 28-án, csütörtökön, 18 órától a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Németh György fotográfussal beszélget Kincses Károly fotómuzeológus. Németh György az MTI fotóriportereként több évtizeden keresztül tudósított képeivel a Csongrád-megyei eseményekről. Ott volt mindenhol, ahol történt valami, jött ment, meg sem állt. A […]
Bukta Imre képzőművész és Winkler Nóra közös tárlatvezetése a Petőfi utcák népe kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországBukta Imre képzőművész és Winkler Nóra közös tárlatvezetése a Petőfi utcák népe kiállításban https://capacenter.hu/esemenyek/bukta-imre-kepzomuvesz-es-winkler-nora-kozos-tarlatvezetese-a-petofi-utcak-nepe-kiallitasban/ 2023. szeptember 21-én, csütörtökön, 17 órától a Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállításban tart tárlatvezetést Bukta Imre képzőművész és Winkler Nóra. Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, […]
Két beszélgetés a Petőfi utcák népe kiállítás kapcsán
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKét beszélgetés a Petőfi utcák népe kiállítás kapcsán https://capacenter.hu/esemenyek/ket-beszelgetes-a-petofi-utcak-nepe-kiallitas-kapcsan/ Időpont: 2023. szeptember 5., kedd, 17:00 Helyszín: Rendezvényterem Moderátor: Virágvölgyi István, a Petőfi utcák népe kiállítás kurátora Az eseményen való részvétel ingyenes A Petőfi-kultusz hullámzása az elmúlt két évszázadban Csunderlik Péter történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa, az ELTE-BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi […]
NKA Fotóművészet Kollégiuma- pályázat-konzultáció
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA NEMZETI KULTURÁLIS ALAP FOTÓMŰVÉSZET KOLLÉGIUMÁNAK TAGJAI konzultációt tartanak a szeptember 6-én lezáruló pályázatokról. Fotóművészet Kollégiuma tagjai: Kőrösi Orsolya, a kollégium vezetője, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ügyvezető igazgatója Bán András Németh Lajos-díjas műkritikus Dr. Cs. Plank Ibolya fotótörténész, az Országgyűlés Hivatala Digitális Kép és Filmarchívumának vezetője Hamarits Zsolt fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége […]
MOME FOTÓ MA DIPLOMA 2023
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországTörténeteket hoznak a jövőből és a múltból, családról, szerelemről, egészségről, igazságról és hazugságokról, melyek fontosak, el kell őket mesélni. Az el nem mondott történetek semmik. Jól kell elmesélni őket, nehogy félreérthetőek legyenek. Arra nincs igazán recept, hogy mi a megfelelő forma számukra. Leginkább talán azokat a történeteket szeretjük, melyek nincsenek az ízlésünkre szabva, melyeket hallgatva, […]
MOME FOTÓ MA DIPLOMA 2023
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországTörténeteket hoznak a jövőből és a múltból, családról, szerelemről, egészségről, igazságról és hazugságokról, melyek fontosak, el kell őket mesélni. Az el nem mondott történetek semmik. Jól kell elmesélni őket, nehogy félreérthetőek legyenek. Arra nincs igazán recept, hogy mi a megfelelő forma számukra. Leginkább talán azokat a történeteket szeretjük, melyek nincsenek az ízlésünkre szabva, melyeket hallgatva, […]
Petőfi utcák népe – tárlatvezetés az alkotókkal és Virágvölgyi István kurátorral
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországPictorial Collective: Petőfi utcák népe – tárlatvezetés az alkotókkal és Virágvölgyi István kurátorral https://capacenter.hu/esemenyek/pictorial-collective-petofi-utcak-nepe-tarlatvezetes-az-alkotokkal-es-viragvolgyi-istvan-kuratorral-2/ 2023. augusztus 22-én, kedden, 17 órától a Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállításban tartanak ingyenes tárlatvezetést az alkotók, valamint Virágvölgyi István kurátor. Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai […]
Petőfi utcák népe – Winkler Nóra a kiállítás kurátorával, Virágvölgyi Istvánnal tart tárlatvezetést
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországPetőfi utcák népe – Winkler Nóra a kiállítás kurátorával, Virágvölgyi Istvánnal beszélgetve tart tárlatvezetést ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/29952/ 2023. augusztus 8-án, kedden, 17 órától a Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállításban Winkler Nóra a kiállítás kurátorával, Virágvölgyi Istvánnal beszélgetve tart tárlatvezetést Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, […]
Robert Capa, a tudósító – beavató kurátori tárlatvezetés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországRobert Capa, a tudósító – beavató kurátori tárlatvezetés ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/robert-capa-a-tudosito-beavato-kuratori-tarlatvezetes/ 2023. július 27-én, csütörtökön 18 órakor a Robert Capa, a tudósító című állandó életműkiállítás kurátora, Csizek Gabriella tart beavató tárlatvezetést a Capa Központban. Limitált férőhely! https://www.facebook.com/events/1405347303392117/
Petőfi utcák népe – ingyenes tárlatvezetés az alkotókkal és Virágvölgyi István kurátorral
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországPictorial Collective: Petőfi utcák népe – tárlatvezetés az alkotókkal és Virágvölgyi István kurátorral ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/pictorial-collective-petofi-utcak-nepe-tarlatvezetes-az-alkotokkal-es-viragvolgyi-istvan-kuratorral/ 2023. július 26-án, szerdán, 17 órától a Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállításban tartanak ingyenes tárlatvezetést az alkotók, valamint Virágvölgyi István kurátor. Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, […]
Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról 2023. június 21., 18 óra A kiállítást megnyitja: Szálinger Balázs, József Attila-díjas költő Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, […]
MEGNYITÓ: Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról – megnyitó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról 2023. június 21., 18 óra A kiállítást megnyitja: Szálinger Balázs, József Attila-díjas költő Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, […]
Ruprech Judit: Szelíd szabadság | Gentle Freedom
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: Ruprech Judit: Szelíd szabadság ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/ruprech-judit-szelid-szabadsag/ 2023. június 11., 16 óra Szelíd szabadság „Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csakis ők tudják megváltoztatni.” /Margaret Mead/ Egy radikális életmód kísérletet […]
Ruprech Judit: Szelíd szabadság | Gentle Freedom – megnyitó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: Ruprech Judit: Szelíd szabadság ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/ruprech-judit-szelid-szabadsag/ 2023. június 11., 16 óra Szelíd szabadság „Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csakis ők tudják megváltoztatni.” /Margaret Mead/ Egy radikális életmód kísérletet […]
Hemző maraton
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországHemző maraton ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-maraton/ Díjátadó, kiállítás megnyitó, fotózkodás, filmpremier 15.00 A 2023-as Hemző-díj ünnepélyes átadása. A finalistákat Bácsi Róbert László és Bánkuti András, a díjazottat pedig Korniss Péter méltatja. 16.00 Ruprech Judit, 2022-es Hemző-díjas Szelíd szabadság című tárlatának megnyitója a 8F Galériában 16.30 Balatonszeletek – a Balaton Hemzősen és kortárs szemmel. Feitl Írisz muzeológus (Magyar […]
Hemző-díj 2023 – prezentáció
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországHemző-díj 2023 – prezentáció ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2023-prezentacio/ A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket. Akik a nyilvános prezentáción bemutatják a jelöltjeiket az idei Hemző Károly-díjra: Hárs Katalin képszerkesztő, rovatvezető Kerekes Emőke fotográfus, a KópiaKollektiva alapítója Kocsány Kornél […]
CAPAZINE – LET’S ROLL! – jelentkezés
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországCAPAZINE – LET’S ROLL! | jelentkezés ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/capazine-lets-roll-2023-ban-is-indul-a-muhelymunka-a-capa-kozpontban/ A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus workshopja, amely kiállítás és kiadvány formájában is bemutatásra kerül a Capa Központban. A CAPAZINE lapszámok és kiállítások létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg, a CAPAZINE műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal. Célunk, hogy az elkészült […]
CAPA VISA – Jörg Colberg, writer, photographer
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországCAPA VISA – Jörg Colberg, writer, photographer ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/capa-visa-jorg-colberg-writer-photographer/ CAPA VISA – Visual Insights and Stories from Abroad Join Jörg Colberg for a talk on the photobook as an artistic medium, outlinin its basic properties and showcasing a few examples of particularly well-made books. Within the framework of the Robert Capa Contemporary Photography Center’s program […]
Fotóriporterek Ukrajnában – beszélgetés a haditudósítók munkájáról
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFotóriporterek Ukrajnában – beszélgetés a haditudósítók munkájáról https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporterek-ukrajnaban-beszelgetes-a-haditudositok-munkajarol/ Négy haditudósító, aki megjárta az ukrán frontot: Hajdú D. András, Huszti István, Vörös Szabolcs fotóriporterek, valamint Jászberényi Sándor újságíró beszélgetése. Időpont: 2023. május 18., csütörtök, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. https://www.facebook.com/events/984751956027183/
BPF Screening Nights / Viszlay Márk divatfotós
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Budapest FotóFesztivál programsorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében: A BPF Screening Nights, vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat vendégeként Viszlay Márk divatfotós mesél pályafutásáról, alkalmazott és művészi munkáiról. Beszélgetőtárs: Mucsy Szilvia Viszlay Márk reklám és divatfotográfusként a legnagyobb hazai és nemzetközi márkákkal dolgozik együtt, mint pl. a Coca Cola Co.,Nanushka, Volvo... és a […]
41. Magyar Sajtófotó Kiállítás – tárlatvezetés Szigeti Tamással
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország41. Magyar Sajtófotó Kiállítás – tárlatvezetés Szigeti Tamással https://capacenter.hu/esemenyek/41-magyar-sajtofoto-kiallitas-tarlatvezetes-szigeti-tamassal/ 2023. április 27-én, csütörtökön, 17:30-tól a 41. Magyar Sajtófotó Kiállításban tart tárlatvezetést Szigeti Tamás fotóriporter. A pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) nevezett, a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt. A pályázat […]
BPF Screening Nights / Tímár Péter fotográfus
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Budapest FotóFesztivál programsorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében: A BPF Screening Nights, vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat vendégeként Tímár Péter fotográfus mesél pályafutásáról, művészi munkáiról. Beszélgetőtárs: Mucsy Szilvia Tímár Péter magyar fotográfus, fotóművész: http://www.timarpeter.hu/ https://www.facebook.com/events/937094057322511/
Fókusz és Távolság: Fátyol Viola
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFókusz és Távolság: Fátyol Viola ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-fatyol-viola/ Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Topor Tünde művészettörténész beszélget Fátyol Viola fotográfussal. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak […]
Connections: Női felsővezetők a vállalati és kulturális szektorban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Art is Business Connections kurrens témákat előtérbe helyező beszélgető-sorozat, ahol minden alkalommal fontos és szélesebb körben való megvitatást érdemlő kérdéseket jár körül. Az áprilisi alkalom során a közreműködők annak a megállapításnak mentén osztják meg gondolataikat, hogy a művészeti szektorban arányait tekintve mintha több felsővezető nő lenne, mint a forprofit világban. Ezt járják körbe és […]
BPF Screening Nights / Bartha Máté fotográfus
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Budapest FotóFesztivál programsorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében: A BPF Screening Nights, vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat vendégeként Bartha Máté fotográfus mesél pályafutásáról, művészi munkáiról. Beszélgetőtárs: Csizek Gabriella kurátor A program ingyenes. https://barthamate.com/ https://www.facebook.com/events/685165350286041/
Project Room+ | Cash Cow – Szalai Dániel előadása
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországProject Room+ | Cash Cow – Szalai Dániel előadása ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/project-room-cash-cow-szalai-daniel-eloadasa/ A Capa Központ a Project Room termében rendezett kiállításaihoz Project Room+ címmel indított előadás-sorozatot 2017-ben. A meghívott előadókat arra kérjük, hogy az aktuális kiállítások témáihoz, teoretikus felvetéseihez lazábban-szorosabban kapcsolódva, a saját kutatásaikról, diszciplínájukról tartsanak egy-egy, a fotográfusok számára is inspiráló és a praxisukba építhető […]
41. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország41. Magyar Sajtófotó Kiállítás ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/41-magyar-sajtofoto-kiallitas/ Megnyitó: 2023. április 12-én, szerdán, 18 órától A kiállítást megnyitja Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész A vendégeket köszönti Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke A kiállítás megtekinthető: 2023. április 13. – 2023. május 28. Capa Központ A kiállítást rendezte: Bánkuti András A […]
41. Magyar Sajtófotó Kiállítás – díjátadó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország41. Magyar Sajtófotó Kiállítás ↴ https://capacenter.hu/kiallitasok/41-magyar-sajtofoto-kiallitas/ Megnyitó: 2023. április 12-én, szerdán, 18 órától A kiállítást megnyitja Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész A vendégeket köszönti Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke A kiállítás megtekinthető: 2023. április 13. – 2023. május 28. Capa Központ A kiállítást rendezte: Bánkuti András A […]
BPF Screening Nights / Erdei Krisztina fotográfus
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA Budapest FotóFesztivál programsorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében: A BPF Screening Nights, vetítéssel egybekötött beszélgetés sorozat vendégeként Erdei Krisztina fotográfus mesél pályafutásáról, művészi munkáiról. Beszélgetőtárs: Csizek Gabriella kurátor A program ingyenes. https://www.facebook.com/events/878342723277002/
Élet és Mű: Flesch Bálint
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Flesch Bálint ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-flesch-balint/ Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Flesch Bálint fényképésszel. Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns […]
Fókusz és Távolság: Tihanyi Anna
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFókusz és Távolság: Tihanyi Anna https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-tihanyi-anna/ Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Topor Tünde művészettörténész beszélget Tihanyi Anna fotográfussal. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. […]
Bédekker – Fotós beszámoló a nagyvilágból: Szaúd-Arábia
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországBédekker – Fotós beszámoló a nagyvilágból: Szaúd-Arábia ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/bedekker-fotos-beszamolo-a-nagyvilagbol-szaud-arabia/ Újra indul a Bédekker a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A programsorozat célja, hogy fotográfusok és fotográfiával foglalkozó elméleti szakemberek vagy utazók saját képeiket vetítve meséljenek egy-egy kultúra vagy ország felfedezéséről. A képes úti napló egyike a legkorábbi fotográfiai műfajoknak, hiszen a fotográfia felfedezése óta az […]
Élet és Mű: Balogh László
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Balogh László Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Balogh László fotóriporterrel. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-balogh-laszlo/ Ha egy marslakónak gyorsan mutatnom kellene példát arra, milyen a született fotóriporter, akkor Balogh Lászlót említeném. Mi kell ehhez a szakmához? Óriási technikai tudás és rutin, irigylésre méltó fizikai állóképesség, gyors gondolkodás és döntési képesség, roppant magas szakmai intelligencia, […]
CAPAZINE – LET’S PET! – fotókiállítás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: CAPAZINE – LET’S PET! 2023.március 1., 18 óra Kiállító alkotók: BEZSELICS-BÉKÉSI Ildikó, DIÓSI Máté, GAJEWSZKY Anna, HOLLÓ Zsuzsa, KISS Richárd, PÓCSIK Andrea, SIMON Iringó, SPANYÁR Judit, SZALAY Krisztina, SZÁSZ Lilla, TÓTH Richárd Kurátorok: […]
CAPAZINE – LET’S PET! – megnyitó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: CAPAZINE – LET’S PET! 2023.március 1., 18 óra Kiállító alkotók: BEZSELICS-BÉKÉSI Ildikó, DIÓSI Máté, GAJEWSZKY Anna, HOLLÓ Zsuzsa, KISS Richárd, PÓCSIK Andrea, SIMON Iringó, SPANYÁR Judit, SZALAY Krisztina, SZÁSZ Lilla, TÓTH Richárd Kurátorok: […]
Somorjai Balázs: Panelvilág | Panel World
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja önt és kedves barátait következő kiállításának megnyitójára: Somorjai Balázs Panelvilág – Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2021 2023. február 22., 18 óra „1 millió 656 ezer. Ennyi embert élt a 2011-es népszámlálás adatai szerint bő egy évtizede panellakásokban… minden hatodik itthoni magyar. […]
Fókusz és Távolság: Dobos Tamás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFókusz és Távolság: Dobos Tamás – Beszélgetés képekkel Beszélgetőtárs: Topor Tünde https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-dobos-tamas/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, […]
Finisszázs – Mucsy Szilvia: Best Regards
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFinisszázs – Mucsy Szilvia: Best Regards https://capacenter.hu/esemenyek/finisszazs-mucsy-szilvia-best-regards/ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Mucsy Szilvia Best Regards című kiállításának kötetelen záróeseményére. 2023. február 18. 17:00 - 19:00. A kiállítás utolsó napján Mucsy Szilvia várja az érdeklődőket a kiállító térben egy személyes találkozásra, kötetlen beszélgetésre. “Mucsy Szilvia Best Regards című kiállítása azokat az időket idézi meg, amikor […]
Hipotézis: Levél minden – tárlatvezetés Winkler Nórával és Topor Tündével
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. február 18-án, szombaton 11:30-tól a Hipotézis: Levél minden című kiállításban tart tárlatvezetést Winkler Nóra és Topor Tünde. https://capacenter.hu/esemenyek/hipotezis-level-minden-tarlatvezetes-winkler-noraval-es-topor-tundevel/ Dezső Tamás az összes élő – köztük az ember – önazonosságát vizsgálja legújabb munkájában. Mi az a rejtélyes és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összeköti az összes élő személyiségét egy életen át? Fizikailag állandó változásban vagyunk: a többi […]
A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizéseA 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2023. február 10-11-12-én Budapesten, a Capa Központban lesz. ↴https://capacenter.hu/esemenyek/a-41-magyar-sajtofoto-palyazat-zsurizese/A zsűri kategóriánként egy I., egy II. és egy III. kategóriadíjat adhat ki. A kategóriadíjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki:- a MÚOSZ Nagydíja- André Kertész-nagydíj a legjobb emberközpontú, dokumentarista képért vagy […]