- There were no results found.
- There were no results found.
Móser Zoltán
- Events
- Organizers
- Móser Zoltán
Képeim 30 éve jelennek meg különböző lapokban. Az első két kiállításomat még egyetemi éveim alatt rendezték, azóta közel kétszáz kiállításom volt.
Szekszárd, 1946.
1946-ban születtem Tolna megyében, Szekszárdon, de igazi szülőhelyem Tevel, hisz minden gyermekkori emlék ide köt.
Innen Bonyhádra kerültem gimnáziumba, majd a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol 1970-ben végeztem.
27 évig dolgoztam egy középiskolai kollégiumban Budapesten.
Negyedik éve Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán tanítok fotóelméletet, gyakorlatot és esztétikát.
l965 óta fotózom.
Képeim 30 éve jelennek meg különböző lapokban.
Az első két kiállításomat még egyetemi éveim alatt rendezték, azóta közel kétszáz kiállításom volt.
Az utóbbi évekből a következő kiállításokat említhetem:
1991. Sóhajok és remények (Delphoi - Görögország)
1992. Napod fénye (Székesfehérvár)
Ki népei vagytok? (Szent László emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban)
"Üdvözletem küldöm..." (Bologna - Olaszország)
Angyalok nyelvén (Pozsony)
l993. Kezek között (A Műcsarnok Dorottya utcai kiállítóhelysége)
Arcok - Tájak - Sorsok (Országos Széchényi Könyvtár - Pethö Bertalannal)
1994. Sóhajok és remények (Róma - Magyar Akadémia)
Mi van a szemünkben? (Helsinki - Magyar Kulturális Intézet)
1995. Ki népei vagytok? (Tihany - Bencés Apátsági Múzeum)
Tükör, ha látod (Párizs)
Mi van a szemünkben? (Tallin, Tartu - Észtország)
"Látom magamban..." (Budapest - Petőfi Irodalmi Múzeum)
Párbeszéd a fáról (Budapest - Francia Intézet)
Ki népei vagytok? (Székesfehérvár)br>
Ki népei vagytok? (Tata)
1996. Akár fény, akár árnyék (Szekszárd)
"Látom magamban" (Székesfehérvár, Megyei Művelődési Központ)
Ki népei vagytok? (Róma)
1997. "Látom magamban..." (Csíkszereda - Erdély)
Ki népei vagytok? (Győr)
Álmodni Petőfit (A Magyar Rádió márványteremében)
1998. "Látom magamban..." (Szekszárd)
Párbeszéd a fákról (Boldogkőváralja)
Kövek - Fák - Falak (Biatorbágy)
1999. "Hogyan ragozzuk a fákat (Tihany)
Az idő nem pihen (Zsámbék)
Szólások és hallgatások (Csíkszereda - Erdély)
Az idő nem pihen (Rév-Komárom)
2000. Boldog örökség I-IV. (Bécs - Coll. Hungaricum)
Az idő nem pihen (Hatvan)
Miért szomorúak az angyalok? (Visegrád)
Valahol, Európában (Bicske)
Valahol, Európában (Székesfehérvár)
2001. Utak és levelek (Párizs - Magyar Intézet)
Valahol, Európában (Esztergom)
Ki népei vagytok? (Esztergom)
Valahol, Európában (Zsámbék)
Az idő nem pihen (Cean - Normandia)
Kezek között (Várna - Magyar Kulturális Intézet)
Emlék-Képek (Tihany)
Ezt az utat bejártam - A népdalgyűjtő
Bartók Béla nyomában. (Kecskemét)
Ezt az utat bejártam (Bécs - Coll. Hungaricum)
2002. Mondottam ember - Képek Madáchhoz (Székesfehérvár)
"Látom magamban..." (Győr)
Antik ívek, árnyak (Baláca-puszta)
2003. Illeszkedések és rezonanciák (Pásztó)
Ómagyar testamentum (Sopron)
Eddig huszonnyolc önálló könyvem (albumom) jelent meg:
TULIPÁN és KERESZT - Írások Kodály Zoltánról. Eötvös Füzetek - Bp., 1988.
VANNAK UTAK - Bicske-Pannonhalma, 1988.
VIA REGIA HUNGARIAE - Középkori utakon. Múzsák - Bp., 1989.
FÖLDNEK ARCA - Kráter Kiadó,Bp., 1990.
JELEK ÉS ÜNNEPEK - Esszék és tanulmányok. Fekete Sas Kiadó Bp., 1994.
MÉLY KÚTBA TEKINTÉK - A népdalokról gyermekeknek. Székesfehérvár, 1995.
BABILONBAN EZ NEM ÍGY VAN - Csíkszereda. 1996.
PUSZTÁK - NÉPEK (Illyés Gyuláról) - Szekszárd, 1996.
EGY TUCAT EMLÉK S KÉP (Mészöly Miklósról) - Szekszárd, 1996.
66 ÍRÓPORTRÉ - Fekete Sas Kiadó, 1996.
SZENT GERGELY DOKTORNAK - (A Gergelyjárásról - füzet) Bicske, Szt. László Iskola
ÁLMODIK A MÚLT - Pro Print Kiadó - Csíkszereda, 1997.
ÍROTT KÉPEK - 77 íróportré. Könyves Kálmán Kiadó, 1997.
SZAVAK ÉS KÉPEK - (Baka Istvánról) - Szekszárd, 1998.
MÁJUS - PÜNKÖSD HAVA - (Hónapok-nevek-ünnepek) - Csíkszereda, 1998.
CSILLAG HA RAGYOG - (Csokonai emlékezete) Székesfehérvár, 1998.
AMOR PATRIAE I. - (Amit szívedben rejtesz) Kráter Könyvkiadó, 1999.
KÖRÜLVESZNEK ENGEM A DALOK - A népdalíró és népdalgyűjtő Czuczor Gergely - Dunaszerdahely - Zsámbék, 2000.
MÁRCIUS - BÖJTMÁS HAVA - Agroinform Kiadó Bp., 2000.
FÉNYKÉPEKRŐL ÉS KÉP VISELŐKRŐL - Szent István Társulat Bp., 2000.
AMEDDIG A SZÍV ELLÁT (Amor Patriae II. - Tolna) Szekszárd, 2000.
AVE REX LADISLAUS - Kairos Bp., 2000.
APÁCZAI CSERE EMLÉKEZETE - Csíkszereda, 2001.
EZT AZ UTAT BEJÁRTAM (A népdalgyűjtő Bartók Béla nyomában) Kairosz, 2001.
AZ ŐSÖK UDVARÁBAN - (Válogatott tanulmányok) Feketes Sas, 2001.
ZSÁMBÉK, avagy a múlandóság dicsérete - Kairosz Kiadó, 2001.
ÁGAK ÉS GYÖKEREK - Kairosz 2002.
MONDOTTAM EMBER - (Képek Madáchhoz) Masszi Kiadó, 2002.
AZ IDŐ TÁVOLÁBÓL - AZ IDŐ TÁVOLÁBA (Illyés-Petőfi-Vörösmarty) Völgységi Füzetek, Bonyhád
Több, a magyar művelődéstörténetről és a magyar középkorról szóló tévéfilm forgatókönyvét írtam.
Ezeken kívül mintegy 40-50 könyvhöz készítettem fotókat. Közel huszonöt éve jelennek meg írásaim a mai magyar irodalom, a modern magyar művészet, fotóesztétika, a magyar középkor, a népköltészet és népzene témáiból.
Egy éve indult a Bartók-adón a több évesre tervezett sorozatom "Az magyarokról sok jót mondjatok" (A magyar történelem dalban elbeszélve) címmel.
Immár két éve a Magyar Nemzetben "Alámerült Atlantiszom" címmel egy művelődéstörténeti sorozatom olvasható.
Móser Zoltán
2060 Bicske
Gárdonyi u. 9.
E-mail: mozizoli@netelek.hu