Egerben születtem 1962-ben. Első fényképezőgépemet általános iskolás koromban kaptam,12 éves lehettem.
A természetfotózáshoz mégis csak gimnazista koromban kerültem közel,1978-ban, a pad alatt olvasott könyve "dr. Tildy Zoltán: Természetfényképezés című munkája hatására.
Rövidesen a Fejér István által vezetett Heves megyei fotóklubban találom magam. Az érettségit követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre kerülve egy erős természetfotós társaság az egyetemi fotókör, és vezetője Kresz Albert határozta meg a további fejlődésemet. Első sikereimet itt értem el, az egyetem 1985. évi természetfotó pályázatának megnyerésével. Az egyetem után megnősültem és Szegedre költöztem. Két év múlva a Szegeden élő dr.Molnár Gyulával kezdeménnyeztük a Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) megalakítását, ami 1990 tavaszán került bejegyzésre.
A frissen alakult szövetség 1993-ban életrehívta "Az év természetfotósa" fotópályázatot. A már hagyományossá vált pályázat mára a legnagyobb fotópályázat Magyarországon, mind a beérkezett pályázatok mint a pályadíjak tekintetében. Az év természetfotósa fotópályázaton a számos kategória és különdíj megnyerése mellettazoknban az években amikor pályáztam (1993, 94, 96, 2000 években) megkaptam a pályázat fődíját az Év természetfotósa címet. A 2000. évben, szerzőtársammal Novák Lászlóval közös kollekcíóval. Ezt követően a világ legnagyobb természetfotós pályázatán Londonban két közös madárfotónk került a kategória legjobb 12 képe közé, a mintegy 20 000 pályámű versenyében.
Számos képem került publikálásra itthon és külföldön, könyvekben és magazinokban.
Jelentősebb külföldi fotós tanulmányutak: Madagaszkár, India, Costa Rica, de kedvelt uticélok a határon kívüli kárpátmendencei területek: Erdély, Magas Tátra