Különleges fotó- és kultúrtörténeti érdekességgel várja látogatóit a Néprajzi Múzeum jövő csütörtöktől. A soknemzetiségű Véménd lakói, ahogy Hernai Béla látta őket 1916-20 között.

Különleges fotó- és kultúrtörténeti érdekességgel várja látogatóit a Néprajzi Múzeum jövő csütörtöktől. A soknemzetiségű Véménd lakói, ahogy Hernai Béla látta őket 1916-20 között.

1916 és 1920 között egy falusi tanító, néprajzi gyűjtő és amatőr fotográfus, Hernai Béla közel 700 üvegnegatívon örökítette meg a Baranya megyei Véménd lakóit. Felvételei pont egy olyan időszakban, az első világháború alatt készültek, amely jelentős hatással volt a falu akkori és későbbi életére is. A 20. század elején Véménden együtt éltek katolikus németek, ortodox szerbek, katolikus és református magyarok, zsidók és katolikus romák. Használták és értették egymás nyelvét, tisztelték egymás kultúráját, szokásait. Identitásukat a nyelvi, etnikai, felekezeti különbségek mellett egy fontos azonosság is alakította: mindannyian véméndiek voltak.

Ez az etnikailag és vallásilag is nagyon sokszínű kép a 20. század történelmének eseményei miatt jelentősen átalakult. Hernai Béla közel száz évvel ezelőtt készített fotográfiáinak páratlan értéke többek között az, hogy egy falusi közösség együttélésének utolsó napjait örökíti meg. Mivel a fotók mind egy helyről, szinte egy időből, egyetlen alkotótól származnak, a falu életének egy különösen „sűrű” pillanatát tükrözik.

Hernai Béla: “Orosz hadifoglyok Véménden, német polgároknak kiadva szolgálnak”
”

Információk, érdekességek a kiállításról:

A kelet-baranyai Véménd a 20. század elején viszonylag nagy és tehetős falu volt. Több mint 2000 lakója szántóföldi gazdálkodással és állattartással foglalkozott, a falu környéki dombokon szőlőt műveltek. A 19. század vége felé mondernizálás kezdődött Véménden, amely együtt járt a kereskedelem és az ipar felvirágzásával. 1911-től a Pécs–Bátaszék vasútvonal révén a falu viszonylagos elzártsága is megszűnt. Ebben az időszakban Véménden már három hentes, több élelmiszer- és vegyeskereskedés és három fogadó működött.

A fényképek készítésének idején Véménden németek, szerbek, magyarok, zsidók, és romák éltek. Közülük 1900-ban 1882 német, 105 magyar, 255 szerb és 15 egyéb anyanyelvű volt. Bár ezek az arányok 1920-ra némileg megváltoztak, a falu lakóinak többsége még mindig német anyanyelvű volt. A többnyelvű lakosság körében hosszú ideig a német volt a közvetítő nyelv, a közigazgatásban is ők vitték a vezető szerepet. A falu két iskolájában németül és szerbül folyt a tanítás.

Hernai Béla: “Német család”

A két templomban katolikus és ortodox istentiszteletet tartottak, a településnek a négy különböző felekezethez tartozó, katolikus, ortodox, zsidó és református temetője is volt. A polgárosodással párhuzamosan és a magyarosítás következményeként a magyar nyelv egyre fontosabb szerepet kapott. Míg 1900 körül a lakosságnak csak negyede beszélt magyarul, ez az arány 1920-ig a lakosság felére növekedett. A faluközösség különböző csoportjai alkalmazkodtak egymáshoz, értették és használták egymás nyelvét, ismerték és tisztelték egymás hagyományait. A lakosok identitását az anyanyelv, a kultúra, a vallás, az állampolgárság mellett a közös lakhely is meghatározta: ők mindannyian véméndiek voltak.

Hernai Béla, aki Heszről magyarosította német családnevét, 1884-ben született Székesfehérvárott, 1905-től élt és tanított Véménden. 1925-ben lett az iskola igazgatója, és itt halt meg 1964-ben. Helyi tanítóként gyűjtötte Véménd és környéke régészeti, honismereti és néprajzi anyagát. Nem hivatásos, de láthatóan képzett fényképészként 1916 és 1920 között a falu lakóit közel 700, 9×12 cm-es üvegnegatívon örökítette meg, amelyek a tanító házának padlásáról kerültek később a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályára.

Hernai fotográfiái nem műteremben készültek, a véméndi parasztok, iparosok és kereskedők portréinak hátteréül egy falusi ház, valószínűleg a tanítólak udvara és tornáca szolgált. Az egyetlen „műtermi” kellék egy tonett szék volt. A képek családi megrendelésre, a fronton levő férjeknek, az otthonmaradó családtagoknak készültek. Mindemellett Hernai dokumentációs céllal is fényképezett.

Mivel a véméndieknek sem a felvételek helyszíne, sem pedig a fényképész nem volt idegen, a fényképeken szereplők feszélyezettség nélkül mutathatták meg magukat. Gyakran találkozunk mosolygó arcokkal, ami a kor műtermi képein szokatlan jelenségnek számított. Egyszerre érzékelhető a fényképek készítőjének otthonossága és idegensége: ismeri megrendelőit, talán együtt borozgatnak kint a szőlőben, mégis képes az idegen szemével rácsodálkozni kultúrájuk másságára, különleges egyediségére.

A fényképek történeti, időbeli keretét az 1. világháború adja. Amikor 1916-ban elkészültek az első képek, még javában dúlt az első világháború, amelyben 105 véméndi vesztette életét. Ugyanebben az évben került sor a véméndi katolikus és ortodox templom harangjainak ágyúba öntésére is. Ez idő tájt érkezett 40 orosz hadifogoly Véméndre. Közülük egyesek a közeli trefortpusztai majorságban dolgoztak, míg mások a helybéli parasztoknak segítettek.

Ezt követően a szerb megszállás alakította Dél-Magyarország nagy részének, így Véméndnek a sorsát is. A szerbek, horvátok és szlovének újonnan létrehozott királysága 1919 májusában újabb területi igénnyel jelentkezett a győztes hatalmaknál. Habár a békekonferencia a királyság delegációjával közölte a végleges határokat, Baranya megyéért és Pécs városáért 1921 augusztusáig folytak a határvillongások. A szerb megszállók a véméndiekkel is igyekeztek elhitetni, hogy a település most már Szerbiához tartozik. 1921-ben, a megszállók távozásakor sok falubeli szerb hagyta el a települést a kivonuló hadsereggel. Azoknak, akik az 1920-as népszámlálás során szerbnek vallották magukat, 1930-ig el kellett hagyniuk szülőföldjüket.

Alig harminc év telt el, és a közösség, amelyet a fotókon látható emberek alkottak – megsemmisült. Az 1918 és 1947 közötti történelmi események következtében a véméndi szerbek nagy része elköltözött. A romák egy része 1920-ban kivándorolt, az ottmaradottak többségét a 2. világháború alatt hurcolták el. A zsidók, akiket nem hurcoltak el munkaszolgálatra, később a buchenwaldi koncentrációs táborban haltak meg. A véméndi németek száma is jelentősen csökkent. A 2. világháború végén sokakat munkaszolgálatra vittek, a többieket a háború után kitelepítették. Házaikba bukovinai székelyeket telepítettek be.

Véménd ma is multietnikus közösség, ahol együtt élnek magyarok, németek és romák. De az egykori közösség folyamatossága megszakadt, már nem ugyanaz, mint amelyet Hernai Béla 1916 és 1920 között megörökített.

Különös jelentésük van a fényképeken kézben tartott tárgyaknak: utalhatnak tulajdonosuk helyzetére, felekezeti hovatartozásukra, az alkalomra, identitásukra. A katolikus németek legtöbbje imakönyvet, rózsafüzért szorít magához, míg a szerbek egy része nyitott könyvet tart ölében. A férfiak – ahogy ebben az időben szokásos volt – cigarettával a kezükben állnak a fényképezőgép elé. Az orosz hadifogoly egy széken ülve mintha az otthonról kapott levelet tartaná a kezében. A tárgy azonban nem valódi, hanem egy összehajtogatott, magyar nyelvű, ráadásul fordítva tartott újság. A hadifogolyról alkotott képnek azonban, akit levéllel a kezében kell ábrázolni, mégis megfelel. A kézben tartott tárgy vagy a fénykép kedvéért felvett póz ismereteket közvetíthet egy kultúráról, egy korszakról, egy közösségről, magáról a személyiségről, vagy a mindezekkel szemben támasztott elvárásokról.

Projektkoncepció, szövegek: Vándor Andrea

Kiállítási koncepció: Beate Wild

Néprajzi Múzeum kurátorok: Bata Tímea, Csorba Judit

Szervező: A berlini Európai Kultúrák Múzeuma Kelet-Közép- és Délkelet-Európa Koordinációs Központja