A Nemzeti Táncszínház tisztelettel meghívjaÖnt, Kedves Családját és Barátait

V a r g a T a m á s
A HOLTAK KEZE
(édesapám emlékére)
című fotókiállításának megnyitójára
2009. február 19-én, csütörtökön 18 órára
a Nemzeti Táncszínház
(Budapest I., [Budai Vár] Színház u. 1-3.)
Kerengő Galériájába.

A kiállítást megnyitja:
Avi Danziger rabbi

A kiállítás 2009. március 15-ig
a színház nyitvatartása alatt mindennap megtekinthető.

„A holtak keze mind kinyúl a sírból
És vádolnak az üveges szemek.

A Nemzeti Táncszínház tisztelettel meghívja
Önt, Kedves Családját és Barátait

V a r g a T a m á s
A HOLTAK KEZE
(édesapám emlékére)
című fotókiállításának megnyitójára
2009. február 19-én, csütörtökön 18 órára
a Nemzeti Táncszínház
(Budapest I., [Budai Vár] Színház u. 1-3.)
Kerengő Galériájába.

A kiállítást megnyitja:
Avi Danziger rabbi

A kiállítás 2009. március 15-ig
a színház nyitvatartása alatt mindennap megtekinthető.

„A holtak keze mind kinyúl a sírból
És vádolnak az üveges szemek.
Hát megbocsátható-e az, hogy élek,
Hogy ajkam sima, szívem még meleg?”
Simon Tamás

Varga Tamás outsider art alkotó, fotózással vagy művészettel kapcsolatos stúdiumot nem végzett, 1999-től, mióta először tükörreflexes gépet vett a kezébe, az intézményesült mainstream-től függetlenül a saját útját járja. Ez a kiállítása is – a Temetőpoézis tovább érlelt, kidolgozottabb bemutatása – a nézőtől nem a megszokott „képolvasási” stílust igényli.

Az ember életéhez nemcsak a születés, az élet, hanem az elmúlás is hozzátartozik. Az utolsó szívdobbanás – a halál – a legemberibb pillanat, amelyet a gyász, a temetés, a kegyelet követ. A temetés, a temetkezés legősibb eleme, egy-egy nemzet kultúrájának fontos jellemzője. A kegyelet nagy összetartó erő az élőkben és ez által a jövő építkezésének záloga is.

A halál elviselhetetlen titok, megdermeszti az emberi szívet. Gyökeres és végleges változás.

Mozdulatlansággá változik a mozgás, csenddé az élet lüktetése. A test és a lélek különbözőségének hite segít a lét meghosszabbításában, esetleg végtelenítésében, mert a lélek tovább él és rövidebb-hosszabb idejű útja az időn kívüli létben folytatódik.
A mulandóság tudata megkülönbözteti az embert a többi élőlénytől. Az ember elfogadja, hogy az elmúlás természeti törvény. A temető az emberi érzelmek, gyász és könnyek helye, a végső megpihenés, a feloldozás helye.

„Szeretem a temetőket” – mondja Varga Tamás. „Csöndes zugok kevés testtel, sok lélekkel. Amikor elegem van az emberekből, belépek a sírkertbe, a város egyedüli nyugalmat árasztó pontjára. Apró pontként a végtelenben ízlelgetem a kövek, a természet és az elmúlás szimbiózisát.”

Eifert János