Mészáros Csaba
A Magyar Fotográfia Napja: események országszerte
-, MagyarországA MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA: 2010. AUGUSZTUS 29. A Magyar Fotográfia Napja alkalmából központi megemlékezést tart a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége, amely egyben a XXVII. MAFOSZ Szalon megnyitója is lesz. Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8. Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 29. 10.00 A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 3-tól 15-ig […]
SZÍN-képek – a Teátrumfotó kiállítása
A Teátrumfotó 2009-ben, Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre, melyhez azóta folyamatosan csatlakoztak a tagok. A társaságot elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt. […]
XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Március 29-től május 12-ig látható a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A 31. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa nyerte el Isten veled, Malév! című sorozatával, az André Kertész Nagydíjjal a szabadúszó Marton Szilviát jutalmazta a zsűri Abortus arteficialis című munkájáért. A legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat - Kilakoltatás című […]
TáncKépek
Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria /MANK Galéria Bogdányi út 51, Szentendre, -, MagyarországA MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kísérőit a TáncKépek - Táncművészet a kortárs magyar fotográfiában című kiállításának megnyitójára. IDŐPONT 2019. augusztus 28., szerda 18:00 HELYSZÍN MANK Galéria (Szentendrei Régi Művésztelep) 2000 Szentendre, Bogdányi u. 51. KÖSZÖNTŐT MOND Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA Eifert János fotográfus, a […]
Finisszázs // TáncKépek és a Szobrok a kertben című kiállítás
MANK - Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kísérőit a TáncKépek és a Szobrok a kertben című kiállítások finisszázsára, amelyet Cserhalmi Luca esztéta, Eifert János fotográfus, a kiállítás kurátora és Lőrinc Katalin táncművész, koreográfus tart. Időpont: 2019. szeptember 25., szerda 18:00 Helyszín: Szentendrei Régi Művésztelep, MANK Galéria 2000 Szentendre, Bogdányi út 51. […]
37. Vizuális Művészeti Hónap Fotópályázat – Fotókiállítás
Budapesti Művelődési Központ Etele út 55., Budapest, -, Magyarország" A Budapesti Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait a 2021. évi 37. VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP FOTÓPÁLYÁZAT nyertes alkotói fotókiállításának megnyitójára a BMK Galériába. Időpont: 2021. december 16. (csütörtök) 18.00 Helyszín: BMK Galéria - 1119 Budapest, Etele út 55. A kiállítást megnyitja: EIFERT JÁNOS fotóművész Kiállítók: BURKUS ALEXANDRA, CZUFFER ZSOLT, GERLE MARINA, GÖNDÖR LÁSZLÓ, […]
2021. évi 37. Vizuális Művészeti Hónap /VMH/ Fotópályázat díjazott alkotói kiállításának megnyitója
Budapesti Művelődési Központ Etele út 55., Budapest, -, MagyarországMegnyitó: 2022. február 22-én, kedden, 18.00 órától. Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (XI. kerület, Etele út 55., Bikás park mellett) A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész Kiállítók: Mészáros Csaba (I. helyezett, Idő kategória) Szőnyi István (II. és III. helyezett, Idő kategóia) Dr. Tóth-Piusz István (I. helyezett, Kötetlen kategória) Dr. Kristó Annamária (II. helyezett, Kötetlen kategória) Medgyesy Gábor (III. helyezett, […]
2021. évi 37. Vizuális Művészeti Hónap /VMH/ Fotópályázat díjazott alkotói kiállítása
Budapesti Művelődési Központ Etele út 55., Budapest, -, MagyarországMegnyitó: 2022. február 22-én, kedden, 18.00 órától. Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (XI. kerület, Etele út 55., Bikás park mellett) A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész Kiállítók: Mészáros Csaba (I. helyezett, Idő kategória) Szőnyi István (II. és III. helyezett, Idő kategóia) Dr. Tóth-Piusz István (I. helyezett, Kötetlen kategória) Dr. Kristó Annamária (II. helyezett, Kötetlen kategória) Medgyesy Gábor (III. helyezett, […]