Kincses Károly
X-RAY MEN – Láthatatlan világok
A XIX. Francia- Magyar Radiológiai Szimpózium április 6-án veszi kezdetét a Francia Intézetben. Ezt az alkalmat ragadta meg a Nessim Galéria, hogy egy speciális téma köré rendezett kiállítást valósítson meg. Hogy válik egy röntgenfelvétel egy fotográfiai alkotás részévé? Milyen lehetőségeket nyújt ez a média? Milyen speciális tartalmak közlés emelhető így be a fotográfia világába? Három, […]
Balla 80 – Balla Demeter fotográfus kiállítása
A Nyitott Tér Kulturális Egyesület és a Művelődési Ház Répce Galériája (Répcelak, Bartók Béla u. 55.) Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus - BALLA 80 - című kiállításának megnyitójára, várja az érdeklődőket, 2011. április 13-án, szerdán 18 órára. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus Közreműködnek: A Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. A Répce […]
Tréfa a reggelihez – a Három Hét Galéria első Hommage pályázata
Pályázati felhívás 1. Kiírás A Három Hét Galéria első alkalommal hirdeti meg „Hommage” pályázatát. Részben igazodva a retro ma már mindennapi jelenségéhez, olyan pályázatot hirdet meg a - főként kortárs fotográfiával foglalkozó - galéria, mely terveink szerint 2011 után is minden évben megrendezésre kerül. Pályázati felhívás 1. Kiírás A Három Hét Galéria első alkalommal hirdeti […]
FotóPéntek – 2011. május 6.
14.00 - 16.30 Portfólió konzultációFelkért konzulensek: Stenczer Sára független kurátor és Pettendi Szabó Péter fotográfus 16.00 - 17.00 Tárlatvezetés Lakatos Erikával a művész Roma ikonok, New York - Budapest, 1996 - 2011 című kiállításán 17.00 - 18.00 Tárlatvezetés Bácsi Róbert László és Hajdú D. András fotográfusokkal a Pécsi József Ösztöndíjasok kiállításán 14.00 - 16.30 Portfólió […]
Kinszki Budapestje
Június 2-án, csütörtökön 18 órakor nyílik a KINSZKI BUDAPESTJE című fotókiállítás a millenniumi földalatti Hősök terei állomásán. A kiállítás Kinszki életművét méltatja: a földalatti hét állomásterében, Zuglótól egészen az Oktogonig mutatja be a holokauszt áldozatává lett alkotó városképeit. A megnyitót Kincses Károly fotómuzeulógus tartja, köszöntőt mond Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere. A kiállítás megtekinthető októberig. […]
VI. Ménes-patak Menti Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál
2011. június 10-én, délután 15 órakor, hatodik alkalommal nyílik meg a Ménes-patak Menti Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál Szécsényben. A fesztivált megnyitják: Stayer László, Szécsény város polgármestere, Pekár István, Duna TV, Gazdakör főszerkesztője és Kincses Károly fotótörténész. A kiállítások helyszíne a történelmi belváros sétáló utcájában található, kétszintes volt Járásbíróság épülete. A kiállító művészek közt szerepel a Párizsban […]
A Phasebook Project második önálló kiállítása
A Lumen Galériában láthatják az érdeklődők a Phasebook Project második önálló kiállítását 2011 június 28-tól augusztus 27-ig.Megnyitó: 2011 június 28, kedd 20 óra. A kiállítást megnyitja: Márkus László, a Phasebook Project modellje 2009-ben és 2010-ben. A projekt A Phasebook egy művészeti projekt melynek célja, hogy a kortárs fotográfia legkülönbözőbb eszközeivel évről-évre szubjektív, mégis átfogó képet […]
Kozák Lajos életműve – szakmai fórum vetítéssel a Mai Manó Házban
A CULTiRiS, a Mai Manó Ház és a Magyar Sportmúzeum összefogásával megvalósuló kiállításokon az eddig legfeljebb sportfotósként ismert Kozák Lajos életművével és a magyar fotótörténet fontos alkotójával ismerkedhet meg a szakmai és a nagyközönség. A kiállításokhoz kapcsolódóan 2011 szeptember 1-én a Mai Manó Ház Napfényműtermében sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai fórumra kerül sor. A CULTiRiS, a Mai […]
Képekről vagy jót, vagy semmit! – Kincses Károly előadásával indul a Fotóművészeti Szabadegyetem
Mi a fénykép? És mi nem az?Meghatározó-e a fotótechnika a fényképezés történetében? Mit kezdhet egy fotómuzeológus olyan fényképekkel, amelyek ezüstlapra, viaszos vászonra, üvegre vagy bármely más hordozóra készültek, és mit azokkal, amelyeket fizikai valójukban sosem látott, csak mondjuk interneten át? Mit kezdhet az Önök birtokában lévő sokmilliárd családi fotóval? A fototechnika fejlődése befolyásolja-e a fotókban […]
A Mai Manó Ház fotóművészeti szabadegyeteme
A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házfotóművészeti szabadegyetemének előadásai Mérhető, látható, hogy az elmúlt évek során rohamosan növekszik az érdeklődés korunk művészeti jelenségeinek megértése, megismerése iránt. A fotóművészet is egyre inkább elfoglalja méltó rangját, hiszen alapvetően megváltoztatta vizuális kultúránkat, új perspektívákat nyitott a művészi kifejezés területén, és információs hatalommá lett a világról való tudás, […]
Balla 80 – Balla Demeter fotóművész kiállítása Szegeden
2011. október 5-én, szerdán 17 órakor nyílik Balla Demeter kiállítása a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Folyosó Galériájában (6722, Szeged Egyetem u. 2.) Balla 80 címmel. A kiállítást Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg. A kiállítás 2011. október 20-ig tekinthető meg. 2011. október 5-én, szerdán 17 órakor nyílik Balla Demeter kiállítása a Szegedi Tudományegyetem […]
Titkos kertek – Csortos Szabó Sándor kiállítása
A Mai Manó Ház ad otthont Cortos Szabó Sándor Titkos kertek című fotókiállításának 2011 október 7 - november 13 között. A kiállítást megnyitja Hankiss Elemér 2011 október 6-án 19 órakor. Kurátor: Kincses Károly A Mai Manó Ház ad otthont Cortos Szabó Sándor Titkos kertek című fotókiállításának 2011 október 7 - november 13 között. A kiállítást […]
Kohán Ferenc grafikus és Hauer Lajos fotóművész fényképei
Megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus Megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus
Jung Zseni: Csenddé lett
Jung Zseni: Csenddé lett című kiállításának megnyitójára 2011. november 17-én, csütörtökön, 18:00 órakor kerül sor a Mai Manó Házban. A kiállítást megnyitja: Dr. Lovász Irén etnográfus, népdalénekes A kiállítás kurátora: Kincses Károly fotómuzeológus A kiállítás megtekinthető: 2011. november 18-tól december 18-ig. Jung Zseni: Csenddé lett című kiállításának megnyitójára 2011. november 17-én, csütörtökön, 18:00 órakor kerül […]
Mai Manó fotográfiái
KURÁTOR: Kincses Károly KURÁTOR: Kincses Károly Ha csak annyit írnánk Mai úrról, hogy fényképészmester, szakíró, a maga korában a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője, 1885-től udvari fényképész, meg nem sokat mondtunk volna, hiszen a maga korában féltucatnyi magyar fényképészről lehetett ugyanezt állítani. De ha hozzátesszük, hogy alapítója és főszerkesztője volt A Fény című lapnak, amely […]
Duna – nyitott könyv – fotópályázat
Pályázati felhívás a Duna – nyitott könyv című kiállítás kapcsán a MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA – MAI MANÓ HÁZ és az INDAFOTÓ szervezésében „„Meglásd, ha majd nem leszünk!...” József Attila: A Dunánál, 1936 (részlet) Pályázati felhívás a Duna – nyitott könyv című kiállítás kapcsán a MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA – MAI MANÓ HÁZ és az INDAFOTÓ szervezésében […]
Duna – Nyitott könyv
2012 február 4-től április 29-ig a Duna különböző arcait és mindennapjait láthatják az érdeklődők kortárs magyar fotóművészek és ismeretlen szerzők archív felvételein a Mai Manó Házban. A kiállítást megnyitja Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke február 3-án 18.30-kor. Kurátorok: Csizek Gabriella, Kincses Károly 2012 február 4-től április 29-ig a Duna különböző arcait és mindennapjait […]
Nekem 21 – Elvarázsolt farsangi délután Baricz Katival
Elvarázsolt farsangi délután 2012. február 21-én 17-19 óráig a Mai Manó Ház Napfényműtermében.ÁLARC-JÓKEDV-és -TE SEM MARADHATSZ KI! FOTÓZKODÁS és KÉP-MUTOGATÁS SZABADON. Bemutathatsz bármit, amivel elvarázsolod a többieket! Hozzál magaddal vendéget, ezen a napon, kettő egynek számít! Várlak szeretettel! Baricz Kati Elvarázsolt farsangi délután 2012. február 21-én 17-19 óráig a Mai Manó Ház Napfényműtermében. ÁLARC-JÓKEDV-és -TE […]
Szász János: fehér és fekete – fotóalbum bemutató és kiállítás
2012.március 8-án, este 6 órakor kerül sor a Biksady Galériában a pécsi fotóművész, Szász János: fehér és fekete című fotóalbumának bemutatójára és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond: Alföldy Róbert 2012.március 8-án, este 6 órakor kerül sor a Biksady Galériában a pécsi fotóművész, Szász János: fehér és fekete című fotóalbumának bemutatójára és a hozzá […]
Az emigráns fotósok 1849-től 1989-ig – élő beszélgetés Kincses Károllyal a Látszótér Rádióban (4. rész)
A mai műsorban három nagy név - Brassai, Munkácsi, Kertész - és két kevéssé ismert fotográfus - Susanne Szász és Lucien Aigner - kerül sorra, az ő pályájukról mesél Kincses Károly a Fotocaffe élő stúdióbeszélgetésén. A mai műsorban három nagy név - Brassai, Munkácsi, Kertész - és két kevéssé ismert fotográfus - Susanne Szász és […]
Az emigráns fotósok 1849-től 1989-ig – élő beszélgetés Kincses Károllyal a Látszótér Rádióban (5. rész)
A mai műsorban két kevéssé ismert fotográfus, Susanne Szász és Lucien Aigner kerül sorra, az ő pályájukról mesél Kincses Károly a Fotocaffe élő stúdióbeszélgetésén. A mai műsorban két kevéssé ismert fotográfus, Susanne Szász és Lucien Aigner kerül sorra, az ő pályájukról mesél Kincses Károly a Fotocaffe élő stúdióbeszélgetésén.
Miniszterek gatyában – meghosszabbítva!
A strandszezon beköszöntét stílusosan Pusztai Sándor úszómester képeivel fogadja a Mai Manó Ház. A Miniszterek gatyában című kiállítás 1930-39 készült képeket mutat be. A tárlatot megnyitja Kincses Károly fotómuzeológus május 10-én 17.30-kor. A kiállítás megtekinthető 2012. május 11. - június 17. A strandszezon beköszöntét stílusosan Pusztai Sándor úszómester képeivel fogadja a Mai Manó Ház. A […]
Random 2012 – Kortárs magyar fotográfia
Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország2012. Május 10-én, csütörtökön 18:00 órakor nyílik a RANDOM című kiállítás, amely a kortárs magyar fotográfia két jelentős alkotói bázisa a Magyar Fotóművészek Szövetsége fiatal generációja és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója alkotóinak legújabb munkáiból mutat be válogatást. A kiállításon melynek kurátora Kincses Károly fotómuzeológus, 23 alkotó 144 munkája látható. 2012. Május 10-én, csütörtökön 18:00 órakor […]
Múzeumok Éjszakája tizedszer is – Június 16-án
A tizedik Múzeumok Éjszakájára egyetlen éjszakába sűrítve kínálja szinte mindazt, amit a kultúra adni képes. Idén a fővárosban 92 jelentkező 102 helyszínen, vidéken pedig 126 jelentkező 176 helyszínen kínál kultúrát és szórakozást. Remek alkalom megnézni a rég tervezett kiállításokat, vagy új kincsekre vadászni eddig ismeretlen helyszíneken. A tizedik Múzeumok Éjszakájára egyetlen éjszakába sűrítve kínálja szinte […]
Ritkán látott képek
A Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza "Ritkán látott képek - Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között" című kiállításának célja, hogy felhívja a figyelmet a megőrzendő magyar fotográfiai örökségre, a vidéki múzeumokban őrzött fotókincsekre, világhírű fotóművészeinkre és a méltatlanul kevésbé ismert alkotókra. Kurátorok: Csizek Gabriella művészeti munkatárs és Kincses Károly, fotómuzeológus Megtekinthet?: 2012. június […]
VII.Ménes-patak Menti Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál
Megnyitják: Stayer László, Szécsény város polgármestere Kincses Károly, fotómuzeológus Pekár István, újságíró 11 fotóművész saját, önálló tárlata látható. Kiállítók: Fabio Loi (Olaszország), Hruska Dóra, Kleb Attila, Lehotka László, Mariam Sitchinava (Grúzia), Nagy Zoltán (Olaszország), Pap Elek, Rosi Giua (Olaszország), Szamódy Zsolt Olaf, Salvatore Ligios (Olaszország), Uliano Lucas (Olaszország), 2012 Szécsény, Ady Endre utca 10. (Sétáló) […]
Vékás Magdolna: NY – fotókiállítás
-, MagyarországA megnyitón, augusztus 31-én, 18.00 órakor Kincses Károly fotómuzeológus beszélget az alkotóval az új helyen lévő Kolta Galériában.
Vékás Magdolna: NY fotókiállítás megnyitója
-, MagyarországA megnyitón, augusztus 31-én, 18.00 órakor Kincses Károly fotómuzeológus beszélget az alkotóval az új helyen lévő Kolta Galériában.
A Három Hét Galéria második Hommage pályázata
A Három Hét Galéria második alkalommal hirdeti meg „Hommage” pályázatát. A pályázat célja továbbra is - a tisztelgés mellett-, hogy friss, előremutató, fantáziával megáldott műveket mutasson be a galéria. Nem titkoltan lehetőséget szeretne adni azok számára is, akik eddig egy-egy szűk szakmai zsűri által elvárt igényeknek nem tudtak megfelelni. A pályázat tehát mindenki számára nyitott, […]
Nadja MASSUN: Alice Zapata országában
A messziről jött ember A messziről jött ember Úgy hallottam, hogy a messziről jött ember azt mond, amit akar. Módosítva az eredeti mondást, a távolról jött emberről ki-ki azt mond, amit akar. Nadja Massun esetében ez sokszorosan igaz lehetne, hiszen tényleg messziről jön, Mexikóban él, de Afrikában született, anyja magyar, apja belga, és kalandos élet […]
Fotóakadémia I. hétvége
Az előadásokat élőben közvetítjük Resztvételi díj a helyszínen: 5200 forint elővételben: 4800 forint + az első száz regisztráló ingyenesen részt vehet a következő napon az Fotóakadémiai Állatkerti Kalandon A szombati előadásokat közvetítjük a FotoKlikk oldalán. Program 9 óra, kapunyitás, regisztráció szakmai, böngészés a szakmai kiállítók között 10 óra, 1.ELŐADÁS Kincses Károly: A magyar fotográfia tegnap […]
2. Fotóakadémiai hétvége 2012. november 10. Gólyavár
Három nagy ívű előadás és egy fotózható kerékpáros, görkorcsolyás, gördeszkás bemutató a szombati program. Az előre regisztrálók között első sorba szóló fotósbelépőket és kulisszák mögötti fotózási lehetőséget sorsolunk ki a Fővárosi Nagycirkusz vasárnapi előadására. Regisztráció kezdete: 2012. október 15. 19:05 Regisztráció vége: 2012. november 08. 23:59 Három nagyszerű előadás és egy fotózható performansz a szombati […]
Emlékmentés / Székesfehérvár fotótörténete a kezdetektől 1945-ig
Tárlatot megnyitja: Dr. Demeter Zsófia várostörténész, múzeumigazgató és Kincses Károly fotótörténész 2011 tavaszán hirdette meg intézményünk a városi, magántulajdonban lévő régi fotográfiák gyűjtését, azért, hogy a képeket digitalizálva teljesebb arcot adjunk a város 19-20. századi történetének. Az eddigi összegyűjtött családi képekből, városi közgyűjteményekből (Szent István Király Múzeum, Városi- és Egyházmegyei Levéltárak) és Oroszlán Balázs magángyűjteményéből […]
Beszélgetés Kincses Károly Focusban című könyvéről
A Mecseki Fotóklub Focus csoportja kiállításának zárásaként 2012. november 23-án 1800 órakor Somogyi Krisztina művészeti író beszélgetést vezet a Focus csoportról és a könyvről. A Mecseki Fotóklub Focus csoportja kiállításának zárásaként 2012. november 23-án 1800 órakor Somogyi Krisztina művészeti író beszélgetést vezet a Focus csoportról és a könyvről.
Kincses Károly: Magyar fényképészek az emigrációban
Gyakran kerül elő hivatalos és magánbeszélgetések során a magyar fotográfia világhíres volta, dicső múltja, meghatározó szerepe. Elhangzanak nagy lózungok, frázisok pufognak, de sem az, aki mondja, sem, aki hallja, nem tud igazán sokat a Brassai-Capa-Kertész-Moholy-Munkácsi körön kívüli magyarokról. Nagyothallók párbeszéde zajlik. Gyakran kerül elő hivatalos és magánbeszélgetések során a magyar fotográfia világhíres volta, dicső múltja, […]
Közvetítjük: Kincses Károly: FOCUS – könyvbemutató
Az esten Somogyi Krisztina művészeti író beszélgetést vezet a könyvről és a Focus csoportról.A könyv bemutatja a pécsi csoport 35 éves működését a kezdetektől napjainkig. Az eseményen részt vesznek Kincses Károly, valamint a Focus csoport tagjai: Borbély Tamás, Cseri László, Harnóczy Örs, Kálmándy Pap Ferenc, Dr. Lajos László, Marsalkó Péter továbbá a könyv tervezője Czakó […]
Közvetítjük: Balla Demeter: Arcok és otthonok – fotókiállítás
Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus Arcok és otthonok című kiállítását Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg. Megtekinthető 2013. március 29-ig hétköznap 8-17 óra között. Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus Arcok és otthonok című kiállítását Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg. Megtekinthető 2013. március 29-ig hétköznap 8-17 óra között. A megnyitó közvetítése:
Balla Demeter: A Titanic képei
A kiállítást megnyitja és a kiállítás kurátora: Kincses Károly fotómuzeológus. A kiállítás megtekinthető április 17-től május 5-ig, hétköznap 10.00-17.00 óráig, szombaton 10.00-14.00 óráig. Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10., Pintér Galéria Felhívjuk az autóval érkezők figyelmét, hogy a Falk Miksa utcában 20 óráig fizetni kell a parkolásért. Ne feledkezzenek meg róla! Tisztelettel és szeretettel […]
Hajdú József fotókiállítása
Megnyitja: Kincses Károly fotótörténész Megnyitja: Kincses Károly fotótörténész Közvetítés:
Szilágyi Lenke fotókiállítása
Megnyitja: Kincses Károly fotótörténész Megnyitja: Kincses Károly fotótörténész Közvetítés:
Vékás Magdolna fotókiállítása
-, MagyarországMegnyitja: Kincses Károly fotótörténész
Analóg – 21 magyar fotográfus a 20. századból
Köszöntőt mond: Fertőszögi Péter, művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke A kiállítást megnyitja: Colin Ford CBE, fotótörténész, a Brit Nemzeti Média Múzeum alapító igazgatója A kiállítást bevezeti: Csák Ferenc, művészettörténész A gyűjtemény és a kiállítás kurátora: Kincses Károly, fotómuzeológus *** Köszöntőt mond: Fertőszögi Péter, művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke A […]
Kincses Károly: André Kertész és Szigetbecse – könyvbemutató
A könyvet a szerző mutatja be. A könyvbemutatót követően a vendégek megtekinthetik a felújított André Kertész fotókiállítást, valamint HERENDI PÉTER fotóművész „HOMMAGE A KERTÉSZ” című fotókiállítását. A kiállítást megnyitja D. Udvary Ildikó művészettörténész. A könyvet a szerző mutatja be. A könyvbemutatót követően a vendégek megtekinthetik a felújított André Kertész fotókiállítást, valamint HERENDI PÉTER fotóművész „HOMMAGE […]
Bihari Ágnes: Szemtől szembe
A kiállítást Kincses Károly, fotótörténész nyitja meg A megnyitón Wahorn András és Balázs Ádám zenéjére Daniela Faith táncművész improvizációját láthatjuk. *** Bihari Ágnes két évvel ezelőtti, kubai képeket bemutató kiállítása (Tránsito Privado) után elnyert egy mexikói állami ösztöndíjat, a mostani kiállításon az ott töltött egy év élményeit dolgozza fel. A kiállítást Kincses Károly, fotótörténész nyitja […]
Fotókiállítások a Margitszigeten
A Margitszigeti Víztorony kilátóként és kiállítótérként is működik, idén nyáron két kiállítást is láthatunk a Víztorony Visual Art galériájában. I. Margitsziget történeti fotográfiák tükrében A képek 1870 és 2010 között mutatják meg a Margitszigetet, annak máig megmaradt vagy azóta elpusztult értékeit, ismert és ismeretlen fényképészek alkotásain keresztül. A fényképészek között feltűnik az idén 100 esztendeje […]
Így éltek a palotában – De la Motte- Beer fotópályázat
A Foster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ meghirdeti első fotópályázatát a most létesült De la Motte- Beer - palota (1014 Budapest, Dísz tér 15.) külső-belső felvételei, illetve a gondolatilag, hangulatában hozzá köthető fotók témakörében. Várunk színes, fekete-fehér, vagy monochrom felvételeket az épületről, a kiállítási enteriőrökről, a palota keltette hangulatokról, impressziókról. A pályázatra előzetesen jelentkezők, […]
Gyenis Tibor – Illés Barna: Kreált és talált tájak
Kurátor: Kincses Károly Zavarba ejtő képeket látunk a Manóház régi-új kiállításán. Első rápillantás: erdő, mező, tengerpart, sziklák, sátor a dzsungelban, kötélhíd a kanyon felett. Második rápillantás: hol vannak ezek az ismert, ismeretlen tájak? Harmadik: jól látom? Jól látja. Kurátor: Kincses Károly Zavarba ejtő képeket látunk a Manóház régi-új kiállításán. Első rápillantás: erdő, mező, tengerpart, sziklák, […]
Szép, jó vagy érdekes – fotópályázat
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügyek Tanszéke 1 millió forint díjalappal fotópályázatot hirdet hivatásos és amatőr fotográfusok számára, három kategóriában. Az egyetem külső és belső tereit bemutató épületfotókat, a hallgatók mindennapjait bemutató zsánerképeket és a pénzügyeket vizuálisan megidéző tárgyfotókat szakértő zsűri bírálja el, a díjazott képeket kiállításon és kiadványokban is láthatja majd a közönség. […]
Capa Projekt – Kortárs vetített képek – fotópályázat
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ névadója születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendez, amelynek célja, hogy Robert Capa újító, eredeti látásmódjához híven kortárs alkotók új munkáinak bemutatásával ünnepelje a névadó máig ható szellemiségét. A pályázat alapján szerveződő kiállítás rendhagyó, mivel az egykor Ernst Lajos által építtetett kiállítóteret ideiglenesen vetítőteremmé alakítja, amelyben 2013. december 3-tól lesznek […]
Fotográfia felsőfokon – fotókiállítás
Válogatás Howard Grenberg gyűjteményéből Az őszi pezsgő kiállítási szezonban, a 2012-es nagy sikerű Vivian Maier kiállítás után, újra a New York-i Howard Greenberg Gallery-vel dolgozunk együtt: az ő gyűjteményükből válogatjuk ki a fotótörténet ismert, immár klasszikus alkotásait a Magyar Fotográfusok Háza két emeletének kiállítótereiben. A kiállítás együttműködő partnerei a lausanne-i Musée d’Elysée, valamint a párizsi […]
XIX. ALFÖLDI FOTÓSZALON
A fotókiállítás célja: Állandó fórumot biztosítani a fotográfusok színvonalas, művészi igénnyel készített felvételeinek. Pályázati feltételek: • A pályázaton részt vehet minden fotós 2009 után készült és Szentesen az Alföldi Fotószalonon még nem szerepelt képekkel. A fotókiállítás célja: Állandó fórumot biztosítani a fotográfusok színvonalas, művészi igénnyel készített felvételeinek. Pályázati feltételek: • A pályázaton részt vehet minden […]
Balla Demeter – Mandur László: Kétszólam
A Csillaghegy-békásmegyeri Evangélikus Gyülekezet szeretettel meghív minden érdeklődőt Balla Demeter és Mandur László KÉTSZÓLAM című kiállításának megnyitójára 2013. október 26-án, (szombat) 16 órára. A Csillaghegy-békásmegyeri Evangélikus Gyülekezet szeretettel meghív minden érdeklődőt Balla Demeter és Mandur László KÉTSZÓLAM című kiállításának megnyitójára 2013. október 26-án, (szombat) 16 órára.Házigazda: Donáth László, evangélikus lelkészA kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus, […]
Újból Fotóművészeti Szabadegyetem a Mai Manó Házban
A Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza újraindítja Fotóművészeti Szabadegyetem előadássorozatát, mely ebben a félévben rendkívüli módon aktuális, a Fotográfia felsőfokon - válogatás Howard Greenberg gyűjteményéből c. kiállításhoz kapcsolódik. Az előadók a fotótörténeti jelentőségű gyűjteményből kiindulva járnak körül fotóművészeti témákat. Az előadás egyben tárlatvezetés is. október 29. 18:30 Kincses Károly, fotómuzeológus, Magyar Fotográfusok Háza […]
Szép, jó vagy érdekes fotópályázat zsűrizése
A fotópályázat végső szakaszában termes zsűrizésre kerül sor, melyet a oldalunkon (fotoklikk.eu) közvetítünk is. A pályaműveket szakértő zsűri értékeli: A zsűri elnöke: • Kincses Károly, fotómuzeológus A zsűri tagjai: • Lázár Antal, DLA, Kossuth-díjas építész (a BME Q épületének tervezője) • Andor György, PhD, BME Pénzügyek Tanszék vezetője, közgazdász • Galántai Zoltán, PhD, BME Pénzügyek, […]
100 éves Dienes Andor
Dienes Andor születésének 100-dik évfordulója alkalmából tisztelgünk a nemzetközileg ismert divatfotós, fotóművész előtt. Háromszék jeles szülöttjének munkásságát értékelve a kreatív és poétikusan művészi aktfotózás, szürrealista, montázsolt aktjai, valamint a Marilyn Monroe-ról készült sorozatai a legfontosabbak. A rendezvénysorozat állomásai: December 17.(kedd) 19 óra Sepsiszentgyörgy, Lábas Ház kiállító terme Kincses Károly- fotótörténész, muzeológus: Hungarian Out – Magyar […]
Balla Demeter – Mandur László: Szólamok
A Próféta Galéria szeretettel meghív minden érdeklődőt Balla Demeter és Mandur László Szólamok című kiállításának megnyitójára 2014. április 24-én (csütörtök) 18 órára. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus, kurátor. Közreműködik Szakcsi Lakatos Béla és Kathy-Horváth Lajos Helyszín: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 3. A kiállítás a 2013. október 26-i Kétszólam című nagy sikerrel megrendezett tárlat […]
Balla Demeter: A fotóriporter
A kiállítást Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás kurátora nyitja meg. Balla Demeternek az utóbbi néhány évtizedben elsősorban aktjait, portréit, csendéleteit állítottuk ki. De a magyar fotográfia nagy öregje, mégis csak klasszikus fotóriporterként kezdte pályáját, ebből is felépített egy érvényes életművet. Mások ilyenkor abba is hagyják. Nem így Balla Demeter, akinél az idő előrehaladtával a mindennapi […]
Balla Demeter: Újabb bagatellek (1962–2014)
A kiállítás kurátora: Kincses Károly A kiállítást megnyitja: Tímár Péter A megnyitó zártkörű, ezért csak azon kedves látogatóinknak tudunk helyet biztosítani, akik előzetesen regisztrálnak az eseményre! Várjuk jelentkezésüket: e-mail-ben: contact@artphoto.hu, telefonon: +36 20 9381711 A kiállítás megtekinthető: 2014. október 27-ig. H–Sz–P: 15–19, Szo: 11–14 óra között, valamint előzetes egyeztetés alapján (tel: +36 20 4448159). A […]
Fotóutca Fesztivál
2014. október 9-12. között meghosszabbított nyitva tartás mellett, belépődíj nélkül, egész nap ingyenes programokkal várják a fényképezés, a fotográfia iránt érdeklődőket a Nagymező utcában, a Capa Központban és a Mai Manó Házban a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál alatt. A Mai Manó Házba a belépés, illetve a programokon való részvétel ingyenes! A Fotóutca Fesztivál ideje […]
Mandur László: Faltól Falig
Megnyitja: Keleti Éva, fotóművész A kiállítás kurátora: Kincses Károly, fotómuzeológus Megnyitja: Keleti Éva, fotóművész A kiállítás kurátora: Kincses Károly, fotómuzeológus
J. Nagy András: Senki nem látta kétszer
A kiállítást megnyitja: Kincses Károly J. Nagy András nyolc évesen, apja Leica M4 gépével kezdett graffitiket fotózni. Magyarországon született, de Dél-Bronx-ban és Dél Brooklynban nőtt fel, majd számos különböző városban és kontinensen töltött hosszabb időt. Fekete-fehér felvételei nemcsak J. Nagy mindenkori életkörülményeit dokumentálják a nomád évek kezdetétől máig, hanem általuk e helyek finom, szövevényes összefüggései […]
XXI. Alföldi Fotószalon 2015.
Tisztelt Fotósok, Fotóművészek! Tisztelt Fotósok, Fotóművészek! 2015-ben is megrendezi a Szentesi Fotókör az Alföldi Fotószalont, beküldési határidő szeptember 30. Minden megkötés nélkül bárki pályázhat, (nem csak az Alföld területén élők) a kötetlen témakörben meghirdetett fotópályázatra 5 képpel. Mivel minőségi fotóművészeti kiállítást szoktunk létrehozni, ezért valódi papírképeket várunk a fotósoktól 30 x 40 cm külső mérettel. […]
Tárlatvezetés Jokesz Antallal, Petrányi Zsolttal és Kincses Károllyal – Capa in Color
A nagy sikerre való tekintettel október 31-ig látható a Capa in Color kiállítás, Európában elsőként a Capa Központban! A kiállításhoz kapcsolódó programok: október 2., péntek 18.00 – tárlatvezetés Jokesz Antal fotográfussal október 9., péntek 18.00 – tárlatvezetés Petrányi Zsolt művészettörténésszel, a Capa in Color kiállítás társkurátorával október 16., péntek 18.00 – tárlatvezetés Kincses Károly fotómuzeológussal […]
Jótékonysági fotóárverés és kiállítás Telek Balázs szellemi örökségének továbbviteléért
-, MagyarországJótékonysági fotóárverés és kiállítás az ArtBázis Összművészeti Műhelyért és Telek Balázs szellemi örökségének továbbviteléért A hazai fotográfiai szcéna egyként állt a kezdeményezés mögé: a 74 már befutott - mint a Capa-nagydíjat nyert Kudász Gábor Arion vagy a Lucien Hervé-díjat nyert Czigány Ákos - mellett a közép- és a fiatal generáció felajánlásainak köszönhető, hogy egy közel […]
instARC projekt – rögtön(zött) portrék
Rögtön(zött), azaz instant (polaroid) arcképek az instARTcsoport és barátai részvételével. Az instARTcsoport felhívására, tagjain kívül több kortárs fotográfus csatlakozott a projekthez, bemutatva az instant fotográfia hazai keresztmetszetét egy tematikus kiállítás keretein belül. Nem titkolt cél a portréfotó klasszikus értékei mellett a határok feszegetésével és az instant fotográfia speciális eszközeivel új értékek létrehozása. A beérkezett nagy […]
Stalter György: Régi Új Képek
Kurátor: Kincses Károly Megnyitja: Németh Gábor Kurátor: Kincses Károly Megnyitja: Németh Gábor
Óbudai Fotó Tárlat 1. A Római-part
PÁLYÁZATI KIÍRÁSÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban első alkalommal hirdeti meg fotópályázatát, Óbudai Fotó Tárlat 1. A Római-part címmel. A PÁLYÁZAT ÉS A KIÁLLÍTÁS CÉLJA A fotóművészet eszközeivel képet adni az átalakulásban lévő Római-part épületeiről, természeti és táji jellegzetességeiről, az itt élő, ide járó emberek hétköznapjairól, ünnepeiről, az emblematikus helyet jellemző sajátosságokról. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban első […]
111 éves a Fridrich Fényírda Szentesen fotópályázat
111 ÉVES A FRIDRICH FÉNYÍRDA című emlékkiállítás (nyilvános és meghívásos fotópályázat egyben) A fotókiállítás célja: Emlékezni az 1905-ben Szentes központjában megnyitott Fridrich János fényképészmester napfény-műtermére, a régi fényképész mesterségre a kiállításon bemutatott képek segítségével. (A régi fényírda jelenleg fotómúzeumként látogatható, több eredeti fotós eszköz is megtekinthető a fényképész műteremben.) 111 ÉVES A FRIDRICH FÉNYÍRDA című […]
111 éves a Fridrich Fényirda emlékkiállítás Szentesen
MEGHÍVÓ A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2016. december 3-án szombaton 14.00 órára a Tokácsli Galériába (Szentes, Kossuth tér 5.) a 111 éves a Fridrich Fényírda emlékkiállítás megnyitó ünnepségére és az azt követő konferenciára A kiállítást megnyitja: Szirbik Imre Szentes város polgármestere, Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás […]
Friedmann Endre-emlékest a Capa Központban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFriedmann Endre-emlékest a Capa Központban https://capacenter.hu/esemenyek/friedmann-endre-emlekest-a-capa-kozpontban/ A közmédia és a Capa Központ közös szervezésében 2018. november 5-én, hétfőn, 18 órától a legendás fotóriporterre, Friedmann Endrére, az MTI örökös tudósítójára emlékezünk. A vendégeket köszönti Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezetője és Cseke Csilla, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője, az emlékezés kezdeményezője. A köszöntők után vetítéssel egybekötve idézi […]
Könyvbemutató! Kincses Károly: Normantas Paulius
Fuga - Budapesti Építészeti Központ Petőfi Sándor u. 5, Budapest, -, MagyarországNormantas képei egy szenvedélyes utazó szemével mutatják meg a világot. A Kincses Károly által összeállított életműalbum átfogó képet ad a tavaly elhunyt litván-magyar fotóművész személyiségéről és művészetéről. https://www.facebook.com/events/2086580844987097/
Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái
MODEM Baltazár Dezső tér 1, Debrecen, -, MagyarországKísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái címmel újabb nagyszabású kiállításra készülünk. December 8-án a modern fotográfiai nyelvezet egyik legnagyobb alakjának és alakítójának tartott Man Ray (eredeti nevén Emmanuel Radnitzky) képeiből nyílik izgalmas tárlat a földszinti kiállítóterünkben. A kiállítás áttekintést nyújt a huszadik század fotográfiai nyelvezetét megújító művész fényképészeti munkásságáról a kísérleti művektől a szürrealizmust idéző […]
Urbán Ádám: Esély
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországUrbán Ádám: Esély https://capacenter.hu/kiallitasok/urban-adam-esely/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait Urbán Ádám Esély című kiállításának megnyitójára 2018. december 10-én, hétfőn, 18 órára. Köszöntőt mond: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár A kiállítást megnyitja: Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus és Puskás Péter, az Aszódi Javítóintézet igazgatója „Ritka, még az amúgy […]
Legendás fotómodellek a XX. századból
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, MagyarországIdőutazás és újratalálkozás a magyar reklámfotózás meghatározó alkotójának emlékezetes képei által. Tóth József Füles fotográfus reklámfotóival, plakátjaival iskolát teremtett az 1970-es évektől kezdődően. Az átgondolt koncepció, szellemes ötletek, humor, a groteszkre való hajlam és a látványos megjelenítés különlegesen új hangvételt, áttörést jelentett. 1972 és 1990 között számtalan reklám és emblematikus plakát került ki Füles mester […]
Sára Sándor – India, a szépség koldusa
Tér-Kép GalériaA Budavári Önkormányzat és a Tér-Kép Galéria tisztelettel meghívja Önt 2019. február 20-án, szerdán 17 órakor Sára Sándor, Kossuth-nagydíjas filmrendező India, a szépség koldusa című fotókiállítás megnyitójára. 2019. február 20., szerda 17 óra A kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus Közreműködik: Tóth Szabolcs, szitárművész A kiállítás kurátora: B. Müller Magda, fotóművész A tárlat ingyenesen megtekinthető 2019. […]
Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporteri-eletmudij-2019-szebeni-andras/ 2019. április 18-án, csütörtökön, 18 órától a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Szebeni András fotográfussal beszélget Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke és Kincses Károly fotómuzeológus. Időpont: 2019. április 18., csütörtök, 18 óra Helyszín: Capa Központ, Stúdió Az eseményen való részvétel ingyenes. *** Szebeni […]
Előadás // Kincses Károly: Kié a fotó?
Magyar Nemzeti Galéria, Hungarian National GalleryCsütörtöki napokon 17.30 órától meghívott vendégek tartanak előadást a minden múlt a múltam #huszadikzázad #privátfotó #fortepan című kiállításhoz kapcsolódóan. Május 16-án, csütörtökön Kincses Károly fotómuzeológus "Kié a fotó?" címmel tart előadást. Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria B épület, előadóterem. Belépőjegy: 1200 Ft. Jegyek korlátozott számban kaphatók a jegypénztárban, illetve a jegymester.hu oldalon. Az előadásra váltott belépőjegyhez […]
IV. Óbudai Fotótárlat – Itt és most. Óbuda jelen időben
Esernyős - Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont Fő tér 2, Budapest, -, MagyarországÓbuda-Békásmegyer Budapest III. kerülete százharmincezer embernek ad otthont, sokszázezren mennek át rajta nap, mint nap. Ezek az emberek látják egymást, miközben őket is látják, összekeveredik a látó és a látott szerepe. Mindenki lát és látszik, teszi a dolgát, mindenki csinál valamit, és vannak, akik ezeket a dolgokat, embereket, helyzeteket, eseményeket, tárgyakat és épületeket lefényképezik. Ez […]
Finisszázs // A kamera poétája
Petőfi Irodalmi Múzeum Károlyi utca 16, Budapest, -, MagyarországMilyen művészeti hatások érték Kertészt Magyarországon, mit vitt magával hosszúra nyúlt emigrációjába? Milyen szerepet játszott a francia főváros a magyar művészek sorsának, pályájának alakításában, illetve mennyire tette le névjegyét több tucat magyar alkotó a francia művészet képzeletbeli asztalára? Milyen szellemi és műtárgypiaci értéke van ma a fotográfiának, ezen belül André Kertész alkotásainak? Kincses Károly évtizedek […]
Szalay Zoltán: Azok a hatvanas, hetvenes évek – fotóalbum bemutató
Örkény István könyvesbolt Szent István krt. 26., Budapest, -, MagyarországAz albumot Spiró György író mutatja be László Ágnes, a könyv szerkesztője, Kincses Károly fotómuzeológus, a könyv képszerkesztője és Parti Nagy Lajos közreműködésével Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz […]
Füst Milán Páholy – Keleti Éva és a magyar zsidó fotográfusok
2B Galéria Ráday utca 47, Budapest, MagyarországA Füst Milán Páholy vendége Keleti Éva fotográfus, fotóriporter és Kincses Károly fotótörténész. Az est háziasszonya Winkler Nóra. A beszélgetés témája Keleti Éva hamarosan nyíló életmű kiállítása és a világszerte ismert magyar zsidó fotográfusok munkássága. Helyszín: 2B Galéria (IX. Ráday u. 47.) Időpont: 2019. december 5. csütörtök 18 óra Jegyár: 1200 Ft, Mazsike kártyával 900 […]
1976/2k/2020 kiállításmegnyitó
Művészetek Háza Veszprém/Csikász Galéria, Vár u. 17.a 2K alkotócsoport: Bonyhádi Károly, Dallos László, Liszy János és Rosta József kiállítása Köszöntőt mond: Hegyeshalmi László igazgató, Művészetek Háza Veszprém A kiállítást megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus A 2K négy szombathelyi fényképész: Dallos László, Bonyhádi Károly, Liszy János és Rosta József alkotócsoportja, amely a Dallos László által a Megyei Művelődési Központban működő fotóklubból nőtt ki […]
V. Óbudai Fotótárlat: Óbuda-Békásmegyer a huszonegyedik században
FUGA -BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT Petőfi Sándor utca 5., Budapest, -, MagyarországA PÁLYÁZAT ÉS A KIÁLLÍTÁS CÉLJA Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2020-ban ötödik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát. Az előző négy évben több száz résztvevővel, ezernyi beküldött képpel és az Esernyős Galériában rendezett sikeres kiállításokkal kezdődött program tovább folytatódik. A tavalyihoz hasonló feltételekkel, magas pénzdíjakkal meghirdetjük új fotópályázatunkat, melynek címe: Óbuda-Békásmegyer a huszonegyedik században. Fura viszonyban vagyunk az idővel. […]
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képei
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország"(...) Kertész sokat kapott a falutól, olvashattuk. Ez a falu pedig Kertésztől lett becses. Ha valaki ebben az országban, Európában, Japánban vagy Patagóniában hallott már valamit Kertészről, akkor hallott Szigetbecséről is. Kevés magyar kisfalu mondhatja ezt el magáról. Ennek fényében lehet sütkérezni, lehet az előnyeit élvezni, de tudhatóan kötelezettségeket is rótt és ró az itt […]
Garten Balaton – Felsőörsi Fotóudvar
Fotóudvar -, MagyarországÉrzelmeink története - Felsőörsi Fotóudvar Harmadszor kerül sor a Garten Balaton kortárs művészeti hetekre három észak-balatoni község, Lovas, Csopak és idén először Felsőörs részvételével. Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. A Capa Központ szervezésében 10 kortárs fotográfus és gondolkodó, 5 kiállítás, különleges esti fotóinstallációk, André Kertész-könyvbemutató, […]
Balla Demeter – Arcok egykor és ma. – Fotókiállítás
Csillaghegy-békásmegyeri evangélikus gyülekezet Mező u. 12, Budapest, -, MagyarországMindennek megszabott ideje – volt In memoriam Balla Demeter (1931 – 2017) Arcok egykor és ma A Kossuth-díjas fotográfus tárlatát rendezte: Kincses Károly fotómuzeológus megnyitja: Bánkuti András fotográfus. közreműködik: Tornyai Péter brácsán és Zétényi Tamás csellón előadják Vidovszky László Páros című darabját a képeket nyomtatta, a kiállítást létrehozta: Felicides Ildikó és a lab4art kft A […]
In Memoriam Gera Mihály – Finisszázs – beszélgetés és online archívum bemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIn Memoriam Gera Mihály – Finisszázs – beszélgetés és online archívum bemutató https://capacenter.hu/esemenyek/in-memoriam-gera-mihaly-finisszazs/ 2022. április 7-én, csütörtökön, 18 órától Kincses Károly fotótörténész, Pfisztner Gábor esztéta és Tóth Balázs Zoltán esztéta, a Fényképhez nem vezet tömegközlekedés – In Memoriam Gera Mihály című tárlat kurátora beszélget Gera Mihály hagyatékáról és mutatja be a Gera Mihály online archívumot. […]
VI. Óbudai Fotótárlat – pályázati kiírás
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, MagyarországÓbuda arcai - Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren. A PÁLYÁZAT ÉS A KIÁLLÍTÁS CÉLJA Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2022-ben hatodik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát. Az előző öt évben sokszáz résztvevővel, ezernyi beküldött képpel, tucatnyi felkért művésszel és az Esernyős Galériában rendezett sikeres kiállításokkal kezdődött program tovább folytatódik. Az eddigiekhez hasonló feltételekkel, magas pénzdíjakkal meghirdetjük új fotópályázatunkat, melynek […]
Kincses Károly megnyitója – FotoKlikk Fotós Akadémia I.
Clark Ádám tér 1., Budapest, -, MagyarországKincses Károly, fotómuzeológus. a FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány alapítója megnyitja a FotoKlikk Fotós Szakmai napot. Megtekinthető a FotoKlikk Fotós Akadémia szakmai napján. Bővebben információ és jegyvásárlás az esemény oldalunkon: https://hopin.com/events/fotoklikk-fotos-akademia-i-fokuszban-a-termeszet/
Csak képek: Escher Károly és Móricz-Sabján Simon – könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországCsak képek: Escher Károly és Móricz-Sabján Simon – könyvbemutató https://capacenter.hu/esemenyek/csak-kepek-escher-karoly-es-moricz-sabjan-simon-konyvbemutato/ 2022. május 19-én, csütörtökön, 17 órától a Városháza Kiadó Csak Képek sorozatának két legújabb kötetét Szarka Klára kurátor, fotótörténész és Dr. Zacher Gábor oxyológus főorvos, címzetes egyetemi docens mutatja be. A köteteket Escher Károly és Móricz-Sabján Simon képeiből Kincses Károly szerkesztette. A Városháza Kiadó egyik […]
Élet és Mű: Bánkuti András – Beszélgetőtárs: Szarka Klára
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, MagyarországBeszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-bankuti-andras/ Fáradhatatlan. Ahol a magyar fotográfiáról, különösképpen a dokumentarista fényképezésről van szó, biztosan találkozunk vele. Neki köszönhetjük – Kincses Károly és Kolta Magdolna mellett – a Magyar Fotográfusok Házát, amelynek egy évig társadalmi munkában igazgatója is volt. Tagja volt az NKA első fotóművészeti kollégiumának, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke. Főszervezője a Magyar […]
Élet és Mű: Bánkuti András
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Bánkuti András Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-bankuti-andras/ Fáradhatatlan. Ahol a magyar fotográfiáról, különösképpen a dokumentarista fényképezésről van szó, biztosan találkozunk vele. Neki köszönhetjük – Kincses Károly és Kolta Magdolna mellett – a Magyar Fotográfusok Házát, amelynek egy évig társadalmi munkában igazgatója is volt. Tagja volt az NKA első fotóművészeti kollégiumának, a MÚOSZ Fotóriporterek […]
Meghosszabbítva: Dr. Szász János A vályogtól a panelig c. retrospektív fotókiállítás
Kepes Intézet - Kortárs Művészeti Központ, EgerA Kepes Intézet (Eger) ad otthont a művész első retrospektív kiállításának: a 150 kép először nyújt betekintést az életmű minden korszakába és tematikájába. A kiállítás két héttel meghosszabbítva, szeptember 27.-ig látogatható. Finisszázs: szeptember 24, szombat, 17:00 A frissen jogi diplomás Szász édesapja katonai rangja miatt nem praktizálhat, ezért gyermekkori szenvedélyét követve reklámgrafikusnak áll, majd […]
Dr. Szász János A vályogtól a panelig c. retrospektív fotókiállítás finisszázsa
Kepes Intézet - Kortárs Művészeti Központ, EgerA Kepes Intézet (Eger) ad otthont a művész első retrospektív kiállításának: a 150 kép először nyújt betekintést az életmű minden korszakába és tematikájába. A kiállítás két héttel meghosszabbítva, szeptember 27.-ig látogatható. Finisszázs: szeptember 24, szombat, 17:00 A frissen jogi diplomás Szász édesapja katonai rangja miatt nem praktizálhat, ezért gyermekkori szenvedélyét követve reklámgrafikusnak áll, majd […]
Volt egyszer egy gödöllői fotótechnika-történeti tábor
K11 Művészeti és Kulturális Központ Király u. 11., Budapest, -, MagyarországA nyolcvanas években Kincses Károly vezette legendás gödöllői fotótechnikai tábor hajdani résztvevői, köztük Kincses Károly, Flesch Bálint és Vékás Magdolna idézik fel a tábor emlékezetes pillanatait és szakmai jelentőségét egy kerekasztal-beszélgetés során. Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ, VII. Király u. 11. Belépő: 1500 Ft Jegyek kaphatók a helyszínen és online a JEGYx1.hu oldalon: https://hernadhaz.jegyx1.hu/esemeny/3304/volt-egyszer-egy-godolloi/2022-11-05-18-00 […]
Koncz Csaba szabademberre emlékezünk
Magyar Művészeti Akadémia Irodaház Andrássy út 101, Budapest, -, MagyarországKoncz Csaba a magyar avantgárd fényképezés kiemelkedő alakja. „Legjobb képein a konkrét tárgy és a jelszerű képződmény léte között egyensúlyozik, bár első ránézésre kalligrafikus tusrajzoknak is tűnhetnek. Itthon olyannyira megelőzte korát, hogy jószerivel még ma sem érték utol…" – írta róla Kincses Károly fotótörténész. Emellett festett, zenélt a maga készítette hangszereken, és biokertészkedett. „A legszabadabb […]
VI. Óbudai Fotótárlat – ÓBUDA ARCAI – Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren – megnyitó
Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. Fő tér 2., Budapest, MagyarországÓBUDA ARCAI. Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren. Megnyitó: 2022. november 10, csütörtök 18 óra. Helyszín: Esernyős Galéria és a Szindbád Rendezvénytér. A megnyitón beszédet mond Béres András kultúráért felelős alpolgármester és Kincses Károly fotómuzeulógus, a tárlat kurátora. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2022-ben hatodik alkalommal hirdette meg fotópályázatát, amatőr és hivatásos fotósokat megszólítva. Az előző öt évben sokszáz […]
Csalóka látszat – finissage
Bura Károly GalériaA szimulákrum egy látszatvilág, ahol a való és a kitalált világok közti határok elmosódnak. Mindenkit szeretettel vár a Bura Károly Galéria Horváth M. Judit Csalóka látszat című tárlatának finissage-án március 31-én 18.00-kor, hogy felfedezzük ezeket az átjárókat és elidőzzünk felettük. „semmi sem jelenti csak azt, ami látszik a képeken, hanem az válik fontossá, amivé leszünk […]
Fotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporteri-eletmudij-2023-elet-es-mu-nemeth-gyorgy/ 2023. szeptember 28-án, csütörtökön, 18 órától a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Németh György fotográfussal beszélget Kincses Károly fotómuzeológus. Németh György az MTI fotóriportereként több évtizeden keresztül tudósított képeivel a Csongrád-megyei eseményekről. Ott volt mindenhol, ahol történt valami, jött ment, meg sem állt. A […]
Déri Miklós: Csak képek – könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországKincses Károly, a könyv szerkesztője, Németh Gábor író és Déri Miklós beszélgetnek Déri Miklós legújabb fotóalbumáról. Időpont: 2023. november 29., szerda, 18:00 Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. DÉRI MIKLÓS a sajtófotó új műfaját teremtette meg. 2010 óta a társadalmi kérdésekre különösen érzékeny, elkötelezett fotóművészként, az aktuális problémákra reflektáló szubjektív dokumentarista fotóesszé-sorozatokon […]