Horváth M. Judit
NECC / A világ tyúkszemmel
Helyszín: KOGART Ház (Budapest VI., Andrássy út 112.)Megnyitja: Wessely Anna, PhD, tanszékvezető egyetemi docens,ELTE Szociológia Tanszék22.00 órától afterparty a Lumen szervezésében a KUPLUNG-ban (Budapest VI.,Király utca 46.)Fellépnek: Csókolom zenekar, utána mc Sena és dj Mango, meghívott vendég: mc ParadoxFilmvetítés: Magyarósi Éva Hanne c. rövidfilmjeMegtekinthető: naponta 10-18 óráigA kiállításon résztvevő művészek: Helyszín: KOGART Ház (Budapest VI., […]
Horváth M. Judit: Csalóka látszat
Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 1065 Budapest , Nagymező u. 20. Kiállítást megnyitja: György Péter, esztéta A kiállítást bemutatja: Kincses Károly, fotómuzeológus, kurátor *** Horváth M. Judit egy nyugat dunántúli kisvárosban, egy asszimilálódott cigány családba született, majd férje után annak munkájába is beleszeretett. Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 1065 […]
Mediawave Portfólió Review fotópályázat
„MEDIAWAVE PORTFÓLIÓ REVIEW 4.”FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2010 A pályázatot 30 évnél fiatalabb amatőr, és hivatásos fotográfusok részére írjuk ki. „MEDIAWAVE PORTFÓLIÓ REVIEW 4.” FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2010 A pályázatot 30 évnél fiatalabb amatőr, és hivatásos fotográfusok részére írjuk ki. A MEDIAWAVE Portfólió Review 4. a MEDIAWAVE Passport Control Műhely fotó szekciójának 2 napos nyilvános szakmai programja, amely […]
Az Őstojástól a Fekete Lyukig – a + műhely Alkotó Csoport kiállítása az Eötvös 10-ben
A + műhely Alkotó Csoport 2010-es tematikus kiállítását az Eötvös10 Kulturális Központban tekinthetik meg az érdeklődők. Megnyitó: 2010. október 28., csütörtök 16:00 A kiállítást Jankovics Marcell nyitja meg Közreműködik Mérey Anna hegedűművész A Fotóhónap alkalmából készült kiállítás eredeti munkacíme a Természetes-Mű volt, most az Őstojástól a Fekete Lyukig címmel kerül bemutatásra. A + műhely csoport […]
3 éves az ArtBázis!
2010 december 3-án ünnepli 3. születésnapját az ArtBázis. Ebből az alkalomból kerül sor a Forte! című fotókiállítás megnyitójára. Kiállító művészek: Balla András, Bánkúti András, Benkő Imre, Bozsó András, Csontó Lajos, Demeter Ádám, Hajdú József, Haris László, Horváth M. Judit, Illés Barna, Kerekes Gábor, Kóczán Gábor, Kovács Melinda, Lugosi Lugo László, Mucsy Szilvia, Nagy Tamás, Rónai […]
NHL és Privát képek – Hermann Ildi NHL és Horváth M. Judit kiállítása
Két kiállítás is nyílik 2012. május 14-én, hétfőn 18 órakor a Mai manó Házban: Hermann Ildi "NHL" és Horváth M. Judit "Privát Képek" című tárlatát láthatják majd az érdeklődők. A vendégeket köszönti Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora kiállítás megtekinthető 2012. május 11. - június 17. Két kiállítás is nyílik 2012. május 14-én, hétfőn 18 órakor […]
Múzeumok Éjszakája tizedszer is – Június 16-án
A tizedik Múzeumok Éjszakájára egyetlen éjszakába sűrítve kínálja szinte mindazt, amit a kultúra adni képes. Idén a fővárosban 92 jelentkező 102 helyszínen, vidéken pedig 126 jelentkező 176 helyszínen kínál kultúrát és szórakozást. Remek alkalom megnézni a rég tervezett kiállításokat, vagy új kincsekre vadászni eddig ismeretlen helyszíneken. A tizedik Múzeumok Éjszakájára egyetlen éjszakába sűrítve kínálja szinte […]
Rinzing Kelsang erdélyi és írországi riportképeinek kiállítása
Megnyitja: Stalter György fotóművész *** Kelsang Rinzing kiállítása a Kópiában Két éve bukkantam rá Horváth M. Judit és Stalter György “Más Világ” című közös fotóalbumára. Az album lapozgatása közben elhatároztam, hogy megpróbálok a szerzőktől iránymutatást kérni. György arra bíztatott, hogy ne csak egyéni képekben, hanem képesszékben is gondolkozzam, Judit pedig gyakorlati tanácsokkal látott el a […]
Faust II Fikció és realitás a kortárs fotográfiában
Kurátor: Uhl Gabriella A Fotóhónap 2012 eseményei - változtatva a korábbi gyakorlaton- központi tematika köré épülnek: realitás és fikció szerepét, arányát és megmutatkozási lehetőségét vizsgálva a kortárs fotóművészet alkotásaiban. Kurátor: Uhl Gabriella A Fotóhónap 2012 eseményei - változtatva a korábbi gyakorlaton- központi tematika köré épülnek: realitás és fikció szerepét, arányát és megmutatkozási lehetőségét vizsgálva a […]
Horváth M. Judit és Stalter György kiállítása
Megnyitja Benkő Imre fotóművész Megnyitja Benkő Imre fotóművész
Analóg – 21 magyar fotográfus a 20. századból
Köszöntőt mond: Fertőszögi Péter, művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke A kiállítást megnyitja: Colin Ford CBE, fotótörténész, a Brit Nemzeti Média Múzeum alapító igazgatója A kiállítást bevezeti: Csák Ferenc, művészettörténész A gyűjtemény és a kiállítás kurátora: Kincses Károly, fotómuzeológus *** Köszöntőt mond: Fertőszögi Péter, művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke A […]
Élőben: Horváth M. Judit: Néma párbeszéd
A kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotóművész A megnyitó zártkörű,csak előzetes regisztráció alapján tudnak helyet biztosítani. Bővebben a mellékletben. A kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotóművész A megnyitó zártkörű,csak előzetes regisztráció alapján tudnak helyet biztosítani. Bővebben a mellékletben. Az eseményt élőben közvetítjük: Az eseményeket a technikai lehetőségek függvényében felvesszük és közvetítjük is. A felvett anyag vágásáig az […]
Horváth M. Judit tárlatvezetése a Néma párbeszéd kiállításán
A szerző tárlatvezetéssel egybe kötött finisszázsa az ArtPhoto Galériában. A szerző tárlatvezetéssel egybe kötött finisszázsa az ArtPhoto Galériában.
Jótékonysági fotóárverés és kiállítás Telek Balázs szellemi örökségének továbbviteléért
-, MagyarországJótékonysági fotóárverés és kiállítás az ArtBázis Összművészeti Műhelyért és Telek Balázs szellemi örökségének továbbviteléért A hazai fotográfiai szcéna egyként állt a kezdeményezés mögé: a 74 már befutott - mint a Capa-nagydíjat nyert Kudász Gábor Arion vagy a Lucien Hervé-díjat nyert Czigány Ákos - mellett a közép- és a fiatal generáció felajánlásainak köszönhető, hogy egy közel […]
EMMA Nap – Anyám, anyád, anyánk!
KőlevesNagy örömmel és szeretettel várunk benneteket az EMMA Napra, aminek központi témája az anyaság lesz. Milyen volt gyerekként anyámat látni? Mások anyját látni? Milyen anyának lenni? Milyen most anyámra gondolni? Másképpen anyának lenni? Milyen anya szeretnék lenni? Milyen anya vagyok? Milyen tudást szedtem össze az anyaságról és honnan? Mi az, amit át szeretnék adni majd? […]
Válogatás 25 év fotóművészeti értékeiből
Kolta Galéria Semmelweis u. 4., Budapest, -, MagyarországA Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásában részesült fotóművészek kiállítása. Kiállító alkotók: Barta Zsolt Péter, Bege Nóra, Benkő Imre, Csete Örs, Drégely Imre, Fejér Gábor, Féner Tamás, Frankl Aliona, Gaál Zoltán, Gáti György, Herendi Péter, Horváth M. Judit, Kaiser Ottó, Kerekes Gábor, Kovács Melinda, Kunkovács László, Minyó Szert Károly, Molnár Zoltán, Pilló Ákos, Schild Tamás, Stalter […]
Élőben: Horváth M. Judit-Stalter György vezetése | David Lynch: Small Stories
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest Dózsa György út 37, Budapest, -, MagyarországExkluzív tárlatvezetés Horváth M. Judit és Stalter György Balogh Rudolf-díjas fotóművészekkel David Lynch Small Stories / Kis történetek c. kiállításán Belépőjegy: 2500 Ft https://www.facebook.com/events/2120287318058265/
Élet és Mű: Horváth M. Judit
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Horváth M. Judit Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-horvath-m-judit/ Horváth M. Judit (1952, Sárvár) sajátos, mással össze nem téveszthető képi világot teremtett a kortárs magyar fotográfiában. Ha valakivel, talán vele kapcsolatban megengedhető a női szemlélet említése az alkotói attitűdben. A szakmát férjétől, Stalter Györgytől tanulta meg. S az ő hatására tudatosodott benne roma származásának […]
Élet és Mű: Pataky Zsolt
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Pataky Zsolt Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-pataky-zsolt/ Pataky Zsolt (1957) nem szeret szerepelni, nem tolakszik az előtérbe. Sokan nem is kapcsolják össze jobbnál jobb fotográfiáit a személyével. Pedig Pataky Zsolt az elmúlt évtizedek egyik legkarakteresebb dokumentaristája. A Práter utcai fotóiskola elvégzése után a Hírlapkiadó Vállalathoz került, de az akkori káderhiány miatt eltérítették a […]
Élet és Mű: Stalter György
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországÉlet és Mű: Stalter György – Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-stalter-gyorgy/ Nem könnyű csak néhány képet kiválasztani tőle bemutatkozásként. Régebbi és újabb munkái között is számos olyan felvétel van, amelyikre nyugodtan mondhatjuk, emblematikus. A világviszonylatban is jelentékeny hazai szociófotó irányzat második hullámának talán legfontosabb alakja. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy önképeivel, testképeivel egészen más stílusban […]
Artphoto az ArtMarketen
MillenárisKÖRKÉP ’89-’90! A tavalyi és az idei évben is komoly hangsúlyt kap a rendszerváltás 30 éves évfordulójának megünneplése. Egyértelmű a konszenzus abban, hogy igazából két évet tekintünk a rendszerváltás szempontjából meghatározónak, 1989-et és 1990-t. Az évfordulóra reflektálva az Art Market 2020. évi, a koronavírus fenyegetés mentén rendhagyó programjában az Artphoto Galéria a rendszerváltás időszakát megidéző […]
HMJ képek 2022 – Horváth M. Judit fotóművész kiállításának megnyitója
Artphoto Galéria Bartók Béla út 30, Budapest, -, MagyarországMegnyitó: 2022. március 1 (kedd) 18 óra Helyszín: Artphoto Galéria A kiállítást megnyitja: Borbély László, az Artphoto Galéria vezetője A kiállítás megtekinthető 2022. március 24-ig.
HMJ képek 2022 – Horváth M. Judit fotóművész kiállítása
Artphoto Galéria Bartók Béla út 30, Budapest, -, MagyarországHelyszín: Artphoto Galéria A kiállítás megtekinthető 2022. március 24-ig.
VI. Óbudai Fotótárlat – pályázati kiírás
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, MagyarországÓbuda arcai - Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren. A PÁLYÁZAT ÉS A KIÁLLÍTÁS CÉLJA Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2022-ben hatodik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát. Az előző öt évben sokszáz résztvevővel, ezernyi beküldött képpel, tucatnyi felkért művésszel és az Esernyős Galériában rendezett sikeres kiállításokkal kezdődött program tovább folytatódik. Az eddigiekhez hasonló feltételekkel, magas pénzdíjakkal meghirdetjük új fotópályázatunkat, melynek […]
a Kor-szak-társak: válogatás a BOLT Fotógaléria Gyűjteményéből / megnyitó
Art9 Galéria Ráday u. 47., Budapest, -, MagyarországMegnyitja: Szombathy Bálint szépségkutató. Kurátorok: Detvay Jenő és Nagy Zopán. Art9 Galéria, Budapest, Ráday u. 47. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál 2022 hivatalos programjának része. Megtekinthető: 2022. 05. 20-ig. Hétköznap: 14:00 – 18:00 óra között. A borítóképen: Ujj Zsuzsi alkotása látható. A kiállítók névsora: Agneska KAMINSKA, PL/F Anne LEFEBRE, F BÁNYAY Péter, H BÁTAI Sándor, […]
a Kor-szak-társak: válogatás a BOLT Fotógaléria Gyűjteményéből
Art9 Galéria Ráday u. 47., Budapest, -, MagyarországMegnyitja: Szombathy Bálint szépségkutató. Kurátorok: Detvay Jenő és Nagy Zopán. Art9 Galéria, Budapest, Ráday u. 47. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál 2022 hivatalos programjának része. Megtekinthető: 2022. 05. 20-ig. Hétköznap: 14:00 – 18:00 óra között. A borítóképen: Ujj Zsuzsi alkotása látható. A kiállítók névsora: Agneska KAMINSKA, PL/F Anne LEFEBRE, F BÁNYAY Péter, H BÁTAI Sándor, […]
Horváth M. Judit tárlatvezetése Nicholas Nixon: A Brown nővérek című kiállításon
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországHorváth M. Judit tárlatvezetése Nicholas Nixon: A Brown nővérek című kiállításon 2022.05.15. 18.00 „A tárlatvezetés alatt a résztvevőket bevonva a beszélgetésbe, az eltűnő idő nyomában közösen próbálom megfejteni, mi a titka Nicholas Nixon a Brown nővérekről készült fotósorozatának, mitől válik egy több évtizeden átívelő, puritán egyszerűséggel készített képfolyam – amelyet látszólag bárki készíthetne a saját […]
VI. Óbudai Fotótárlat – ÓBUDA ARCAI – Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren – megnyitó
Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. Fő tér 2., Budapest, MagyarországÓBUDA ARCAI. Ismert és ismeretlen emberek Óbuda-Békásmegyeren. Megnyitó: 2022. november 10, csütörtök 18 óra. Helyszín: Esernyős Galéria és a Szindbád Rendezvénytér. A megnyitón beszédet mond Béres András kultúráért felelős alpolgármester és Kincses Károly fotómuzeulógus, a tárlat kurátora. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2022-ben hatodik alkalommal hirdette meg fotópályázatát, amatőr és hivatásos fotósokat megszólítva. Az előző öt évben sokszáz […]
Csalóka látszat – Simulacrum Horváth M. Judit kiállítása – megnyitó
Bura Károly GalériaCSALÓKA LÁTSZAT - SIMULACRUM Horváth M. Judit önálló kiállítása a Bura Károly Galériában A tárlatot Stalter György fotóművész nyitja meg Vernissage 2023. március 3-án pénteken 18.00-tól a Bura Károly Galériában VIII. kerület Kőfaragó utca 5. A kiállítás március 31-ig látogatható ......................................................................................................................................... Horváth M. Judit Balogh Rudolf-díjas fotóművész, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar […]
Csalóka látszat – Simulacrum Horváth M. Judit kiállítása
Bura Károly GalériaCSALÓKA LÁTSZAT - SIMULACRUM Horváth M. Judit önálló kiállítása a Bura Károly Galériában A tárlatot Stalter György fotóművész nyitja meg Vernissage 2023. március 3-án pénteken 18.00-tól a Bura Károly Galériában VIII. kerület Kőfaragó utca 5. A kiállítás március 31-ig látogatható ......................................................................................................................................... Horváth M. Judit Balogh Rudolf-díjas fotóművész, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar […]
Csalóka látszat – finissage
Bura Károly GalériaA szimulákrum egy látszatvilág, ahol a való és a kitalált világok közti határok elmosódnak. Mindenkit szeretettel vár a Bura Károly Galéria Horváth M. Judit Csalóka látszat című tárlatának finissage-án március 31-én 18.00-kor, hogy felfedezzük ezeket az átjárókat és elidőzzünk felettük. „semmi sem jelenti csak azt, ami látszik a képeken, hanem az válik fontossá, amivé leszünk […]
Fotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFotóriporteri Életműdíj 2023 – Németh György https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporteri-eletmudij-2023-elet-es-mu-nemeth-gyorgy/ 2023. szeptember 28-án, csütörtökön, 18 órától a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Németh György fotográfussal beszélget Kincses Károly fotómuzeológus. Németh György az MTI fotóriportereként több évtizeden keresztül tudósított képeivel a Csongrád-megyei eseményekről. Ott volt mindenhol, ahol történt valami, jött ment, meg sem állt. A […]
MÁS VILÁG – fotókiállítás a Főfotóban
Főfoto Baross utca 10 fsz. 4 1-es kapucsengő, Budapest, -, MagyarországSok szeretettel meghívunk Horváth M. Judit és Stalter György Más Világ című kiállításának megnyitójára a Baross utca 10. alatt található Főfotóban. A kiállítást megnyitja György Péter esztéta. Megnyitó időpontja: 2023. október 13., péntek 18 óra A kiállítás 2023. november 3-ig látogatható. Az Art Market az idei évben a roma művészetet helyezi a középpontba, amelyet külső […]
MÁS VILÁG – fotókiállítás a Főfotóban – Megnyitó
Főfoto Baross utca 10 fsz. 4 1-es kapucsengő, Budapest, -, MagyarországOktóber 26-an 18h tól György Kerényi a C Rádió és az Amaro Drom volt főszerkesztője, Más Világ könyvünk bevezetőjének szerzője lesz a vendégünk (MÁS VILÁG - fotókiállítás a Főfotóban) örülnénk, ha eljönnétek. Sok szeretettel meghívunk Horváth M. Judit és Stalter György A kiállítás 2023. november 3-ig látogatható. Az Art Market az idei évben a roma […]
MÁS VILÁG – fotókiállítás a Főfotóban
Főfoto Baross utca 10 fsz. 4 1-es kapucsengő, Budapest, -, MagyarországOktóber 26-an 18h tól György Kerényi a C Rádió és az Amaro Drom volt főszerkesztője, Más Világ könyvünk bevezetőjének szerzője lesz a vendégünk (MÁS VILÁG - fotókiállítás a Főfotóban) örülnénk, ha eljönnétek. Sok szeretettel meghívunk Horváth M. Judit és Stalter György A kiállítás 2023. november 3-ig látogatható. Az Art Market az idei évben a roma […]
Artphoto 10 (2013-2023)
Jubileumi csoportos kiállítás az Artphoto Galéria Bartók Béla úti kiállító termének 10. évfordulója alkalmából - Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotográfus és Borbély László a galéria vezetője Kiállító művészek: Barta Zsolt Péter, Benkő Imre, Birtalan Zsolt, Féner Tamás, Gáti György, Haris László, Horváth M. Judit, Kerekes Gábor, Minyó Szert Károly, Robitz Anikó, […]
Artphoto 10 (2013-2023)
Jubileumi csoportos kiállítás az Artphoto Galéria Bartók Béla úti kiállító termének 10. évfordulója alkalmából - Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotográfus és Borbély László a galéria vezetője Kiállító művészek: Barta Zsolt Péter, Benkő Imre, Birtalan Zsolt, Féner Tamás, Gáti György, Haris László, Horváth M. Judit, Kerekes Gábor, Minyó Szert Károly, Robitz Anikó, […]
Horváth M. Judit Apu kabátja – megnyitó
artphoto.hu Bartók Béla út 30., Budapest, -, Magyarország"Mindig is szerettem volna egy olyan kamerát, ami a szemembe beépítve, a pillantásommal exponál. Bár ez ma még a fantázia világa, a mobilomtól megkaptam azt a majdnem határtalan szabadságot, a korlátlan lehetőségek tárházát, amire vágytam. Az utóbbi időben szinte csak így fényképezek, ami egyfelől elkényelmesíti, felületessé teszi az embert, ugyanakkor megajándékoz a képcsinálás felhőtlen örömével. […]
Horváth M. Judit Apu kabátja – fotókiállítás
artphoto.hu Bartók Béla út 30., Budapest, -, Magyarország"Mindig is szerettem volna egy olyan kamerát, ami a szemembe beépítve, a pillantásommal exponál. Bár ez ma még a fantázia világa, a mobilomtól megkaptam azt a majdnem határtalan szabadságot, a korlátlan lehetőségek tárházát, amire vágytam. Az utóbbi időben szinte csak így fényképezek, ami egyfelől elkényelmesíti, felületessé teszi az embert, ugyanakkor megajándékoz a képcsinálás felhőtlen örömével. […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024 – megnyitó
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]