Gál András
Gál András: Negreni Vásár Kft. (KőrösFeketeTó)
Vörös Oroszlán Teaház GalériájaDebrecen, Bajcsy Zs. u. 14. Köszöntőt mond Seres Géza fotóművész. Vörös Oroszlán Teaház Galériája Debrecen, Bajcsy Zs. u. 14. Köszöntőt mond Seres Géza fotóművész.
Fotós hétfő Szentesen
Kialakult szokásunkhoz híven megint egy hétfői fotós estre hívunk minden érdeklődőt. 2011. szeptember 5-én hétfőn a hónapot két kiállítás megnyitásával kezdjük el. Kialakult szokásunkhoz híven megint egy hétfői fotós estre hívunk minden érdeklődőt. 2011. szeptember 5-én hétfőn a hónapot két kiállítás megnyitásával kezdjük el. 17.30 órakor a Galéria Kávéház és Étteremben (Szentes, Petőfi u. 7.) […]
XVIII. Alföldi Fotószalon Szentes
2012. október 3-án megtörtént a zsűrizése a XVIII. Alföldi Fotószalonnak. A képbírálatra felkért Király László György (Kecskemét), Tóth József Füles (Budapest), Vékás Magdolna (Budapest) fotóművészek bírálták el a beküldött képanyagot. A fotópályázatra idén 106 szerző küldte be 504 alkotását, ebből több órás munka eredményeként 33 szerző 60 db fotográfiáját választották ki a kiállításra. A kiállítást […]
Gál András: Standard standArt
-, MagyarországKöszöntőt mond: Bíró Csaba a táncstúdió vezetője A kiállítást megnyitja: Kocsis István Tamás fotográfus A kiállításon 20 db kézzel készült egyedi fekete-fehér fotográfia lesz látható, 40x40 cm nagyságú portrék a Valcer Táncstúdió vezető táncosairól. A képek középformátumú analóg kamerával készültek, a végső kivitelezés során folyékony fotóemulziót használva, Fine-Art bambuszpapírra. Köszöntőt mond: Bíró Csaba a táncstúdió […]
MAOE: Önarckép … val-vel
a MAOE Fotóművészeti Tagozata kiállítása a Kerengő Galériában. Megnyitó 2013. november 7-én csütörtökön 18.00 órakor, megnyitja Szarka Klára. A kiállítás megtekinthető 2013. november 8 - december 1. között. (Nemzeti Táncszínház, Budapest I. színház u- 1-3.) a MAOE Fotóművészeti Tagozata kiállítása a Kerengő Galériában. Megnyitó 2013. november 7-én csütörtökön 18.00 órakor, megnyitja Szarka Klára. A kiállítás […]
MAOE: Analóg 2013
Kiállító fotóművészek: Baricz Katalin, Benkő Imre, Chochol Károly, Gál András, Hupján Attila, Izápi Laura, Kerekes Zsuzsa, Kurdi Zoltán, Rákoskerti László, Simon Csilla, Tulok András, Vajda János fotóművészek kiállítása Analóg: hasonló; valami más valamivel bizonyos lényegi szempontból azonos nemű; természetes, materiálisan következetes összefüggés, megfelelés áll fenn. Kiállító fotóművészek: Baricz Katalin, Benkő Imre, Chochol Károly, Gál András, […]
MAOE Kortárs Digitális Fotográfia 2014
A MAOE Fotóművészeti Tagozatának kollektív kiállítása Megnyitó: október 3. 18 óra Kiállítók: Balla András, Baricz Katalin, Benkő Imre, Chochol Károly, Csortos Szabó Sándor, Dozvald János, Eifert János, Fekete István, Frank Aliona, Gál András, Gáti György, Horváth Péter, Herbst Rudolf, Hupján Attila, Izápi Laura, Kerekes Zsuzsa, Kovács Endre, Lehotka László, Máthé András, Markovics Ferenc, Oláh Tibor, […]
ALFÖLDI KÉZMŰVES FOTOGRÁFIÁK
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2014. november 24-én (hétfő) 18.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u.10-14.) az Alföldi Kézműves Fotográfiák című kiállítás megnyitó ünnepségére A tárlatot megnyitja: Seres Géza debreceni fotóművész A fotókiállítás megtekinthető 2015. január 5-ig. A Szentesi Művelődési Központ és […]
XII. VÁSÁRHELYI FOTÓSZIMPÓZIUM
XII. VÁSÁRHELYI FOTÓSZIMPÓZIUM kiállítását rendezik meg Hódmezővásárhelyen. Megnyitó június 8-án 16:30-kor. A kiállítást megnyitja: Balla András fotóművész A kiállítás alcíme: Elmém lencsémen keresztül 2.0 A kiállítás képeit 2014-ben készítették a MAOE fotóművészek az akkor megrendezett fotószimpózium ideje alatt. A kiállításon szereplő alkotók: Csordás Gábor, Dozvald János, Dömötör Mihály, Fekete István, Gál András, Gránicz Miklós, Herbst […]
InstArt csoport: Polaroid OK
A RANDOM kortárs fotóművészeti galéria egy különleges évadnyitó kiállítással ünnepli egy éves születésnapját, az instARTcsoport POLAROIDOK című kiállítására invitálja látogatóit. Az instARTcsoport egy laza szerveződésű alkotócsoport, melynek tagjai elkötelezett hívei az instant fotográfiának. Az egyik legérdekesebb analóg technika sokrétűsége, elvont színvilága, azonnalisága, egyedisége, absztrahált esetlegessége és különös “lelki világa” (melankóliája) egyedi látásmódot követel a fotográfustól. […]
instARC projekt – rögtön(zött) portrék
Rögtön(zött), azaz instant (polaroid) arcképek az instARTcsoport és barátai részvételével. Az instARTcsoport felhívására, tagjain kívül több kortárs fotográfus csatlakozott a projekthez, bemutatva az instant fotográfia hazai keresztmetszetét egy tematikus kiállítás keretein belül. Nem titkolt cél a portréfotó klasszikus értékei mellett a határok feszegetésével és az instant fotográfia speciális eszközeivel új értékek létrehozása. A beérkezett nagy […]
111 éves a Fridrich Fényirda emlékkiállítás Szentesen
MEGHÍVÓ A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2016. december 3-án szombaton 14.00 órára a Tokácsli Galériába (Szentes, Kossuth tér 5.) a 111 éves a Fridrich Fényírda emlékkiállítás megnyitó ünnepségére és az azt követő konferenciára A kiállítást megnyitja: Szirbik Imre Szentes város polgármestere, Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás […]
Isten képére teremtve – Alma és fája
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, MagyarországA MAOE Fotóművészeti Tagozata valamint �Tóth István és Apáthi-Tóth Sándor közös fotókiállítása Megnyitó: szeptember 12. 18 óra A közös tárlatot Csillag Katalin művészettörténész nyitja meg. A kiállítás díjtalanul tekinthető meg október 7-ig, naponta 10-18 óráig. Szeptember 15-én zárva! Kiállító művészek: Apáthi-Tóth Sándor, Baricz Kati, Bécsi Imre, Berényi Gyula, Chochol Károly, Czimbal Gyula, Csordás Gábor, Dömötör […]
A Debreceni Új Fotóműhely kiállítása Szentesen
-, MagyarországVARÁZSLATOK, MŰHELYTITKOK 11. A kiállítást megnyitja 2019. január 7-én (hétfőn) 18 órakor Seres Géza fotóművész Kiállító alkotók: Balogh Gábor, Baloghné dr. Kovács Matild, Csergő András, Gál András, Palotás Lehel, Seres Géza, Tuskáné Koncz Éva, Varga Tamás A kiállítás megtekinthető 2019. február 8-ig, az intézmény nyitvatartási idejében. Debreceni plakát Ak A Debreceni Új Fotóműhely 1998 elején […]
Kisképző 240 | Múlt és jelen összekapcsolása_2019 01 23 – 03 10
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest Dózsa György út 37, Budapest, -, MagyarországA 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői. Egy 1783-ban kiadott rendelet előírja, hogy a Rajzoló Oskola köteles minden évben nemcsak a növendékek legjobb rajzait összegyűjteni, hanem a tanárokat […]
MAOE: Minimál 1x 2x
Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, MagyarországA MAOE Fotóművészeti Tagozata kiállításának megnyitója 2019. március 21. csütörtök 18 óra A kiállítást Dozvald János fotóművész nyitja meg A kiállítás 2019. március 19 – április 6. között látogatható, megtekinthető díjtalanul naponta 10-18 óra. A kiállítás a Budapest Fotó Fesztivál rendezvénye Kiállító művészek: Acsai-Fehér Veronika, Agócs József, Ambrits Tamás, Balla András, Baricz Katalin, Berényi Gyula […]
Tünékeny valóság | a MAOE Fotóművészeti Tagozatának kiállítása
Új Műhely Galéria Fő tér 20, Szentendre, -, MagyarországA MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kísérőit a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának Tünékeny valóság című kiállításának megnyitójára. HELYSZÍN: ÚjMűhely Galéria, 2000 Szentendre, Fő tér 20. IDŐPONT: 2019. szeptember 19., csütörtök 18:00 KÖSZÖNTŐT MOND: Borbély László, a MANK Nonprofit Kft. operatív igazgatója A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA: Szarka Klára fotótörténész A […]
Fehér, szürke, fekete
Három Hét Galéria Bartók Béla út 37., Budapest, -, MagyarországA "Fehér, szürke, fekete" című - két helyszínes tárlatunk a fekete-fehér fotográfia legújabb (sokadik) reneszánszát célozta meg, egy képzeletbeli időutazással - megnyitva a kapukat az instant nyersanyagokon kívül, az archaikus technikák (pl. nedves kollódium), valamint egy új fejlesztésű száraz kollódiumos eljárás, a Silver and Dry előtt. Kiállítók: Fiala de Gábor, Bábor Béla, Gál András, Gálos […]
Tárlatvezetéssel egybekötött finisszázs és kiállítás bontás
Három Hét Galéria és BBB ArtSpace Galéria...utána lazulás a környék vendéglátó ipari létesítményeiben... Kiállítók: Fiala de Gábor, Bábor Béla, Gál András, Gálos László, Gombos Lajos, Ile Adrián, Kecskés Péter, Kolozsi Bea, Lengvári István, Nagy Anita, Sprenc Balázs, Szabó Maya, Telkes Tímea, Tóth EGO(n) István, Vachter János, Vajda János, Varga Gábor Ákos, Varga Tamás, Vedres Ági
Gál András – Idő – fotókiállítás
Herman Ottó Múzeum Rákóczi u. 2., Miskolc, -, MagyarországGál András Idő című kiállítása július 23-án nyílik a miskolci Herman Ottó Múzeumban. Forrás
HORIZONT kiállításmegnyitó
REÖK - Regionális Összművészeti Központ - Szeged Magyar Ede tér 2, Szeged, -, MagyarországA Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a REÖK - Regionális Összművészeti Központ meghívja Önt és barátait a HORIZONT című kiállítás ünnepélyes megnyitójára és a díjátadásra, valamint a TALÁLKOZÁSOK című szabadtéri installáció megnyitójára 2021. szeptember 4-én, szombaton 12 órára a REÖK - Regionális Összművészeti Központba A HORIZONT tematika szervesen illeszkedik a MAOE korábbi, szalon jellegű kiállításainak […]
Szürreál és absztrakt – Zsebben hordott művészet 2.0
Budapest-Belvárosi Unitárius Templom 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.Szürreál és absztrakt. Két egyértelműen nem összehasonítható, de mégis (egy tárlat erejéig biztosan) rokonítható művészeti irányzat. Ha még hozzátesszük azt, hogy mobiltelefonos képalkotás, akkor sem gyaníthatóan e kifejezés ugrik be először, amikor a fotográfia egyre népszerűbb, új ágára gondolunk. Most mégis 27 alkotó arra tesz kísérletet, hogy a zsebünkben lapuló kis eszközzel valamit Önök elé […]
ZSEBBEN HORDOTT MŰVÉSZET 2.0 – SZÜRREÁL / ABSZTRAKT – CSOPORTOS FOTÓKIÁLLÍTÁS
Klebersbereg Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest, -, Magyarországa Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata csoportos kiállítása „Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy most ismert társadalmi jelenséget, a mobil telefonnal való fotografálást át lehet-e ültetni a művészek világába? Vajon a művészek a saját művészi rítusukat viszik-e tovább a mobiltelefonnal, vagy egészen új utakat találnak? Természetesen mindkettőre találtunk példát” – mondta el Hupján Attila, a […]
Gál András fotóművész kiállításmegnyitója
Kortárs Magyar Galéria DunaszerdahelyA dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria tisztelettel meghívja Önt GÁL ANDRÁS fotóművész IDŐ című kiállításának megnyitójára, melyre 2022. március 18-án, pénteken, 18 órai kezdettel kerül sor a Vermes-villában. A kiállítást megnyitja: HUPJÁN ATTILA fotóművész, a MAOE Fotóművészeti Tagozatának elnöke. https://www.facebook.com/events/264495155867778/
Benkő Mihály: ŐSEINK NYOMÁBAN, JULIANUS barát magyarjai utódainak felfedezése, fotókiállítás
Pasaréti Közösségi Ház Pasaréti út 102., Budapest, -, MagyarországŐSEINK NYOMÁBAN ÁZSIÁBAN – Julianus barát magyarjai utódainak felfedezése című fotókiállítás 2022. április 29-én nyílik a Pasaréti Közösségi Házban Benkő Mihály keletkutató, történész Őseink nyomában Ázsiában- a keleti magyarok mai maradéka című fotókiállítása. 1965 áprilisában történt, hogy Tóth Tibor antropológus Szeitbek Nurhanov kazak nyelvész útmutatása alapján felfedezte a keleten maradt magyarok egy csoportját az Észak-kazahsztáni […]
Benkő Mihály: ŐSEINK NYOMÁBAN, JULIANUS barát magyarjai utódainak felfedezése, fotókiállítás
Pasaréti Közösségi Ház Pasaréti út 102., Budapest, -, MagyarországŐSEINK NYOMÁBAN ÁZSIÁBAN – Julianus barát magyarjai utódainak felfedezése című fotókiállítás 2022. április 29-én nyílik a Pasaréti Közösségi Házban Benkő Mihály keletkutató, történész Őseink nyomában Ázsiában- a keleti magyarok mai maradéka című fotókiállítása. 1965 áprilisában történt, hogy Tóth Tibor antropológus Szeitbek Nurhanov kazak nyelvész útmutatása alapján felfedezte a keleten maradt magyarok egy csoportját az Észak-kazahsztáni […]
Arcok és eszközök – Gál András fotóművész kiállításának megnyitója
Szentgyörgymezői Olvasókör Andrássy u. 23., Esztergom, -, MagyarországAz Esztergomi Művészek Céhe nagy szertettel hívja Önt és családját Gál András fotóművész első, Esztergomban rendezett, önálló kiállításának megnyitójára. Időpont: 2022. május 6. 18:00 Helyszín: Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom, Andrássy u. 23. Köszöntő: Vereckei András A kiállítást megnyitja: Varga Tamás fotóművész Közreműködik: Banzi Gábor - gitár, ének Forrás
Arcok és eszközök – Gál András fotóművész kiállítása
Szentgyörgymezői Olvasókör Andrássy u. 23., Esztergom, -, MagyarországAz Esztergomi Művészek Céhe nagy szertettel hívja Önt és családját Gál András fotóművész első, Esztergomban rendezett, önálló kiállítására. Helyszín: Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom, Andrássy u. 23. A kiállítás a termek vegyes használata miatt előzetes egyeztetéssel, vagy szombaton 9-12 és 14-18 óra között látogatható, 2022. május 30-ig. Forrás
Megnyitó / Fotótriptichon – A MAOE Fotóművészeti Tagozatának kiállítása
Új Műhely Galéria és Kávézó Fő tér 20., Szentendre, -, MagyarországA Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel hívja meg Önt és kísérőit a FOTÓTRIPTICHON című csoportos kiállítás megnyitójára. Időpont 2022. május 18., szerda 18:00. Helyszín ÚjMűhely Galéria 2000 Szentendre, Fő tér 20. A kiállítást megnyitja: Vereckei András muzeológus Közreműködik: Banzi Gábor, gitár és ének Házigazda: Borbély […]
TRIPTICHON – A MAOE FOTÓMŰVÉSZETI TAGOZATÁNAK KIÁLLÍTÁSA – Megnyitó
Temesvári Pelbárt Ferences GimnáziumAz Esztergom Művészek Céhe, és a Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria nagy szeretettel meghívja önt és családját a MAOE fotóművészeti tagozata által létrehívott TRIPTICHON című fotográfiai kiállítás megnyitójára. Köszöntő: Keppel Dániel (Kákonyi Asztrik Galéria vezetője) A kiállítást megnyitja: Vereckei András (Esztergomi Művészek Céhe, titkár) A kiállítást bemutatja: Hupján Attila (MAOE, fotóművész) Közreműködik: A Temesvári Pelbárt Ferences […]
MANU-TÍPIA – megnyitó
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországA XXII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé nyerteseinek és szervezőinek kiállítása A Biennálé MANU-TÍPIA című pályázatra csak archaikus technikával és kézműves eljárással készült alkotásokkal nevezhettek a művészek, például: dagerrotípia, heliogravűr, fototípia, ferrotípa, argentotípia, nedves és száraz lemezek, cliché verre varázslatok, polaroid liftek stb. Minden használatos, de akár saját kísérletezésekkel felfedezett új - vegyi eljárások eredményeit is elfogadták. […]
A XXII. EFB – MANU-TÍPIA kiállítása DUNASZERDAHELYEN a Vermes-villában – megnyitó
Kortárs Magyar Galéria DunaszerdahelyA XXII. ESZTERGOMI FOTOGRÁFIAI BIENNÁLÉ – MANU-TÍPIA c. kiállítása a Vermes-villában. MEGNYITÓ: 2023.02.10. Péntek 18:00 Köszöntót mond Iván Pétert, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója A kiállítást megnyitja Gál András a Biennálé művészeti vezetője A kiállítás 2023.03.03.-ig látogatható a Galéria nyitvatartási idejében. https://www.facebook.com/events/934413914591587/
A XXII. EFB – MANU-TÍPIA kiállítása DUNASZERDAHELYEN a Vermes-villában
Kortárs Magyar Galéria DunaszerdahelyA XXII. ESZTERGOMI FOTOGRÁFIAI BIENNÁLÉ – MANU-TÍPIA c. kiállítása a Vermes-villában. MEGNYITÓ: 2023.02.10. Péntek 18:00 Köszöntót mond Iván Pétert, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója A kiállítást megnyitja Gál András a Biennálé művészeti vezetője A kiállítás 2023.03.03.-ig látogatható a Galéria nyitvatartási idejében. https://www.facebook.com/events/934413914591587/
GEOMETRIA – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának csoportos kiállítása – megnyitó
Új Műhely Galéria Fő tér 20, Szentendre, -, Magyarország𝐀́𝐩𝐫𝐢𝐥𝐢𝐬 𝟐𝟏-𝐞́𝐧, 𝐩𝐞́𝐧𝐭𝐞𝐤𝐞𝐧 𝟏𝟕:𝟎𝟎 𝐨́𝐫𝐚𝐤𝐨𝐫 kerül sor a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművészeti Tagozatával közösen szervezett legújabb kiállításunk megnyitójára a szentendrei Fő téri ÚjMűhely Galériában. A tárlat keretében a fotográfia képábrázolási lehetőségeivel arra kívánunk rámutatni, hogy a táj, a tér, a különböző eszközök és az emberi test miként bontható fel, illetve illeszthető össze geometriai formákká. […]
GEOMETRIA – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának csoportos kiállítása
Új Műhely Galéria Fő tér 20, Szentendre, -, Magyarország𝐀́𝐩𝐫𝐢𝐥𝐢𝐬 𝟐𝟏-𝐞́𝐧, 𝐩𝐞́𝐧𝐭𝐞𝐤𝐞𝐧 𝟏𝟕:𝟎𝟎 𝐨́𝐫𝐚𝐤𝐨𝐫 kerül sor a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművészeti Tagozatával közösen szervezett legújabb kiállításunk megnyitójára a szentendrei Fő téri ÚjMűhely Galériában. A tárlat keretében a fotográfia képábrázolási lehetőségeivel arra kívánunk rámutatni, hogy a táj, a tér, a különböző eszközök és az emberi test miként bontható fel, illetve illeszthető össze geometriai formákká. […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024 – megnyitó
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]
Fókuszban: Debreceni Új Fotóműhely – FotoKlikk Társalgó
ÉLŐ ONLINE ELŐADÁSEgy izgalmas kalandra indultunk, hogy felfedezzük a fotóklubok és egyesületek rejtelmeit, és megtapasztaljuk, hogy a fotózás nem csupán szakma vagy hobbi, hanem egy közösségi élmény, amely összeköti az embereket és gazdagítja az életüket. Az ott található fotózási módszerek és technikák egyedi történeteket mesélnek, és minden egyes kép mögött érzelmek és gondolatok rejlenek, amelyek átívelnek az […]