Tágra nyitott szemmel bolyongtam a városban, hogy felfedezzem azokat a részleteket, amelyeken feltehetően Gabriel García Márquez szeme is megakadt, azokat a házakat, utcákat és tereket, amelyek inspirálhatták őt, és aztán vagy csak leírta őket…

A kiállítást megnyitja: Parti Nagy Lajos író.

Tágra nyitott szemmel bolyongtam a városban, hogy felfedezzem azokat a részleteket, amelyeken feltehetően Gabriel García Márquez szeme is megakadt, azokat a házakat, utcákat és tereket, amelyek inspirálhatták őt, és aztán vagy csak leírta őket…

A kiállítást megnyitja: Parti Nagy Lajos író.

Pontosan hét évvel ezelőtt, 1997-ben az európai tél hónapjait Cartagena de Indias pokoli hőségében töltöttem, Gabriel García Márquezre várva. De nem érkezett meg. Mialatt vártam rá, befejeztem az “Egy emberrablás története” fordítását, nyolc hónappal azután, hogy ő maga ugyancsak Cartagenában befejezte a művet.

A könyv fordításának nehéz és lelkileg is megviselő munkája közben pihenésként az óvárosban kóboroltam, két hónapon át, mert már hosszú évek óta, amióta az író két Cartagenában játszódó regényét, a “Szerelem a kolera idején”-t és “A szerelemről és más démonokról”-t lefordítottam, izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet ezeknek a történeteknek az eredeti színhelye. Milyen lehet az Édességek Árkádja meg az Írnokok Árkádja, ha léteznek egyáltalán. Valóban van-e a régi városfalakon belül egy olyan tér, ahol egy költő szobra áll, és mandulafák veszik körül? Mert ha van, akkor talán Fermina Daza leánykori házát is megtalálom, és akkor követhetem a lépteit a székesegyház felé. És melyek voltak Sierva María tizenkét évének utolsó utcái? Okvetlenül meg kell néznem mindegyiket, mielőtt elutazom Cartagenából.

Tágra nyitott szemmel bolyongtam a városban, hogy felfedezzem azokat a részleteket, amelyeken feltehetően Gabriel García Márquez szeme is megakadt, azokat a házakat, utcákat és tereket, amelyek inspirálhatták őt, és aztán vagy csak leírta őket úgy, ahogy vannak, vagy megalkotta a részletek szintézisét. Elképedve tapasztaltam, hogy sok minden megvan, amit leír, jóval több, mint amennyit gondoltam volna. Fermina Daza házát is megtaláltam, és nem lehet más, csak az. Az embereket is figyeltem, abban a reményben, hogy láthatom Leona Cassiani félelmetes Nap-mosolyát vagy azt, ahogyan Florentino Ariza, a magányos vadász oson az utcán. Mert regényalakjai most is ott nyüzsögnek az Édességek Árkádja alatt, és meg sem érinti őket a cukros mázak fölött összetömörült légyfelhők kavargása. Kasztíliai fehér viszont nem volt egy szál se, de ha voltak is, elrejtőztek a szemem elől. Az óváros virágos utcáinak emberforgatagában csak a tejeskávé legkülönbözőbb árnyalatait láttam, meg néhány kísértetet.

Nem vagyok fotós, még fényképezőgépem se volt. De erre az utazásra kölcsönkértem egyet, és sok felvételt készítettem ezekről a helyekről és emberekről a magam örömére, meg azért, hogy megmutassam őket Gabriel García Márquez rajongóinak, elsősorban a magyaroknak, hogy lássák ezeket a távoli patiókat, ahol trópusi páfrányok nőnek, de köztük a mi muskátlink is ott virít.

Székács Vera

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum

Cím: 1053 – Budapest (Pest) Károlyi Mihály utca 16.
Tel: (1) 317-3611, (1) 317-3450
Fax: (1) 317-1722
E-mail: muzeuminf@pim.hu
Látogatható: hétfő kivételével 10-től 18 óráig.