Adria – Jelenlét

Helyszín: Jövő Háza, Teátrum, Piros-Fekete Galéria
H-1024 Budapest, Fény u. 20-22.

Megnyitja: Jász Attila, József Attila díjas költő

Megtekinthető: naponta 10-18 óráig

Adria – Jelenlét

Helyszín: Jövő Háza, Teátrum, Piros-Fekete Galéria
H-1024 Budapest, Fény u. 20-22.

Megnyitja: Jász Attila, József Attila díjas költő

Megtekinthető: naponta 10-18 óráig

A környezetünkben folyamatosan találkozunk az előttünk, vagy velünk élő társaink tevékenységének nyomaival, nem csak az urbanizált részeken, hanem a természeti környezetben. Az érintetlen területek fokozatosan tűnnek el. A legmeglepőbb helyszíneken találkozunk a természet átalakításának jobban, vagy kevésbé jobban sikerült nyomaival.
Az alkotó ember jelenlétét, a természetben hagyott kézjegyét igyekszem feldolgozni képeimen, talán ez volt a legfontosabb motívum a szovjet csapatok által éppen elhagyott Komáromi Erődrendszerben, amelyet 1991-ben kezdtem el fényképezni. Az erődök természetesen az építőmunka magas szintű megjelenését, az adott kor legmodernebb mérnöki teljesítményét testesítették meg, de ott is látható volt ugyanúgy, mint a tatabányai cementgyárban, erőművekben, ahogy a természet igyekszik visszafoglalni a területet, ami az övé. Munkásságomat folytatva mára már az ennél jelentéktelenebb, a pillanatnyi megvalósítás spontán eredményét ugyanolyan érdekesnek találva keresem tovább az ember jelenlétét igazoló tevékenység nyomait. Annak ellenére, hogy tudom, a fotográfia történetét tekintve elsőrendű motívum az ember, képeimen személyesen csak ritkán jelenik meg, de jelenléte folyamatosan érzékelhető. Az ember alkotómunkájának a tisztelete és elismerése ugyanúgy szerepet kap, mint a kérdés felvetése – mi értelme van az építő szándékkal készült, majd elhagyott építményeknek. Miért olyan fontos jelet hagyni magunk után, akár egy élő fában elhelyezett faragással.
Környezetünkben mindenütt, az erdőkben, hegyeken, vagy a mezőkön rengeteg, a fotográfus számára izgalmas megjelenését találni az ember és a természet kölcsönös tevékenységének. Korábbi sorozatomban az erdei – élő fában hagyott – faragásokat mutattam be Fasebek – Jelenlét címen.
Hasonló megközelítéssel készítettem következő képanyagomat is, hiszen ennek a témának a legkülönfélébb megjelenési formáit a víz közelében találtam. A víz tudja a legnagyobb erővel és így a legeredményesebben támadni, rombolni, visszaalakítani a megváltoztatott környezetet. A víz ereje azonnal bontani kezdi a felépített műtárgyakat, ezért az ember lehetőleg nagyon kemény, időtálló anyagok használatával próbál tartós jelenlétet igazolni környezetében.
Ennek a törekvésnek egy újabb állomása – a korábbi Atlanti-óceáni, Balti-tengeri képanyagok folytatásaként az Adria partján található, a természet erőivel, a vízzel, széllel folyamatos kapcsolatban levő építményeket, vagy azok maradványait gyűjti össze. Szándékom szerint az átutazó számára talán érthetetlen formák, beton, kő, fa vagy acél alakzatok egymás mellé állításával önkéntelenül is felmerül, vajon minden emberi alkotás, építmény tudja-e bizonyítani, hogy értelmes lényként alakítjuk át a természetet. A tenger partján található tárgyak, használati eszközök és azok maradványainak segítségével teszem fel a kérdést, vajon mennyi kockázat rejlik a mindent birtokba vevő Homo Sapiens jövőképében. A sorozat a jelenlegi turisztikai ajánlatok legnépszerűbb tájegységének – Dalmáciának – a megszokottól eltérő arcát igyekszik bemutatni a fotótechnika hagyományos eszköztárának felhasználásával, remélve ezek a fotográfiák önálló világot teremtve hatnak a befogadóra.
A megvalósult, és megmaradt formák, tisztázatlan funkciójú építmények nem a monumentalitásukkal, hanem sokkal inkább apró szaporaságukkal hívják fel a figyelmet – szándékom szerint a vizuálisan érdekes részleteket kiemelve teszem fel a kérdést, a válaszadást a képek befogadóira bízva.

Tatabánya, 2006. szeptember 6.

Szamódy Zsolt