A Nádas Péter 1959–2003 között készült fotográfiáit bemutató „…mit tesz a fény…” című kiállítás zárásaként 2013. január 31-én (csütörtökön) 17 órakor tárlatvezetést tart Bazsányi Sándor irodalomkritikus, a kiállítás kurátora.
18:00 Forgács Péter: Saját halál című, Nádas Péter írását feldolgozó filmalkotásának nyilvános vetítése a PIM Vörös termében

Belépőjegy: 800/400 Ft

A tárlat 2013. február 5-ig látogatható

Az író 70. születésnapján , október 14-én megnyílt fotókiállítás október 16-tól 2013. február 5-ig látogatható.

A Nádas Péter 1959–2003 között készült fotográfiáit bemutató „…mit tesz a fény…” című kiállítás zárásaként 2013. január 31-én (csütörtökön) 17 órakor tárlatvezetést tart Bazsányi Sándor irodalomkritikus, a kiállítás kurátora.

18:00 Forgács Péter: Saját halál című, Nádas Péter írását feldolgozó filmalkotásának nyilvános vetítése a PIM Vörös termében

Belépőjegy: 800/400 Ft

A tárlat 2013. február 5-ig látogatható

Az író 70. születésnapján , október 14-én megnyílt fotókiállítás október 16-tól 2013. február 5-ig látogatható.

Az elsősorban szépíróként ismert, pályáját azonban fényképészként kezdő Nádas Péter fotóit már a legelső évektől kezdve meghatározza az a „semleges figyelem”, amelyre viszont az író utal Világló részletek című esszéjében: „Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait.” A jelen kiállítás hét témakörbe rendezve követi végig „a fény és az árnyék útjait” – a hatvanas évek elején készített képes tudósítások felvételeitől az ezredforduló tájékán keletkezett minimalista alkotásokig.

Tárgyukat tekintve találhatunk itt szociofotókat, portrékat, természetképeket, csendéleteket – a Nádas-féle látásmód tükrében, amely egyre inkább lemarja a tárgyi valóság fölös pompáját annak tartós alapszerkezetéig. Cserében viszont valamiféle jótékony fátyolszerűség – fény-árnyék raszter – ereszkedik a látható valóság lecsupaszított vázára. Hús a csontra. A Nádas által sűrűn emlegetett és szívósan alkalmazott „semlegesség” nem volna más, mint a részrehajlás nélküli figyelem megbocsátó gesztusa: a sokdimenziós voltában felfoghatatlan létezés vizuális modellezése, láttatása a fénykép kétdimenziós közegében. Hiszen a fotósnak az a dolga, hogy figyeljen arra, sőt mindarra, ami éppen az útjába kerül, amit muszáj valahogyan látnia és láttatnia.