Utazás a szívem körül – Kiállításmegnyitó
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör Vörösmarty u. 1, Csömör, -, MagyarországKedves Barátok, Ismerősök, Érdeklődök! Szeretettel várlak Titeket az első önálló kiállításomra. „Utazás a szívem körül” címet kapta a kiállítás, irodalmi és fényképészeti művekkel járom körbe a fizikai és a lelki utazás tematikáját. Szeretnék mindenkit egy varázslatos utazásra invitálni Izland és az érzelmeim világába. A képek olyan természeti csodákat örökítenek meg melyeket nagyon ritkán és kevesünknek […]
FOTÓKIÁLLÍTÁS Megnyitó | Schmatz Béla fotóművész: Égő sziklák
Vörösmarty Művelődési HázMEGHÍVÓ A VÖRÖSMARTY MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT SCHMATZ BÉLA fotóművész ÉGŐ SZIKLÁK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA. KÖSZÖNTŐT MOND: PALÁSTI BÉLA IGAZGATÓ A TÁRLATOT MEGNYITJA: CSATÓ TAMÁS FESTŐMŰVÉSZ, GALÉRIA VEZETŐ A MŰVÉSZ MUNKÁI A TÁRLATMEGNYITÓT KÖVETŐEN MEGVÁSÁROLHATÓK. A kiállítás megtekinthető 2024. január 12-ig A Vörösmarty Művelődési Házban. https://www.facebook.com/events/185694714597363/
Vaku 1.0 // Bede Kincső és Kis-Kéry Anna
Szerkesztőség, Keleti Károly utca 11, Budapest 1024Cséka György beszélgetéssorozata fotográfiáról a Szerkesztőségben Van-e határ a divatfotó és az alkotói, művészi célú fotográfia között, és ha igen, hol? Milyen hatások ellenhatások működnek a két terület között? Át lehet-e büntetlenül címkézni ezt vagy azt a fotót divatfotóvá vagy éppen művészetté? Bede Kincső és Kis-Kéry Anna fotográfusokat praxisukról, a témát érintő elgondolásaikról Cséka György […]
Utazás a szívem körül – Kiállítás
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör Vörösmarty u. 1, Csömör, -, MagyarországKedves Barátok, Ismerősök, Érdeklődök! Szeretettel várlak Titeket az első önálló kiállításomra. „Utazás a szívem körül” címet kapta a kiállítás, irodalmi és fényképészeti művekkel járom körbe a fizikai és a lelki utazás tematikáját. Szeretnék mindenkit egy varázslatos utazásra invitálni Izland és az érzelmeim világába. A képek olyan természeti csodákat örökítenek meg melyeket nagyon ritkán és kevesünknek […]
FOTÓKIÁLLÍTÁS | Schmatz Béla fotóművész: Égő sziklák
Vörösmarty Művelődési HázMEGHÍVÓ A VÖRÖSMARTY MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT SCHMATZ BÉLA fotóművész ÉGŐ SZIKLÁK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA. KÖSZÖNTŐT MOND: PALÁSTI BÉLA IGAZGATÓ A TÁRLATOT MEGNYITJA: CSATÓ TAMÁS FESTŐMŰVÉSZ, GALÉRIA VEZETŐ A MŰVÉSZ MUNKÁI A TÁRLATMEGNYITÓT KÖVETŐEN MEGVÁSÁROLHATÓK. A kiállítás megtekinthető 2024. január 12-ig A Vörösmarty Művelődési Házban. https://www.facebook.com/events/185694714597363/
CIANOTÍPIA WORKSHOP + KASTÉLYSÉTA + AVANTGÁRD TEADÉLUTÁN
Kassák MúzeumIdén decemberben a Zichy-kastély múzeumai különleges szombat délutáni sétákat és tárlatvezetéseket kínálnak a látogatóknak, melyek megismertetnek a kastély és a múzeumok összefonódó történetével, adventi workshopjaink pedig kellemes időtöltést ígérnek az egész családnak. Advent második hétvégéjén várjuk Önöket a Kassák Múzeumban! 10:00-13:00 CIANOTÍPIA - Fotóworkshop Vékás Magdolna fotóművész vezetésével. A cianotípia vagy más néven kéknyomat az […]
Képmegnyitás – Lugosi Lugo László Budapest-képeihez
Nyitott Műhely2023. december 10-én, vasárnap 18 órától hét szerző „nyitja meg” ez alkalomra írt történetével LUGOSI LUGO LÁSZLÓ Budapest-fotókból álló kiállítását a Nyitott Műhelyben, a Műhely és a Litera szervezésében, a Budapest Könyvfőváros program keretében, Budapest egyesítésének 150. évfordulóján. Az idei képmegnyitók: BOGNÁR PÉTER, HARCOS BÁLINT, KEMÉNY ZSÓFI, KUSTOS JÚLIA, OLÁH PÉTER, REGŐS MÁTYÁS és VIDA […]
PH21 | Light and Shadow | opening | Barcelona
Valid World HallPH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (online & offline) opening reception of its upcoming group exhibition on December 11 (Monday), 7 p.m.: Light and Shadow This PH21 Gallery exhibition will be presented in Barcelona, Catalonia, Spain, in collaboration with Valid World Hall Gallery, a renowned centre for the visual arts. For […]
Az Én Atomcity-m Fotópályázat 2023. Eredményhirdetés | Atomcity Advent – Karácsonyi Vásár
Erzsébet Nagy Szálloda****Hello Paks! - Idén is elindult "Az Én Atomcity-m Fotópályázat"! - A tavalyi verseny sikerein felbuzdulva ebben az évben is meghirdettük a fotópályázatot, melyre mindenféle megkötés nélkül lehet képet küldeni, a lényeg, hogy egy paksi helyszínen készüljön. Lehet az profin összerakott kompozíció, ami egy drága DSLR géppel készült, de egy gyorsan megörökített telefonos fotónak is […]
Fotókiállítás a Rádió előcsarnokában – Expozitie foto in holul Radio TgM
Marosvásárhelyi RádióVálogatás a Gurul a Rádió 23. kiadásán készült legjobb fényképekből Selectii din cele mai bune fotografii din editia a 23-a a Caravanei Bicicleta Radio Targu Mures https://www.facebook.com/events/736646821168887/
Kereki Sándor könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 12-én, kedden 17:30-tól az Eidolon Centre for Everyday Photography bemutatja Kereki Sándor – A hetvenes évek egy srác szemével című könyvét. Időpont: 2023. december 12., kedd, 17:30 Helyszín: Capa Központ, rendezvényterem „Ha abban az időszakban, Magyarországon létezett volna a »street photography« elnevezés, Kereki kiemelkedő hazai úttörője lenne. De mivel ez a kategória nem […]
Az év utolsó házvezetése a Mai Manó Házban Romoda Klárával
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországAz év utolsó házvezetése a Mai Manó Házban Romoda Klárával 2023. december 12., kedd, 18.00 Mai Manó Ház Ismerd meg a Mai Manó Ház történetét az év utolsó házvezetésén! Fedezd fel Budapest leghíresebb fényképész műteremházát! A vezetés során bepillantást nyerhetsz a Napfényműterembe és a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárba is. Az épület múltjába, jelenébe, valamint névadójának […]
Könyvbemutató | DOBOS TAMÁS: W
Bartók Béla út 25. Budapest, Hungary 1114A Faur Zsófi Galéria szeretettel meghívja Önt és partnerét Dobos Tamás: W című albumának kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött bemutatójára, melyet december 12-én 18 órakor tartunk. Körzeműködők: Bartis Attila, író, fotográfus Dobos Tamás, fotográfus, operatőr Faur Zsófi, galériatulajdonos Ipsics Barbara, art director, kiadványtervező Sinkovics Judit, jelmeztervező, stylist Moderátor: Natália Gleason-Nagy, rendező, dramaturg "Ha a fényképezést azért találták fel, […]
Összjáték- Alkotói tárlatvezetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállításán
K11 LABORAlkotói tárlatvezetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállításán 2023. december 12-én 18 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban(1075. Budapest, Király utca 11.), ahol az Összjáték kiállítás alkotói mesélnek nem megszokott módon a bemutatott alkotásaikról. A kiállítás megtekinthető: 2023. november 15. – 2024. január 11. ________ Összjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, […]
Artphoto 10 (2013-2023)
Jubileumi csoportos kiállítás az Artphoto Galéria Bartók Béla úti kiállító termének 10. évfordulója alkalmából - Köszöntőt mond és a kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotográfus és Borbély László a galéria vezetője Kiállító művészek: Barta Zsolt Péter, Benkő Imre, Birtalan Zsolt, Féner Tamás, Gáti György, Haris László, Horváth M. Judit, Kerekes Gábor, Minyó Szert Károly, Robitz Anikó, […]
A privát fotográfia és a megmutathatóság kérdései vol. 3 – fókuszban a személyiségi jog
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Eidolon Centre for Everyday Photography és a Capa Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat a “privát fotográfia kontra szerzői és személyiségi jog” problémáját járja körbe. Mivel a magánszemélyek által nem a megosztás szándékával létrejött, sokszor magánszemélyeket ábrázoló fotográfiák bemutathatósága komoly jogi kérdéseket vet fel. A témafelvetés nem csupán a hasonló, (magán)archívumokból építkező kortárs alkotók, hanem az […]
ELMARAD – Élet és Mű: Harnóczy Örs
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Harnóczy Örs fényképésszel. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-harnoczy-ors/ Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de […]
Karakoram diavetítés – ONLINE is!
1024 Budapest, Lövőház u. 37.Az előadást élőben ONLINE is követhetitek a Fotoklikk jóvoltából. Kezdés szerdán 18 órakor itt: https://www.facebook.com/fotoklikk Szabó Zoltán lélegzetelállító fotói olyan elzárt vidékre kalauzolnak, amelyhez fogható nincs másutt a Földön. Fotós „utazásunk” az észak-pakisztáni Gilgit-Baltisztán régióba vezet, mélyen a Karakoram fenséges hegyóriásai közé, ahol egyszerre kanyargózunk az egykori Selyemúton és a legendás Karakoram Highway-en, dübörgő hegyi […]
Schild Tamás: Képmás – Másképp – megnyitó
B32 Galéria és Kultúrtér Bartók Béla út 32, Budapest, -, Magyarországhttps://www.facebook.com/events/2645071458983100/
2. GORSIUM FOTÓ Nyílt Nap
Farkasvermi u. 40 Székesfehérvár, Hungary 8000Érdekel a GORSIUM FOTÓS osztálya? Képző-, és Iparművészeti Munkatárs - Művészeti és Médiafotográfus Gyere el december 14-én 10 órára, a Farkasvermi 40. szám alatti fő épületünkbe, ahol minden FONTOS infót megkapsz majd! https://www.facebook.com/events/1077282443504530/
Mesés képek Kubáról – diavetítés KECSKEMÉTEN – ONLINE is!
Katona József KönyvtárAz előadást élőben ONLINE is követhetitek a Fotoklikk jóvoltából. Kezdés csütörtökön 16:30-kor itt: https://www.facebook.com/fotoklikk Kuba szinte ostromolja az érzékeket: vakítófehér, pálmafákkal övezett playák, azúrkék tenger, bababútorszín házak, kanárisárga ZIL-ek, vintázs Chevrolet-k, érzéki ritmusok, egzotikus koktélok, legendás szivarok. Időkapszulába zárt szigetnyi kultúra, amit látni kell, míg Fidel grandiózus kísérlete véget nem ér. A Kincseskamerát harminc évnyi […]
Kína! magyar fotóművészek szemével
2023 szeptemberében a Magyar Fotóművészek Szövetségének egy csoportja Kínába látogatott. Válogatott fotóik-, valamint személyes tapasztalatok nyomán, exkluzív, művészeti és kulturális pódiumbeszélgetésre kerül sor 2023. december 14.-én, 18:00 kezdettel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Szeretettel hívjuk a „Kína! magyar fotóművészek szemével” c. kulturális-művészeti estre, ahol Kína régi és modern fényei művészi ábrázolásban kerülnek az érdeklődő […]
Koltai Viktória: Párizs, ahogyan én láttam – pop-up fotókiállítás
Pelso CafeA Zalától Indiáig címmel útjára indított pop-up fotókiállítás-sorozat és zenés megnyitója nagy sikerrel debütált a keszthelyi Café Mólóban az elmúlt hetekben, így máris itt a folytatás. Ezúttal Párizs, a Fények városa kerül fókuszba. Megpróbálunk egy kis francia hangulatot csempészni a decemberi estékbe. December 15-én 18h-kor Keszthely Fő terén a Café Pelsóban várjuk szeretettel mindazokat, akik […]
80-as évek Debrecenben fotókiállítás – Pataky Emőke építész köszöntése
80-as évek Debrecenben fotókiállítás – Pataky Emőke építész köszöntése Kiállításmegnyitó: 2023. december 15. (péntek) 17 óra Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár II. emeleti kerengő(4026 Debrecen, Bem tér 19/D) Kiállítást megnyitja: Gábor István városi főépítész Köszöntőt mond: Harangi Attila építész Közreműködnek: Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós muzsikások A kiállítás megtekinthető 2024. január 31-ig nyitvatartási időben https://www.facebook.com/events/326188603664087/
‘hogy lesz ebből mese?’ HALÁSZ, PITI, TREMBECZKI, VADÁSZI
Három Holló, középső szint / middle floor, 1052 Budapes, Piarista köz 1, bejárat / entrance: Szabadsajtó útSok szeretettel meghívunk a MyMuseum Galéria idei utolsó kiállítás megnyitójára a Három Holló középső szintjén található kiállítóterünkben. Cím: ‘hogy lesz ebből mese?’ Kiállító művészek: HALÁSZ Dániel, PITI Marcell, TREMBECZKI Péter, VADÁSZI Zoltán Időpont: 2023. december 15, 19 óra HUN A kiállítás az apa szemszögéből vizsgálja a szülővé válást, a családalapítást. A négy kiállító művész különböző […]
Fotoplus Canon Kávézó Évzáró: Fókuszban az új objektívek | Duba Dia, Szima Norbert, Kovács András
Fotoplus Nádorliget utca 7/b, Budapest, -, Magyarország📷 Cukorral, vagy cukor nélkül? :) Gyere és csatlakozz személyesen az év utolsó Canon Kávézójához! 🔴 Itt lesz, tesztelheted a két új sokak áltál várt objektívet a Canon RF 24-105mm f2.8l IS USM Z és az RF 200-800mm f6.3-9 IS USM objektíveket! 🥰 SŐT részletes gyakorlati tapasztalatcsere, beszámoló is lesz az új objektívekről: ▪️ Duba […]
Robert Capa Budapesti beszélgetés – könyvbemutató
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Open Books és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szeretettel meghívja a Robert Capa Budapesti beszélgetés című kötet bemutatójára. Időpont: 2023. december 15., péntek 16 óra Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca utca 8.) A kötetet bemutató beszélgetés résztvevői: Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa, a kötet […]
80-as évek Debrecenben fotókiállítás – Pataky Emőke építész köszöntése
80-as évek Debrecenben fotókiállítás – Pataky Emőke építész köszöntése Kiállításmegnyitó: 2023. december 15. (péntek) 17 óra Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár II. emeleti kerengő(4026 Debrecen, Bem tér 19/D) Kiállítást megnyitja: Gábor István városi főépítész Köszöntőt mond: Harangi Attila építész Közreműködnek: Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós muzsikások A kiállítás megtekinthető 2024. január 31-ig nyitvatartási időben https://www.facebook.com/events/326188603664087/
Akik a képből mindig kiesnek – Mohos Zsófia fotókiállítása – megnyitó
Aranytíz Kultúrház Arany János utca 10., Budapest, -, MagyarországSzeretettel hívjuk Önt, családját és barátait Mohos Zsófia fotográfus Akik a képből mindig kiesnek című kiállításának megnyitójára az Aranytíz Kultúrházba. Időpont: 2023. december 15. 17:30 Helyszín: Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest Arany János u. 10. A történetekről és a képekről Mohos Zsófiával Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője beszélget majd. "akik a képből mindig kiesnek vagy idejük […]
Koltai Viktória: Párizs, ahogyan én láttam – Zenés élménybeszámoló és pop-up fotókiállítás – Megnyitó
Pelso CafeA Zalától Indiáig címmel útjára indított pop-up fotókiállítás-sorozat és zenés megnyitója nagy sikerrel debütált a keszthelyi Café Mólóban az elmúlt hetekben, így máris itt a folytatás. Ezúttal Párizs, a Fények városa kerül fókuszba. Megpróbálunk egy kis francia hangulatot csempészni a decemberi estékbe. December 15-én 18h-kor Keszthely Fő terén a Café Pelsóban várjuk szeretettel mindazokat, akik […]
random X fair // pop-up művészeti vásár
Bartók Béla út 33. Budapest XI. kerület, Hungary 1114Ajándékozz kortárs művészetet, támogass még élő alkotókat! ;) Szeretettel várnak titeket a RANDOM fotográfusai december 15-én pénteken 6 órakor ünnepi pop-up művészeti vásárunk megnyitóján, ahol kortárs alkotóink munkáiból válogathattok. A műalkotások mellett nyomatok, fotóékszerek, képeslapok és könyvek is várják új gazdájukat. A vásáron szakmai partnerünk a Budachrome termékeit is hazavihetitek mozifilmek, filmek, hívás és szkennelés […]
Megnyitó/Opening – ‘hogy lesz ebből mese?’ HALÁSZ, PITI, TREMBECZKI, VADÁSZI
Három Holló, középső szint / middle floor, 1052 Budapes, Piarista köz 1, bejárat / entrance: Szabadsajtó útSok szeretettel meghívunk a MyMuseum Galéria idei utolsó kiállítás megnyitójára a Három Holló középső szintjén található kiállítóterünkben. Cím: ‘hogy lesz ebből mese?’ Kiállító művészek: HALÁSZ Dániel, PITI Marcell, TREMBECZKI Péter, VADÁSZI Zoltán Időpont: 2023. december 15, 19 óra HUN A kiállítás az apa szemszögéből vizsgálja a szülővé válást, a családalapítást. A négy kiállító művész különböző […]
Akik a képből mindig kiesnek – Mohos Zsófia fotókiállítása
Aranytíz Kultúrház Arany János utca 10., Budapest, -, MagyarországSzeretettel hívjuk Önt, családját és barátait Mohos Zsófia fotográfus Akik a képből mindig kiesnek című kiállításának megnyitójára az Aranytíz Kultúrházba. Időpont: 2023. december 15. 17:30 Helyszín: Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest Arany János u. 10. A történetekről és a képekről Mohos Zsófiával Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője beszélget majd. "akik a képből mindig kiesnek vagy idejük […]
PH21 | Dolling Up the Lens: Barbie | December 16, 2023, 6 p.m.
PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, MagyarországPH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (online & offline) opening reception of its upcoming group exhibition on December 16 (Saturday) 6 p.m., Dolling Up The Lens: Barbie. The opening of another part of the Barbie exhibition featuring anchor artists Luca Gőbölyös and Suzanne Nagy, titled "life is your creation," will be […]
Hórusz Archívum dobozbontás
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 16-án, szombaton 15:00-tól Hórusz Archívum dobozbontó esemény lesz a Capa Központban. A workshop és beszélgetés keretein belül az archívum alapítója, Kardos Sándor Németh Gábor társaságában bont ki egy hosszú évek óta érintetlen, fényképekkel teli dobozt – a résztvevők pedig megtapasztalhatják, milyen közel lépni a legnagyobb hazai privát fotós gyűjtemény fényképeihez. Időpont: 2023. december […]
“life is your creation” | Gőbölyös Luca DLA habil (Budapest) & Suzanne Nagy (Párizs) | megnyitó
PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, MagyarországA PH21 Galéria szeretettel meghív mindenkit Gőbölyös Luca DLA habil (Budapest) és Suzanne Nagy (Párizs) "life is your creation" című kiállításának megnyitójára 2023. december 16-án (szombat) 17 órára, a Ráday utca 52-be. A kiállítást Bán Zsófia, író nyitja meg. A megnyitóbeszédet követően a művészekkel Bátori Zsolt, a PH21 Galéria igazgatója beszélget. A teljes megnyitót a […]
PH21 | Dolling Up the Lens: Barbie | opening | December 16, 2023, 6 p.m.
PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, MagyarországPH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (online & offline) opening reception of its upcoming group exhibition on December 16 (Saturday) 6 p.m., Dolling Up The Lens: Barbie. The opening of another part of the Barbie exhibition featuring anchor artists Luca Gőbölyös and Suzanne Nagy, titled "life is your creation," will be […]
“life is your creation” | Gőbölyös Luca DLA habil (Budapest) & Suzanne Nagy (Párizs) | megnyitó
PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, MagyarországA PH21 Galéria szeretettel meghív mindenkit Gőbölyös Luca DLA habil (Budapest) és Suzanne Nagy (Párizs) "life is your creation" című kiállításának megnyitójára 2023. december 16-án (szombat) 17 órára, a Ráday utca 52-be. A kiállítást Bán Zsófia, író nyitja meg. A megnyitóbeszédet követően a művészekkel Bátori Zsolt, a PH21 Galéria igazgatója beszélget. A teljes megnyitót a […]
IF kör KÖZÖS KIÁLLÍTÁS 2023
IF Cafe Jazz Club Ráday u. 19., Budapest, -, MagyarországA 2023.-ban kiállító művészek közös kiállítása. Négyszögül az iF Kör: festmények és fotók Kiállítók: Aczél Péter Bujnovszky Vanda Cziráki Kata Dobos Rhea Dudás Ágnes Eszes Zoltán Sándor Fodor Csilla Hárs Kati Illés Erika Major Bogi Megyeri Zoltán Sándor Nun Mónika Sárréti Gergely Stépán Virág Szeberin Réka Varga Dóra Ivett Váradi Judit Vainel Gergely Gyula A […]
Kurátori tárlatvezetés a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2023. december 28-án, csütörtökön 15:00-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Barakonyi Szabolcs. Időpont: 2023. december 28., csütörtök, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott kortárs jeggyel lehet részt venni. Kereki Sándor valójában a második világháború után induló nagy fotós generáció második […]
Chanukai fotópályázat
OnlineA Zsblog.hu és a Komáromi Zsidó Hitközség chanukai fotópályázatot hirdet a következő kategóriákban: – Chanuka, a fény ünnepe – Chanukai ételkülönlegességek – Chanuka a családban Minden kategóriába 1 fő 1 képet küldhet! A képeket a zsűrinek csak a fotó nevével küldjük el, a kép készítőjének neve a mi titkunk marad az eredményhirdetésig! Minden kategória első […]
MFKKE Online Magyar Kupa – Fotópályázat
Fodrász, Smink és Körmös Fotópályázat! Beküldési határidő: 2024. január 31. Részletek: www.mfkke.hu https://www.facebook.com/events/909975170307985/
Összjáték – Kerekasztal beszélgetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása kapcsán
K11 LABOR2024. január 4-én 18 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban(1075. Budapest, Király utca 11.), ahol ezúttal Antalóczy Tímea Németh, Domonkos és a kiállítás kurátorai Lengyel Zsanett és Szakács Emese Bíborka beszélgetnek az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása kapcsán. A beszélgetés fő témái: Pályakezdő fotográfusok elindulása és azok a témák, amik foglalkoztatják őket Az […]
“Válogatás nélkül” című Fotókiállítás megnyitó
P’Art Mozi Szentendre Duna korzó 25., Szentendre, -, MagyarországA kiállítást megnyitja Tóth András, a Szentendre Fotóklub vezetője és Nerpel Nikoletta fotóművész. A kiállítás megtekinthető a mozi nyitvatartási idejében 2024. Január 30-ig a mozi folyosóján és a különteremben. Te is lehetsz nyertes, ha szavazol! A legtöbb szavazatot kapott kép sorsoláson vesz részt és a nyertes megkapja a fotót. https://www.facebook.com/events/1350105119230765/
Krivánszky Árpád: Rozsda-övezet c. fotókiállítás
Karinthy Frigyes Könyvtár Karinthy Frigyes út 11., Budapest, -, MagyarországKiállításom a rozsda témakörét járja körbe, mintegy 30 fotón keresztül. Tudomásom szerint nem volt még hasonló tematikájú kiállítás Magyarországon. A kiállítást megnyitják: Zih Kata és Ritter Antal fotográfusok. A tárlat január 31-ig van nyitva, a könyvtár nyitvatartási idejében (H, Sze, P 13-19 h; K, Cs 10-16 h). https://www.facebook.com/events/896756252013542/
“Válogatás nélkül” című Fotókiállítás
P’Art Mozi Szentendre Duna korzó 25., Szentendre, -, MagyarországA kiállítást megnyitja Tóth András, a Szentendre Fotóklub vezetője és Nerpel Nikoletta fotóművész. A kiállítás megtekinthető a mozi nyitvatartási idejében 2024. Január 30-ig a mozi folyosóján és a különteremben. Te is lehetsz nyertes, ha szavazol! A legtöbb szavazatot kapott kép sorsoláson vesz részt és a nyertes megkapja a fotót. https://www.facebook.com/events/1350105119230765/
Visszapillantó – budapesti fotós rövidfilmek bemutatója
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIdőutazásra hív a 24.hu ötrészes minivideó-sorozata, amelyben legendás budapesti fényképek helyszíneire térhetünk vissza a fotók készítőivel. Nyilvános filmbemutató a szereplők és a készítők részvételével. https://capacenter.hu/esemenyek/visszapillanto-budapesti-fotos-rovidfilmek-bemutatoja/ Időpont: 2024. január 10., szerda, 17:00 Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem Az eseményen való részvétel ingyenes. A Visszapillantó című ötrészes internetes minivideó-sorozatban nagynevű fotográfusok évtizedekkel ezelőtt készült ikonikus budapesti képeinek helyszínére […]
Fotókiállítás – Portrék, alakok, árnyak Kovács Gábor fotográfus kiállítása – megnyitó
H13 Kultponthttps://www.facebook.com/events/1773672036380261/
Fotókiállítás – Portrék, alakok, árnyak Kovács Gábor fotográfus kiállítása
H13 Kultponthttps://www.facebook.com/events/1773672036380261/
Szülő Mosoly Előadássorozat 3. előadása és Fotókiállítás megnyitó
Deák Ferenc Megyei KönyvtárSZÜLŐ MOSOLY előadássorozatunk november 14-én vette kezdetét a Deák Ferenc Megyei Könyvtárral közös együttműködésben és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával. 5 hónapon keresztül a nevelés és fejlesztés különböző területén doglozó szakemberek mutatják be módszereiket, osztják meg tapasztalataikat. Előadássorozatunk januári alkalmán Vas Éva óvodapedagógus, korokán és hangterapeuta a korokán masszázs világába enged bepillantást nyerni. […]
Összjáték – Finisszázs, beszélgetés az alkotókkal és a kurátorokkal
K11 LABOR2024. január 11-én 17:30 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban (1075. Budapest, Király utca 11.) az Összjáték című kiállítás záróeseményén, ahol a kiállításon kiállító művészek és a tárlat kurátorai válaszolnak a kérdésekre. Összjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, amikor minden hangszer egyszerre szólal meg egy adott pillanatban és a hangok kakofón […]
Balla Árpád Zoltán: Átlátszó lények – Fotókiállítás megnyitó
Institutul Liszt București / Liszt Intézet Bukarest🇷🇴 Este o tradiție a Institutului nostru să pornim în noul an cu o expoziție fotografică în semn de omagiu față de artistul fotograf Szathmári Pap Károly (Carol Popp de Szathmáry), cu ocazia zilei sale de naștere (11 ianuarie 1812). Această personalitate captivantă a istoriei artelor era legat de Transilvania. S-a născut la Cluj, unde […]
Szülő Mosoly Fotókiállítás
Deák Ferenc Megyei KönyvtárSZÜLŐ MOSOLY előadássorozatunk november 14-én vette kezdetét a Deák Ferenc Megyei Könyvtárral közös együttműködésben és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával. 5 hónapon keresztül a nevelés és fejlesztés különböző területén doglozó szakemberek mutatják be módszereiket, osztják meg tapasztalataikat. Előadássorozatunk januári alkalmán Vas Éva óvodapedagógus, korokán és hangterapeuta a korokán masszázs világába enged bepillantást nyerni. […]
INTO THE ICE – A MOSAiC Expedíció képekben – fotókiállítás
MCC győri képzési központ – 9021 Győr, Apor Vilmos Püspök tere 3.A MOSAiC Expedíció (Multidisciplinary Drifting Observatory for the Study of Arctic Climate) volt a történelem legnagyobb sarkvidéki expedíciója: 2019 őszén az Alfred Wegener Intézet, Helmholtz Sark- és Tengerkutatási Központ (AWI) német kutatóhajója, a Polarstern egy éven át a jégtáblába fagyva sodródott az Északi-sarkon. Az expedíció nemzetközi csapata, amely 20 ország több mint 80 intézményének kutatóiból […]
3. GORSIUM FOTÓ Nyílt Nap
Farkasvermi u. 40 Székesfehérvár, Hungary 8000Érdekel a GORSIUM FOTÓS osztálya? Képző-, és Iparművészeti Munkatárs - Művészeti és Médiafotográfus Gyere el 2024. január 12-én 10 órára, a Farkasvermi 40. szám alatti fő épületünkbe, ahol minden FONTOS infót megkapsz majd! https://www.facebook.com/events/879438470564416/
FICTURES FOTÓKIÁLLÍTÁS – megnyitó
Debrecen, HungaryA kiállításon a 2021-ben megjelent Fictures című fotóalbum képei láthatók először Debrecenben, hazai pályán. A felvételeket Varga Tamás készítette, a kísérő szövegeket Burai Árpád írta. A falakon különleges emberek láthatók, mellettük életük fontos eseményei szöveges formában megfogalmazva. Emberábrázolás és képaláírás. A kép, szöveg és befogadó háromszögéből születik meg egy sajátos valóság, amely lehet, hogy igazi, […]
Kettő, négy és ezer lábon – Japán déli szigetein, Dr. Korsós Zoltán előadása
Mizaru Mambou CaffeKorsós Zoltán három évet töltött meghívott vendégprofesszorként Japánban, az okinavai University of Ryukyun. A Rjúkjú-szigetvilág több mint 50 szigetén járt, ahol nem csak az állatvilágot kutatta, hanem az érdekes, Japán többi részétől eltérő helyi kultúrával is ismerkedett. Előadásában rengeteg élményéből, a makákóktól az ikerszelvényesekig, felvillant néhányat, hogy ezt a különleges szigetvilágot közelebb hozza hozzánk. A […]
Csodálatos világunk | Fotókiállítás – megnyitó
Művelődési Ház József AttilaCsodálatos világunk Kiállítás Székely Magdolna és Szirányi István természetfotóiból Digiráma élményvetítéssel egybekötött kiállításmegnyitó Szakmai előadó: Szekeres János, a MAFOSZ Ezüst diplomás fotóművésze, Príma díjas fotó oktató Részletek: https://jamh.avertesagoraja.hu/program/csodalatos-vilagunk-fotokiallitas/ https://www.facebook.com/events/1425668004684482/
Kocsány Kornél: Csodavilág – megnyitó
Kelet Kávézó és Galéria Bartók Béla út 29., Budapest, MagyarországHUN KOCSÁNY Kornél: Csodavilág "Az utazás és a fotózás – közeli és távoli tájakon - lételememmé vált. A Csodavilág kiállítás ennek a kalandnak egy aktuális képi összefoglalója. A cím meglehetősen romantikusnak hathat a világban zajló, az életünket megannyi szorongással terhelő folyamatok fényében, mégis találónak érzem. A sok-sok probléma mellett ugyanis fontos emlékeznünk arra, hogy a […]
Kocsány Kornél: Csodavilág
Kelet Kávézó és Galéria Bartók Béla út 29., Budapest, MagyarországHUN KOCSÁNY Kornél: Csodavilág "Az utazás és a fotózás – közeli és távoli tájakon - lételememmé vált. A Csodavilág kiállítás ennek a kalandnak egy aktuális képi összefoglalója. A cím meglehetősen romantikusnak hathat a világban zajló, az életünket megannyi szorongással terhelő folyamatok fényében, mégis találónak érzem. A sok-sok probléma mellett ugyanis fontos emlékeznünk arra, hogy a […]
Táncfotó Mesterkurzus Imre Tamás, Dusa Gábor és Pálosi István vezetésével
MOHA-Mozdulatművészek Háza - Orkesztika AlapítványTáncfotó Mesterkurzus Imre Tamás, Dusa Gábor és Pálosi István vezetésével a Mozdulatművészek Házában. Tematika: 1. 2024. január 14. vasárnap: Táncszínházi előadás, koreográfiai részletek fényképezése (Kurzusvezetők: Dusa Gábor és Pálosi István) 2. 2024. január 21. vasárnap: Klasszikus balett műtermi és színházi fényképek készítése (Kurzusvezetők: Imre Tamás és Pálosi István) 3. 2024. január 28. vasárnap: Modern-kortárs tánc […]
Szarka Klára tárlatvezetése a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. január 14-én, vasárnap 15:00-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Szarka Klára fotótörténész, kurátor. Időpont: 2024. január 14., vasárnap, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállítás az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Robert […]
Visszatekintő – fotókiállítás
Gyergyószárhegy, KultúrházVisszatekintő címmel nyílik fotó kiállítás, vasárnap a Gyergyószárhegyi Kultúrház Cika termében, amely a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2023-as programjainak képes beszámolója. Az intézmény hangsúlyt fektet a képzőművészeti és a kulturális programjaira egyaránt(képzőművészeti táborok és kiállítások, gyerektáborok, színházi előadások, fotótáborok, fotókiállítások, bábszínházak, workshopok, koncertek). A számos sikeres rendezvény és a díjak is azt bizonyítsák, hogy […]
Schreck Monika “FREE DANCE” című kiállításának megnyitója
Gondolatait elmondja: Szentgróti Dávid festőművész Közreműködik: Fuego Virtuoso Duo A kiállítás megtekinthető: 2024. február 26. Hétköznapokon 9-16 óráig https://www.facebook.com/events/1090085299006558/
Fókusz és Távolság – Szabó Dezső
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországIngyenes beszélgetéssorozatunkban Topor Tünde művészettörténész beszélget Szabó Dezső képzőművésszel. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti […]
Utazás a föld körül turisztikai előadás-sorozat – A vulkánok vonzásában
Stefánia Palota - Honvéd Kulturális KözpontSokan vagyunk, akik csodálattal szemléljük a hegyeket , de csak kevesen vannak, akik elindulnak, hogy meghódítsanak egy-egy csúcsot. Tóth-Schindler Renáta és Tóth István ez utóbbi csoportba tartoznak. Augusztusban az Etnán jártak, néhány hete pedig az Ararát csúcsát célozták meg. Helyszín: Gobelin terem A BELÉPÉS INGYENES, de regisztrációhoz kötött a jegypenztar@mil.hu e-mail címen. https://www.facebook.com/events/692435689621088/
Élet és Mű: Harnóczy Örs
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországAz Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet […]
“Minden az enyém” – fotókiállítás a rendszerváltás előtti rockfesztiválokról – megnyitó
Peron Tehetségközpont„Minden az enyém” Fotókiállítás a rendszerváltás előtti rockfesztiválokról A Beatkorszak Projekt fotókiállítása az 50 éve rendezett Diósgyőri Popfesztivál tiszteletére az NKA Hangfoglaló Program támogatásával Társszervező: Tata - Peron Tehetségközpont Megnyitó: 2024. január 18. 17 óra A kiállítást megnyitja: Cserteg István író, kulturális és tehetséggondozó szakember A kiállítást bemutatja: Bajnai Zsolt kurátor A kiállítás megtekinthető 2024. […]
Armeano Fotókiállítás megnyitó
Studium HUB"Egy fotónak nem egy képnek kell lennie, hanem egy világnézetnek." (Amit Kalantri) Az Armeano fotóworkshop egyik célja ez volt: olyan nézőpontból közelíteni meg a marosvásárhelyi örményekhez köthető épületeket, amely nem csak a fények és kontrasztok csodás világát tükrözi, hanem egy világnézetet is közöl. Egy letűnt világ monumentumait a posztmodern városi nyüzsgésben. A nemes cél megvalósítására […]
Magyar Ádám: MATTER – finissage
TOBE Gallery Bródy Sándor u. 36, Budapest, -, MagyarországSzeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a kiállítás záróeseményére. 2024. január 18. 18:00 - 21:00 Az est folyamán az alkotóval való kötetlen beszélgetésre is alkalom nyílik, illetve a tárlat szakmai és közönségsikerét is megünnepeljük egy közös koccintással. https://www.facebook.com/events/696516299261732/
„TÁNCRA ÍTÉLEM MAGAMAT” – Foltin Jolán emlékére rendezett fotókiállítás megnyitója Szekszárdon
Babits Mihály Kulturális Központ Szent István tér 10., Szekszárd, -, MagyarországSzeretettel várunk mindenkit a Babits Mihály Kulturális Központ és a Halmos Béla Programiroda szervezésében megvalósuló „TÁNCRA ÍTÉLEM MAGAMAT” című Foltin Jolán emlékére rendezett fotókiállítás megnyitójára. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógus életművére Eifert János, Kádár Kata, Korniss Péter, Kis Ferenc és Rácz Gabriella fotóival emlékezünk a 2024. január […]
Újratervezés – záró tárlatvezetés a kurátorral és a művészekkel
Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros (Vasmű út 12.)Szeretettel várunk mindenkit 2024. január 19-én, pénteken, 17.00-tól a kiállítás finisszázsán, Cséka György kurátor és a kiállítás művészeinek közös, interaktív tárlatvezetésén. Kiállító művészek: Bede Kincső, Bilak Krystyna, Biró Dávid, Bognár Benedek, Dezső Tamás, Gerhes Gábor, Martinkó Márk, Nagy Iza, Neogrády-Kiss Barnabás, Riskó Gáspár, Simon Zsuzsi, Sztrehalet Oxána, Vékony Dorottya A kiállítás kurátora: Cséka György esztéta […]
Halápi Molli Csenge Határtalanul Erdélyben fotókiállítás megnyitó
Örkény Szabadidő KözpontSok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Halápi Molli Csenge fotókiállítás megnyitójára. Egy csipet Erdély az Örkényi Szabidő Központ és Könyvtárban. 2024 Január 19-én 18:00 kor. Ízek, tájak, látványosságok. Gyertek és ismerjétek meg Erdély néhány szegletét képekben és ízekben. 🐻🌿🌲📸 https://www.facebook.com/events/752593143592117/
Őszi fotográfia tanfolyamok | Fotókiállítás
1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.Szeretettel várunk minden érdeklődőt a MOME Open 2023 őszi Alapozó fotográfia, Haladó fotográfia, Experimentális fotográfia és Streetfotó alapismeretek képzések résztvevőinek fotókiállítására! Megnyitó: Január 19. 18.00 óra Helyszín: MOME Campus, Ground épület, illetve UP épület, 2. emelet – 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. Hogy biztosan idetalálj nézd meg a térképet: https://drive.google.com/file/d/1J7zYIGHBJv_9MZuNAsbY_EF3bOrOkV-l/view?usp=sharing // Alapozó fotográfiai képzés - […]
XXII. Pannónia Fotószalon és XII. Pannónia Diaszalon kiállítás – megnyitó
Agóra Veszprém Kulturális Központ Táborállás park, Táborállás tér 1., Veszprém, -, MagyarországA Magyar Kultúra Napja az Agórában program részeként XXII. Pannónia Fotószalon és XII. Pannónia Diaszalon kiállítás Megnyitó: 2024. január 20., 15 óra A kiállítást megnyitja: Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere Köszöntőt mond: Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub vezetője, a MAFOSZ alelnöke Közreműködik: Felföldi Gábor, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadóművésze Helyszín: Kiállítóterem […]
Adorján Attila Lélektánc című kiállítása a cinema MOM emeletén – megnyitó
Cinema MOMA Pannónia Movie által üzemeltetett cinema MOM újabb térítésmentesen látogatható, időszaki kiállítással kedveskedik közönségének. Ezúttal egy fotóművészeti tárlat kap két hónapig megmutatkozási lehetőséget. A kiállítás megnyitóját Németh Judit & Parragi György zenész barátai előadása színesíti majd; továbbá elhangzik Adorján Ákos verse, melyet Adorján Fanni szaval el. A fotótárlat 2024. március 22-ig szabadon látogatható a mozi […]
CLOSER 2.0 FINISSZÁZS
Öreghegyi Közösségi Ház Fiskális út 93., Székesfehérvár, -, MagyarországSzeretettel várunk minden érdeklődőt a CLOSER 2.0 kiállítás finisszázsára. Közreműködik Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész https://www.facebook.com/events/910937927265962/
Retrospektív portfolió – fotókiállítás
1027 Budapest, Margit Körút 29/AAbból az alkalomból, hogy az Art’z Modell márka 2024-ben már 37 évre tekint vissza, egy retrospektív portfolió bemutatásával készülünk a cég Margit körúti márkaboltjában. Megtekinthető az Art'z Modell divatfotóiból készült kiállítás, valamint a korábbi eseményekről, divatbemutatókból készült video-válogatás is. A kiállítást megnyitja: Tamás Ildikó folklórkutató és kulturális antropológus, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos […]
Korai eljárások a Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívumában 1839-1890 között
FSZEK Boráros téri könyvtárKorai fényképészeti eljárások a Fotóarchívum gyűjteményében A Hadtörténeti Múzeum egyik legidősebb gyűjteménye, a Fotóarchívum igen gazdag képanyagot őriz, amelyben a fényképezés korai képrögzítési eljárásaival készült felvételek is szép számmal megtalálhatók. Bár szerény keretek között, de általuk megismerhető a fénykép és a fényképezés (kultúr)története, valamint bepillantást nyerhetünk a kor társadalmába és divatjába. A fotótörténeti előadást, Kerék […]
Pataky Emőke tárlatvezetése – “80-as évek Debrecenben” című építészeti fotókiállítás
Időpont: 2024. január 22. 16:30 Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár - II. emeleti kerengő (Debrecen, Bem tér 19/D) A magyar kultúra ünnepnapjához kapcsolódóan a "80-as évek Debrecenben" építészeti fotókiállítás elmaradt bemutatóját tartja Pataky Emőke építész- és muzsikásbarátokkal, városvédőkkel. Közreműködik: Bárdosi Ildikó, Molnár Miklós https://www.facebook.com/events/1469925746914694/
FOTOGRAFOMANTIKA – Szemán Ferenc fotóművész kiállítása – megnyitó
Honvéd utca 41. Nyíregyháza, Hungary 4400Köszöntőt mond: Mészáros Szilárd a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója A kiállítást megnyitja: Seres Géza kurátor, Balogh Rudolf díjas fotóművész A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt: 2023. február 16-ig. A rendezvény ingyenes. https://www.facebook.com/events/24543332775314640/
Petrányi Zsolt tárlatvezetése a Kereki Sándor kiállításban
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. január 24-én, szerdán 16:30-tól a Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban tart tárlatvezetést Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, a kiállítással egy időben az Eidolon gondozásában megjelenő Kereki-fotókönyv előszavának szerzője. Időpont: 2024. január 24., szerda, 16:30 Helyszín: Capa Központ, 1. Emelet Az eseményen a […]
Bäck Manci (1891–1989) fotográfiái – megnyitó
A Magyar Fotográfiai Múzeum tisztelettel meghívja Önt és barátait Bäck Manci (1891–1989) fotográfiái című kiállításának megnyitójára Köszöntőt mond: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója A kiállítást megnyitja: Prof. Dr. Gömör Béla Megnyitó: 2024. január 24., szerda 17.00 óra A kiállítás megtekinthető 2024. január 25. és március 23. között, vasárnap, hétfő és ünnepnapok kivételével naponta […]
Finissage – Beatrix Jourdan/talalkozas
Lakásgaléria XIII. Hollan Erno u. 46. II.emelet, 21-es kapucsengo"FINISSAGE" Januar 25.-en (csutortok) bontom a kiallitast. 15 oratol folyamatosan ott leszek. Varok mindenkit, aki meg nem latta a #cyanotype nyomataimat, vagy szeretne talalkozni velem : ) XIII. Hollan Erno u. 46. II.emelet, 21-es kapucsengo https://www.facebook.com/events/1474763123254421/
Erdélyi Esküvői Fotópályázat – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Székelyudvarhely Művelődési HázTisztelt Műkedvelő Közönség! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2024. január 25-én, csütörtökön 17 órakor kerül megrendezésre az Erdélyi Esküvői Fotópályázat válogatott alkotásainak kiállítása a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A pályázaton Brassótól-Nagyváradig számos kiváló fotós vett részt alkotásaikkal hat kategóriában, és a döntős képeket szeretnénk megosztani Önökkel ezen a különleges kiállításon. Célunk, hogy e rendezvény hagyományt teremtsen, és […]
Kiállításmegnyitó: MÁSOK BŐRÉBEN – Elsa és Johanna számos élete
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországKiállításmegnyitó: MÁSOK BŐRÉBEN – Elsa és Johanna számos élete A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt a Mások bőrében – Elsa és Johanna számos élete című kiállítás megnyitójára 2024. január 25-én, csütörtökön 18 órára. Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója. A kiállítást Kereszty Anna, […]
Kiállításmegnyitó: A MÚLT MEGJÖVENDÖLÉSE – A Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországKiállításmegnyitó: A MÚLT MEGJÖVENDÖLÉSE – A Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt a A múlt megjövendölése – A Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában című kiállítás megnyitójára 2024. január 25-én, csütörtökön 18 órára. Köszöntőt mond Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó […]
Élő kertek Pécs-keleten – fotókiállítás megnyitó
Pécsbányatelepi Közösségi HázŐsz eleji fotózás - tél közepi kiállítás megnyitó. Kint fehéres, barnás árnyalatok, bent pedig mindenféle szín, bársonyos változatban. Kálecz Rudolf pedagógus, fotóművész és a Vizuális Nevelésért Alapítvány elnöke. Az ő ötlete alapján egy közös tervet váltott valóra a Képírás Fotószakkör csapata és a Pécsbányai Kertbarát Klub tagsága. A megnyitón Ratting Viktor beszél majd, valamint vendégünk […]
Mayer Marianna tárlatvezetése Gémes Péter kiállításán | beszélgetőtárs: Klukon Edit zongoraművész
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest Dózsa György út 37, Budapest, -, MagyarországMayer Marianna záró kurátori tárlatvezetése A kéz és a test emlékezete | Gémes Péter fotófestészete c. kiállításon A kurátor beszélgetőtársa: Klukon Edit zongoraművész Gémes Péter azon kevés művészek egyike, akinek mind személye, mind alkotói pályája a művészettörténészek és a közönség egyöntetűen pozitív ítéletét vívta ki. Életművét tragikusan rövid, alig két évtized alatt hozta létre, ám […]
DokuMa: Balázs Zsolt, Kállai Márton, Zoltai András
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországDokuMa _dokumentarizmus ma – Kutatás+beszélgetéssorozat https://capacenter.hu/esemenyek/dokuma-_dokumentarizmus-ma-kutatasbeszelgetessorozat/ A sorozat célkitűzése a hazai dokumentarista fotográfia hosszútávú kutatása és láthatóvá tétele. A DokuMa projekt során a magyar dokumentarista fotográfia fiatal és középnemzedékéhez tartozó alkotóinak fotóesszéit mutatjuk be egy-egy téma mentén. A beszélgetés során a szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a koncepciótól az alkotói módszerig, […]
Gönci (Frühof) Sándor: KÖNYVBEMUTATÓ
Kassák MúzeumGönci (Frühof) Sándor (1907-1994) magyar fotográfus életművét bemutató frissen megjelent művészeti albumot mutatjuk be a múzeumban. Gönci a Kassák Lajos-féle avantgárd, baloldali művészeti-politika csoport, a Munka-kör autodidakta fotográfusaként készítette a könyvben szereplő felvételeket. Többségük közel száz évvel ezelőtt Budapest szegénynegyedeiben készült, megrendítő erejű, érzékeny munkásfotó, portré, de a felvételek között szerepelnek kísérletező kompozíciók, tájképek is. […]
A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése
Nagymező utca 8. Budapest, Hungary 10652024. február 2-3-4-én délelőtt 10 órától a Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése élőben követhető a Capa Központban. https://capacenter.hu/esemenyek/a-42-magyar-sajtofoto-palyazat-nyilvanos-zsurizese/ A díjak odaítéléséről neves nemzetközi és hazai szakemberekből álló, öttagú, zsűri dönt. A zsűrizés több – online és személyes részvételű – fordulóban, angol nyelven zajlik. A személyes részvételű zsűrizés – az utolsó forduló kivételével – a közönség […]
Sony & Fotoplus: Fotózz sportfotósként – Erste Liga férfi első osztályú jégkorong mérkőzésen!
Vasas Jégcentrum📷🏒 Sony & Fotoplus | Díjmentes sportfotós rendezvény: Fotózz sportfotósként az Erste Liga férfi első osztályú jégkorong mérkőzésen - Budapest Jégkorong Akadémia HC vs. Gyergyói Hoki Klub | 2024. február 2. ▪️ A mérkőzésen harmadonként különböző helyekről - közvetlenül a palánk mellől és a lelátóról is tudsz majd fotózni. ▪️ Fotózzunk együtt, teszteljünk a Sony […]
Halas István // Napsütötte sáv / Megnyitó
Einspach Fine Art & PhotographyHalas István // Napsütötte sáv Einspach Fine Art & Photography 2024.02.06. - 03.01. Megnyitó időpontja: 2024. február 2., péntek 18 óra Megnyitja: Gothár Péter Halas István (1954) a képzőművészet és a fotográfia határmezsgyéjét átlépő alkotó, kiállítása az elmúlt négy évtizedben készült emblematikus fotóit, fotóciklusait, valamint legújabb felvételeit mutatja be. A művésznek a tavalyi évben rendezett […]
Triptichonvágy – Fotókiállítás megnyitó és könyvbemutató
Íme Kult Tér / Kortárs Összművészeti MűhelyTRIPTICHONVÁGY Szeretettel várunk Hegedűs Gyöngyi fotó kiállításának megnyitójára február 2-án, pénteken 19 órakor az Íme Kult Térben. HEGEDŰS GYÖNGYI költőt, fotográfust, orvost a képekbe és versekbe rejtett történetekről hallgatjuk meg. Kérdezni, nem tudni – ezúttal erre vállalkozunk - mondja MOLNÁR ILLÉS a költőtárs. Mindebben két megjelent kötete: „A pont felett” és a „lehessen bármi”, illetve […]
Kereki Sándor záró tárlatvezetése
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország2024. február 4-én, vasárnap, 15:00-tól, a tárlat nyitvatartásának utolsó óráiban Kereki Sándor tart tárlatvezetést A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című kiállításban. Időpont: 2024. február 4., vasárnap, 15:00 Helyszín: Capa Központ, 1. emelet Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. A kiállítás az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Robert Capa […]
Self me, please! – online beszélgetéssorozat 4.
A negyedik alkalommal az utazás és a fényképezés kapcsolatáról lesz szó. Szelfit készíteni napjainkban mindenki tud, és sokan meg is teszik, különösen akkor, ha olyan helyen járnak, amit mindenképp érdemes lehet saját önarcképünkkel is kiegészíteni. A témát és izgalmas képeket Gueth Péter, Kopia-tag hozza vasárnap este. Péter a különleges helyeken jár és dokumentálja őket szövegben, […]
Szabó Béla – Mert színes a világ című fotóművészeti kiállításának megnyitója
Fészek Ifjúsági Központ, Szent István utca 336/30, 932 01 Nagymegyer – Veľký Meder, SzlovákiaMEGHÍVÓ A Nagymegyeri 23. sz. Arany János cserkészcsapat és a Fészek polgári társulás szeretettel meghívja Önt és kedves családját Szabó Béla EFIAP, Hon. ES-ÖGPh, fotográfus, fotóművész, Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, Haida Filter Ambassador, Canon Pro Club alelnöke, European Photogroup of Art and Performance tagja Mert színes a világ című fotóművészeti kiállításának megnyitó rendezvényére 2024. február […]
Kurátori tárlatvezetés: A fotóriporttól az aktivizmusig – Claudia Andujar fotográfiai életműve
Néprajzi Múzeum Dózsa György út - Ötvenhatosok tere, Budapest, -, MagyarországA tárlatvezetést Gellér Judit és Szeljak György, a kiállítás két kurátora, muzeológusa tartja. A páros tárlatvezetés egyszerre mutatja be a kiállítás antropológiai és fotográfiai nézőpontjait, a tárlaton látható fotósorozatok kulturális hátterét. Rövid áttekintést ad a janomami kultúra néhány fontosabb vonásáról, különös tekintettel azokra, amelyek Claudia Andujar témaválasztását és látásmódját is befolyásolták. Andujar számára a fényképezés […]
Hajdú József – Transzfer – MEGNYITÓ
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországA múzeumi gyűjtemények titkokkal teli világok. Ezek közül láthatunk és ismerhetünk meg egyet Hajdú József Transzfer című kiállításán. https://capacenter.hu/kiallitasok/hajdu-jozsef-transzfer/ A kiállítás ingyenesen megtekinthető. Megnyitó: 2024. február 7., szerda, 18:00 óra A kiállítás megnyitja: Kincses Károly Megtekinthető: 2024. február 8. – 2024. március 31. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ - 8F Galéria 1065 Budapest, Nagymező utca […]