Views Navigation

Today

VIZUÁLIS EXPANZIÓK című kiállítása – finisszázs

MET Galéria

A Magyar Elektrográfiai Társaság / MET tisztelettel és szeretettel értesíti Önt és barátait, megrendeztük a KÉPÍRÁS Művészeti Alapítvány VIZUÁLIS EXPANZIÓK című kiállítását. Kiállítás megtekinthető: 2022. december 21-2023. január 17. között. Szerda, csütörtök: 15-18 óra között előzetes telefonos egyeztetéssel. (+36 20 503 7240) FINISSZÁZS: 2023. január 17., kedd, 18 óra Ruzsa Dénes: Vizuális expanziók c. tanulmánykötetének […]

Város, ahol élünk – Kiállításmegnyitó és beszélgetés Gyenes Kata fotográfussal

Veres Pálné utca 12, Budapest 1053, Magyarország

Gyenes Kata Kecskeméti alkotó, aki szeretetből fényképez. Multiexpozíciós városkép-sorozatát 2019 óta készíti “Város, ahol élünk” címmel. “Szeretem ezt a várost, a maga szépségével, csökönyös méltóságával. Küzdő polgárság lakja, akik alkotni, teremteni kívánnak és az örök lehetetlent, a teljességet kívánják maguk körül. Csendes, de határozott, szorgalmas és kötelességtudó polgárok vagyunk mi. E szellemiségnek szerettem volna köszönetet […]

Képek a horizontból – megnyitó

Agóra Veszprém Kulturális Központ Táborállás park, Táborállás tér 1., Veszprém, -, Magyarország

A Horizont Fotóklub kiállítása A kiállítást megnyitja: Neveda Amália, az Agóra Veszprém igazgatója Január 18-án 17 órakor Közreműködik: Battyányi-Nagy Annamária (vers) és Ács István (gitár) A kiállítás megtekinthető: február 3-ig Helyszín: kiállítóterem https://www.facebook.com/events/6461233510560568/

P Ó L Y A Zsombor ı Megnyitó ı 5 friss intervenció ıı 5 Fresh Interventions ı Opening

Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem

A Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt P Ó L Y A Zsombor ı 5 FRISS INTERVENCIÓ című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: G E R H E S Gábor képzőművész MEGNYITÓ: 2023. JANUÁR 18. szerda, 18 óra KIÁLLÍTÁS: 2023. JANUÁR 19. – 2023. MÁRCIUS 4. NYITVATARTÁS: keddtől péntekig 14-től 18 óráig, valamint […]

Képek a horizontból

Agóra Veszprém Kulturális Központ Táborállás park, Táborállás tér 1., Veszprém, -, Magyarország

A Horizont Fotóklub kiállítása A kiállítást megnyitja: Neveda Amália, az Agóra Veszprém igazgatója Január 18-án 17 órakor Közreműködik: Battyányi-Nagy Annamária (vers) és Ács István (gitár) A kiállítás megtekinthető: február 3-ig Helyszín: kiállítóterem https://www.facebook.com/events/6461233510560568/

KELETI ÉVA – PÁRBAN II. FOTÓKIÁLLÍTÁS

Hybridartspace Galamb u. 6, Budapest, -, Magyarország

KELETI ÉVA PÁRBAN II. FOTÓKIÁLLÍTÁSA 2023.01.18 - 2023.02.08 Megnyitó: 2023. Január 18., szerda, 19 óra A kiállítást megnyitja: Szarka Klára Rendezte: Cedric af Geijersstam Helyszín: Hybridart Galéria Budapest, Galamb u. 6, 1052 Maps: https://goo.gl/maps/3F6eBVavxVG5dadq7 https://www.facebook.com/events/898532744899176/

Határvonal kiállítás – Kolta Galéria – megnyitó

Kolta Galéria Semmelweis u. 4., Budapest, -, Magyarország

Szeretettel meghívlak a Határvonal kiállítás megnyitójára. Helyszín: Kolta Galéria (1052 Budapest, Semmelweis utca 4.) https://www.facebook.com/events/564760025209931/

Köböl Vera, Nézőpont c. kiállítás megnyitó

Héber és Izraeli Kulturális Központ / Hebrew and Israeli Cultural Center

Sok szeretettel meghívunk mindenkit KÖBÖL VERA tervezőgrafikus, fotógráfus, NÉZŐPONT c. kiállítás megnyitójára. Köböl Vera képeivel emlékezünk arról, hogy 78 évvel ezelőtt oly korban éltünk, amikor az élet szentsége, és a ne ölj parancsa kiveszett, átalakult, s mint egy torz mutáns, megerőszakolta a létet-bíró rendet. Oly korban éltünk akkor, amikor az elképzelhetetlen megtörtént, amikor az emberiség […]

Határvonal kiállítás – Kolta Galéria

Kolta Galéria Semmelweis u. 4., Budapest, -, Magyarország

Szeretettel meghívlak a Határvonal kiállítás megnyitójára. Helyszín: Kolta Galéria (1052 Budapest, Semmelweis utca 4.) https://www.facebook.com/events/564760025209931/

Köböl Vera, Nézőpont c. kiállítás

Héber és Izraeli Kulturális Központ / Hebrew and Israeli Cultural Center

Sok szeretettel meghívunk mindenkit KÖBÖL VERA tervezőgrafikus, fotógráfus, NÉZŐPONT c. kiállítás megnyitójára. Köböl Vera képeivel emlékezünk arról, hogy 78 évvel ezelőtt oly korban éltünk, amikor az élet szentsége, és a ne ölj parancsa kiveszett, átalakult, s mint egy torz mutáns, megerőszakolta a létet-bíró rendet. Oly korban éltünk akkor, amikor az elképzelhetetlen megtörtént, amikor az emberiség […]

Kép-Szín-Tér fotókiállítás

Otthon tér 1, Dorog 2510, Magyarország

100 éves a dorogi Művelődési Ház. Ebből az alkalomból nyílik zsűrizett fotókiállításunk a Dorogi Galériában. Helyszín: Művelődési Ház Időpont: 2023. január 20. 17 óra A kiállítást megnyitja: Eifert János - Balogh Rudolf díjas fotóművész Kiállítók: Bognár Ágnes, István Dallos, Edelmayer Zsolt, Csilla Harmos, Eszter Janoshazi, Szabó János, Béla Tóth, Orsolya Záhonyi, Fehér Tamás Várjuk szeretettel […]

Tetten ért pillanatok (fotókiállítás) – megnyitó

Békés Megyei Könyvtár Kiss Ernő u. 3,, Békéscsaba, -, Magyarország

A magyar kultúra napja alkalmából szeretettel meghívjuk a Békés Megyei Könyvtárba Tóth István AFIAP, ESFIAP minősítésű nagyváradi fotóművész Tetten ért pillanatok című fotókiállításának megnyitójára. Közreműködik: Thurzó Sándor József (brácsa), Fórián Andrea (vers). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/935454257820232/

“A tánc varázsa” fotókiállítás – megnyitó

Aba-Novák Agóra Kulturális Központ

A Kaposvári Gyula-díjas Jászkun Fotóklub fotókiállítása a MAGYAR KULTÚRA NAPJA alkalmából. Megnyitó: 2023. január 20. 16.00., Agóra Galéria. A kiállítást megnyitja: Eisenmann József fotóművész, a MAFOSZ alelnöke. A kiállítás megtekninthető: 2023. február 25-ig, hétfőtől péntekig 10-18., szombaton 10-16 óráig. Kiállítók: Dr. Alexay Zoltán (E-MAFOSZ/g), Dániel István (E-MAFOSZ/g), Fabó Katalin (E-MAFOSZ), Gregus László Géza, Lipták Zsuzsanna, […]

Kép-Szín-Tér fotókiállítás megnyitó

Otthon tér 1, Dorog 2510, Magyarország

100 éves a dorogi Művelődési Ház. Ebből az alkalomból nyílik zsűrizett fotókiállításunk a Dorogi Galériában. Helyszín: Művelődési Ház Időpont: 2023. január 20. 17 óra A kiállítást megnyitja: Eifert János - Balogh Rudolf díjas fotóművész Kiállítók: Bognár Ágnes, István Dallos, Edelmayer Zsolt, Csilla Harmos, Eszter Janoshazi, Szabó János, Béla Tóth, Orsolya Záhonyi, Fehér Tamás Várjuk szeretettel […]

Tetten ért pillanatok (fotókiállítás)

Békés Megyei Könyvtár Kiss Ernő u. 3,, Békéscsaba, -, Magyarország

A magyar kultúra napja alkalmából szeretettel meghívjuk a Békés Megyei Könyvtárba Tóth István AFIAP, ESFIAP minősítésű nagyváradi fotóművész Tetten ért pillanatok című fotókiállításának megnyitójára. Közreműködik: Thurzó Sándor József (brácsa), Fórián Andrea (vers). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/935454257820232/

KULT PORTRÉ fotópályázat eredményhirdetése és kiállításmegnyitó

Klauzál Ház Nagytétényi út 31-33., Budapest, -, Magyarország

Pályázatunk fényképei azokat a kulcsembereket mutatják be, akik nélkül a fogaskerék nem forog tovább. Azokat az elhivatott, szakmájukat szerető közismert és hétköznapi embereket, akik a kultúra területén dolgoznak. Kiállításunk a fotópályázat nyertes és díjazott, valamint a zsűri véleménye alapján kiállításra érdemes alkotásait mutatja be. A szakmai zsűri tagjai: Szerényi Gábor, grafikusművész dr. Vankó András, a […]

With love from Kaunas fotókiállítás megnyitó

KUNSZT

🇭🇺: Mintha egy kávéház ablakából készültek volna, számtalan szóda és fekete mellől Remis Ščerbauskas utcai fotói. 📸 Furcsa egybeesések, költői karakterek, egy város lélegző portréja rögzül a képeken. Ščerbauskas szenvtelen szemlélő, meghagyja a teret a befogadói fantáziának, visszafogottan húzza be az absztrakció vonalait. 💌 Képeslapok Kaunas-ból egy kedves ismerőstől, akinek a gondolata mosolyt csal az […]

With love from Kaunas fotókiállítás

Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100 – megnyitó

Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, Magyarország

Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100 A kiállítás megtekinthető: 2023. január 25. – 2023. március 12. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Baki Péter Megnyitó: 2023. január 24., kedd, 19.00 A magyar fotográfia történetének egyik legjelentősebb alakja Berekméri Zoltán, aki az 1940-es évektől a ’80-as évek végéig alkotott. […]

Miloš Dohnány a városban – megnyitó

Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, Magyarország

Miloš Dohnány a városban A kiállítás megtekinthető: 2023. január 25. – 2023. március 12. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Silvia L. Čúzyová Megnyitó: 2023. január 24., kedd, 19:00 A Miloš Dohnány a városban című kiállítás a modern szlovák fotográfia jelentős képviselőjének képeiből mutat be válogatást. Kiállított képanyagunk […]

Oláh Gergely Máté fotóművész | MY CHOICE | Újbuda Galéria

Újbuda Galéria

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait OLÁH GERGELY MÁTÉ fotóművész MY CHOICE című kiállításának megnyitójára 2023. január 25-én, szerdán 18 órakor az Újbuda Galériába. A kiállítást megnyitja: Szarka Klára fotótörténész Kurátor: Somosi Rita művészettörténész Megtekinthető hétfőtől csütörtökig 2023. február 20-ig hivatali időben. Újbudai Polgármesteri Hivatal, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 5. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap www.nka.hu https://www.facebook.com/events/706012901239472/

ANIMA MUNDI – Bartha Máté és Mucsi Emese tárlatvezetése

TOBE Gallery Bródy Sándor u. 36, Budapest, -, Magyarország

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Bartha Máténak és a kiállítás kurátorának, Mucsi Emesének közös tárlatvezetésére. 2023. január 25. (szerda) 18:00 https://www.facebook.com/events/1394358961379262/

Oláh Gergely Máté fotóművész | MY CHOICE | Újbuda Galéria – megnyitó

Újbuda Galéria

Szeretettel meghívjuk Önt és barátait OLÁH GERGELY MÁTÉ fotóművész MY CHOICE című kiállításának megnyitójára 2023. január 25-én, szerdán 18 órakor az Újbuda Galériába. A kiállítást megnyitja: Szarka Klára fotótörténész Kurátor: Somosi Rita művészettörténész Megtekinthető hétfőtől csütörtökig 2023. február 20-ig hivatali időben. Újbudai Polgármesteri Hivatal, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 5. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap www.nka.hu https://www.facebook.com/events/706012901239472/

A XV. Találkozások Bulgáriával 2022 című fotópályázat kiállítása

Bolgár Kulturális Intézet - Български културен институт, Будапеща Andrássy út 14., Budapest, -, Magyarország

A Találkozások Bulgáriával 2022. Fotópályázat kiállításának megnyitója január 25-én 18.00 órakor lesz a Bolgár Kulturális Intézetben (1061 Budapest, Andrássy út 14.). A kiállításban a pályázat 30 legjobb fotója látható, vetítés formájában az összes beadott fotó is bemutatásra kerül, valamint kihírdetésre kerülnek a pályázati eredmények és a díjak átadása. Mindenkit szeretettel várunk! --- --- --- Фотоизложбата […]

FOTÓKIÁLLÍTÁS: FEKETÉN-FEHÉREN- szemléletváltás Goda Barbara fényképein – megnyitó

Hansági Múzeum

Tisztelettel meghívom önt, kedves családját és barátait 2O23. január 27-én 17:OO órára a Hansági Múzeum kiállítótermébe FEKETÉN-FEHÉREN-szemléletváltás Goda Barbara fényképein című kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond: Medgyesi Imre tanár, a kiállítást megnyitja: Juhász Bálint a Hansági Múzeum művészettörténésze. A kiállítás megtekinthető január 27-től február 26-ig az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Cím: 9200, Mosonmagyaróvár, Szent István király […]

Streetfotó alapismeretek és Alapozó fotográfiai képzés | Fotókiállítás – megnyitó

MOME Campus – 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a MOME Open 2022 őszi Alapozó fotográfiai képzés és Streetfotó alapismeretek kurzus résztvevőinek fotókiállítására! Alapozó fotográfiai képzés - Fotográfiai alapismeretek az eszközkezeléstől a műtermi munkáig Tovább a tanfolyamra ☞ https://open.mome.hu/alap-foto/ Oktatók: Oravecz István, Richard Usher Kiállítók: Bánszki Bojána, Csegény Fanni, Csejtei Nusi, Dean Andrea, Di Franco Emilia Réka, Erdélyi-Tóth Zsófi, Füster […]

Bartha Máté: ANIMA MUNDI – Finissage

TOBE Gallery Bródy Sándor u. 36, Budapest, -, Magyarország

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a kiállítás záróeseményére. 2023. január 27. 18:45 - 21:00 19 órai kezdettel Bartha Márk egy olyan élő zenei performansszal készül, mely a kiállítás anyagára reflektál, illetve az ahhoz készült hanginstallációjának rejtett motívumait bontja ki élőben. Bartha Márk elektronikus zenész, zeneszerző, rádiós műsorkészítő, sound designer és performer. Alkalmazott zeneszerzőként számos színházi- […]

Streetfotó alapismeretek és Alapozó fotográfiai képzés | Fotókiállítás

MOME Campus – 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a MOME Open 2022 őszi Alapozó fotográfiai képzés és Streetfotó alapismeretek kurzus résztvevőinek fotókiállítására! Alapozó fotográfiai képzés - Fotográfiai alapismeretek az eszközkezeléstől a műtermi munkáig Tovább a tanfolyamra ☞ https://open.mome.hu/alap-foto/ Oktatók: Oravecz István, Richard Usher Kiállítók: Bánszki Bojána, Csegény Fanni, Csejtei Nusi, Dean Andrea, Di Franco Emilia Réka, Erdélyi-Tóth Zsófi, Füster […]

FÁK, MADARAK – ZSILA SÁNDOR FOTÓKIÁLLÍTÁSA – Finisszázs

Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, Magyarország

A kiállítást megnyitja Tóth József Füles fotóművész 2022. január 12-én 17.30-kor Közreműködik a Tabulatúra régizene-együttes. Finisszázs 2023. január 28. 15 órakor. "A fák mindig is érdekeltek, állandó témáim közé tartoztak ilyen-olyan formában. Évek telnek el, mire néhány értelmes képet összevadászik az ember. Mintegy 15 éve, hogy madarakat is fényképezek és már készült annyi jó alkotás, […]

9TH Fine Art Photography Awards 2023

Online

Fine Art Photography Awards is one of the largest award giving bodies for a community of artists ushering an era of new trends in the world of photography. Created in 2014, this competition is a melting pot for people where passion, interest, sense of beauty and openness to diversity in photography collide in intergalactic proportions. […]

ND Awards 2023

Online

Our 10th edition with 10,000USD in cash prizes. The highly acclaimed ND AWARDS is a melting pot of some of the world’s most outstanding and talented souls in the field of photography where recognition, prestige and publicity are instantaneously gained by the winning entry. This is an open invitation. Join us and take part in […]

Légies Balerinák workshop

INSIGNO STUDIO Serfőző u. 13., Győr, -, Magyarország

Ifju balerináinkat különleges mozgás közben lehet lencsevégre kapni, tranbulinos urásaik közben. Repülnek a balerinák és a fátylak.... És persze fotózhatjuk Őket szép balett mozdulatok közben is. Megosztásokat előre is köszönöm :-) https://www.facebook.com/events/1549203755555955/

Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás – megnyitó

Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország

Január 31. Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás látható a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör szervezésében január 31-től a művelődési házban A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) által indított Blickpunkt -Képek versenye valamennyi hobbi-és profi fotósnak lehetőséget nyújt, hogy megmutassa tudását, illetve a Zentrumnak, hogy képanyagot gyűjtsön a […]

Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás

Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország

Január 31. Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás Blickpunkt-Fényképezzük le magunkat! című fotókiállítás látható a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör szervezésében január 31-től a művelődési házban A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) által indított Blickpunkt -Képek versenye valamennyi hobbi-és profi fotósnak lehetőséget nyújt, hogy megmutassa tudását, illetve a Zentrumnak, hogy képanyagot gyűjtsön a […]

Framed: Shadow and Light

Online

Black Box Gallery is excited to announce a juried group photo show on shadow and light. Photography is the documentation of patterns of darkness and light. Shadows enhance the relationships of subjects in an image, they give definition and dimension, which complements the quality of the light values. Photographers have used dramatic shadows and patterns […]

LensCulture Portrait Awards 2023

Online

The 10th annual LensCulture Portrait Awards are now open for submissions! This year, we are looking to discover and recognize more than 35 talented photographers creating extraordinary new photographic portraits. The winners of this year’s awards will be featured at the LensCulture Discoveries exhibition in New York City. Winners also receive extensive global media coverage, […]

KÖLTŐK – FOTÓKIÁLLÍTÁS – portrék kortársakról, versek kortársaktól – megnyitó

K30 Art Cafe, VII. Kazinczy u. 30.

Székelyhidi Zsolt író, költő, fotográfus, zeneszerző. Közel 10 éve rendszeresen fotózza kortárs költőinket, íróinkat. Képein a "VERSEK ARCAIT" láthatjuk, a szavak mögött rejlő embert, aki írásaiban átad egy darabot a lelkéből. Könnyedén mozog a szerzők között, hiszen maga is ír, eddig tíz könyve jelent meg. Számos irodalmi díj birtokosa és irodalmi kör tagja. Az eseményeken […]

Ki a következő? – fotókiállítás Devecserben – megnyitó

Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ

A fotókiállítás szereplői felvállalták műtéti hegeiket, két hennafestő művész pedig egyedi mintákkal tette maradandóvá a találkozást. A kiállítás először látható városunkban, a Nők Devecserért szervezésében. A kiállítás célja, hogy különleges hősökkel bátorságot adjon nőtársaiknak, akik végig élték ezt a betegséget, valamint ösztönözni azokat, akik még nem szánták rá magukat a vizsgálatra. A helyszín a Devecseri […]

Ki a következő? – fotókiállítás Devecserben

Madár-Távlatból Balatontól Hollandiáig – Novák Eszter Fotókiállítása – megnyitó

Apátsági Rege Cukrászda Kossuth Lajos u. 22., Tihany, -, Magyarország

Madár-Távlatból Balatontól Hollandiáig Novák Eszter Fotókiállítása Eszter a Pannon Fényképészkör Egyesület tagja, a Fotósviadalok hivatalos fotósa, akinek ez lesz az első nagyszabású önálló kiállítása a Tihanyi Rege Art Galériában, közel 50 madár és tájkép fotóval. Már gyermekkorában kezdődött az érdeklődése a fényképezés világa iránt, komolyabban pedig 2015-ben kezdett foglalkozni a fotózással. 2016-tól a Budapesti Corvinus […]

Fotóbörze FMK – fotótechnikai kirakodó vásár, a kezdetektől napjainkig!

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei - FMK Haller u. 27, Budapest, -, Magyarország

Téli fotóbörze az FMK-ban!!! 2023. február 5-én, 9 órai kezdettel a Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller utca 27.) ▶ Belépőjegyek a helyszínen válthatók, 500 Ft-os áron. • Program kezdés: 9:00 • Program vége: 14:00 ▶ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! ▶ További börzék 2023-ban • március 19. • május 7. • október 8. • […]

Portré és glamour fotózás workshop

Prime Studio Boráros tér 6, Budapest, -, Magyarország

Gyere, mi segítünk neked igazi, profi fotóssá válni! A glamour fotózás workshopot azoknak ajánljuk, akik szeretnének gyakorolni, a portfóliójukat bővíteni, néhány kellemes órát baráti hangulatban eltölteni, és hobbijuknak vagy munkájuknak hódolni profi modell közreműködésével, profi környezetben. Kinek ajánljuk a portfólió építős workshopot? - Aki ismeri a fényképezőgépe működését és van már tapasztalata fotózás terén. - […]

Képes Beszéd – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Mai Manó Ház – Napfényműterem

Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, Magyarország

Képes Beszéd – Kortársak a magyar fotóművészetben – beszélgetéssorozat Mai Manó Ház – Napfényműterem 2023. február 07., kedd, 18.00 A beszélgetést vezeti: Sárvári Zita esztéta A 2022 novemberétől minden hónapban megrendezésre kerülő beszélgetéssorozaton 2-2 fiatal alkotó portréján keresztül vizsgáljuk a kortárs magyar fotográfia különböző aspektusait. A fotográfusok megszállottsága mellett felvillantjuk a szokatlan formátumok, az eltérő […]

Horváth Dániel: mentés másként | Könyvbemutató

ISBN könyv+galéria Víg u. 2., Budapest, Magyarország

Horváth Dániel: mentés másként, könyvbemutató és beszélgetés Résztvevők: Garami Gréta, művészettörténész, Ulrich Sára, grafikus, Tayler Patrick, festőművész és Horváth Dániel. Időpont: 2023. február 7. 18:00 "E katalógus lapjain – mely a horváthi képi paradoxonok szétszereléséhez és megértéséhez nyújt áttekintő útmutatót – Garami Gréta kitűnő tanulmánya térképezi fel a művész munkásságának utóbbi évtizedeihez kötődő fordulatokat, elméleti […]

GENERÁCIÓK – Kátai László és családtagjai Fotókiállítás – megnyitó

PKK Szivárvány Gyermekház, 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 6

Vajon volt már rá példa, hogy egy család három generációja közös kiállításon mutatkozik be fotóival?! Erre e rendkívüli eseményre várunk szeretettel minden ismerős és ismeretlen érdeklődőt a pécsi Szívárvány Házba 2023 február 8 - 27 között a nyitvatartási időben. Kátai László amatőr fotós válogatott eddigi legjobb fotói között. A kiállítás különlegessége, hogy meghívta családtagjait is […]

Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség | Liberty, Equality, Sorority, Sensuality – megnyitó

Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország

***Please scroll down for the English version*** A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című kiállításának megnyitójára 2023. február 8-án, szerdán, 18 órára. Köszöntőt mond: Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató, Capa Központ A kiállítást megnyitja: Básthy Ágnes szociológus Kiállító alkotók: Aczél Márta, Csáky Marianne, Drozdik Orshi, […]

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése

Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2023. február 10-11-12-én Budapesten, a Capa Központban lesz. ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/a-41-magyar-sajtofoto-palyazat-zsurizese/ A zsűri kategóriánként egy I., egy II. és egy III. kategóriadíjat adhat ki. A kategóriadíjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki: - a MÚOSZ Nagydíja - André Kertész-nagydíj a […]

„Nők és lányok a tudományban” Világnap alkalmából – Karikó Katalin elismerései fotókiállítás

Szab Székház, Szeged

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság szerettel várja az érdeklődőket egy izgalmas programra! Karikó Katalin elismeréseit bemutató fotókiállítás megnyitójára, az ENSZ közgyűlése által kezdeményezett globális mozgalom, a „Nők és lányok a tudományban” Világnap alkalmából. Időpontja: 2023. február 10. (péntek), 16:00 óra Helyszíne: SZAB-székház, földszint (6722 Szeged, Somogyi u. 7.) Köszöntőt mond: Dr. […]

Fészek “Goa party” Hangulatú sexy fotózás Rebekával

Fészek V.I.P Fotó és Videó Stúdió Thököly út 68. 2em. 7., Budapest, -, Magyarország

A Covid 19 miatt távolságtartásos max 7 fős esemény sokszor szellőztetve és fertőtlenítve. 4 főtöl inditjuk. 17-00-20.00-ig kiscsoportos max 7 főig. VÁLTÓ PAPUCSOT VAGY CIPŐT HOZZATOK:) Téma:laza fashion, laza,színes,uv-és sexy fotózás Fészek Egyesületi tagoknak: 20.000 Külsős fotósoknak 25.000 Modellek: Kolozsi Rebeka Insta: Smink: Kanyó Hanna Fények: Állandó fények-Uv-fény Szeretettel várunk minden érdeklődő fotóst! Kérdéseitekkel keressétek: […]

A XXII. EFB – MANU-TÍPIA kiállítása DUNASZERDAHELYEN a Vermes-villában – megnyitó

Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahely

A XXII. ESZTERGOMI FOTOGRÁFIAI BIENNÁLÉ – MANU-TÍPIA c. kiállítása a Vermes-villában. MEGNYITÓ: 2023.02.10. Péntek 18:00 Köszöntót mond Iván Pétert, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója A kiállítást megnyitja Gál András a Biennálé művészeti vezetője A kiállítás 2023.03.03.-ig látogatható a Galéria nyitvatartási idejében. https://www.facebook.com/events/934413914591587/

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése

Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2023. február 10-11-12-én Budapesten, a Capa Központban lesz. ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/a-41-magyar-sajtofoto-palyazat-zsurizese/ A zsűri kategóriánként egy I., egy II. és egy III. kategóriadíjat adhat ki. A kategóriadíjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki: - a MÚOSZ Nagydíja - André Kertész-nagydíj a […]

PH21 | Photographic Visions Winter 2023 | opening | session 2 | Febr. 11, 2023, 6 pm.

PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, Magyarország

PH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (offline and online) opening reception of its upcoming exhibition: Photographic Visions Winter 2023 session 2 on February 11 (Saturday) 2023, 6:00 p.m. February 9 – March 4, 2023 (Ráday St. 55) Opening remarks: Nancy Oliveri, fine art photographer & psychotherapist For further information, please visit […]

PH21 | Feminine / Masculine | opening | February 11, 2023. 6pm

PH21 Gallery Ráday utca 55, Budapest, -, Magyarország

PH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (offline and online) opening reception of its upcoming group exhibition: Feminine / Masculine on February 11 (Saturday) 2023, 6:00 p.m. February 9 – March 4, 2023 (Ráday St. 52) Opening remarks: Nancy Oliveri, fine art photographer & psychotherapist For further information, please visit our website: […]

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése

Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizéseA 41. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2023. február 10-11-12-én Budapesten, a Capa Központban lesz. ↴https://capacenter.hu/esemenyek/a-41-magyar-sajtofoto-palyazat-zsurizese/A zsűri kategóriánként egy I., egy II. és egy III. kategóriadíjat adhat ki. A kategóriadíjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki:- a MÚOSZ Nagydíja- André Kertész-nagydíj a legjobb emberközpontú, dokumentarista képért vagy […]

A csendes napokon című fotókiállítás ( Török Károly fotográfus ) – megnyitó

Biczó bisztró& cukrászda

Röviden magamról és munkásságomról. Mindig is kerestem az utamat, hogy miként és hogyan tudnám kifejezni azon gondolatokat érzéséket, amelyek ébrednek bennem a mindennapok folyamán. Több próbálkozásom is volt. Gondolok itt, a több mint 10 éves szerelemre a basszusgitározásra, avagy önmagában a zenére. Ennek ellenére 2013-ban még tinédzserként kezem közé került édesapám fényképezőgépe. 2013-tól 2017-ig, úgy […]

Utcai fotográfia és dokumentarizmus | Online webinárium

Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország

Érdekel az utcai fotográfia és a dokumentarizmus? Ismerkedj meg Streetfotó alapismeretek tanfolyamunk oktatóival, akiket többek között saját munkáikról, a képzésről és persze a streetfotó műfajáról kérdezzük! ——— Előadók: Szalay Krisztina, fotográfus 2017-ben szerzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfusi, majd 2021-ben pedagógusi diplomát. 2018 óta az egyetem képzésein, valamint a felnőttoktatás más színterein vesz részt oktatóként. […]

Varga Domonkos: City Without Walls – Megnyitó

Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, Magyarország

Varga Domonkos – City Without Walls (Város Falak Nélkül) Megnyitó: 2023.02.13., 18.00 A kiállítás megtekinthető: 2023.02.13.-2023.02.25. Szerdától szombatig 14 és 18 óra között. Helyszín: Foton Galéria (1053 Budapest, Képíró utca 6.) “Mint a lerombolt város, amelynek nincsen fala, olyan a férfi önuralom nélkül.” (Péld. 25:28, Szent István Társulat fordítása) Pár éven belül a városlakók a […]

Canon Kávézó (ingyenes): Közös fotózás Jaksa Tímea vezetésével – 3 modell, 3 stílus, 3 teremben

NDustrialStudios

📷 Canon Kávézó: Valentin napi fókuszban az RF objektívek - Közös fotózás Jaksa Tímea vezetésével | 3 modellel, 3 stílusban az NDustrial Stúdió 3 különböző stúdió termében 🚩 A rendezvény INGYENES, de előzetes regisztrációhoz kötött! Csatlakozz Te is! :) 💚 Nézd meg a részleteket és JELENTKEZZ itt 👇https://fotoplus.hu/hu/canon-kavezo-fokuszban-az-rf-objektivek 🏦 Helyszín: ▪️ NDustrialStudios III. emelet ▪️ […]

Gaál Antal: “Az én világom”című kiállítás megnyitója és könyvbemutatója

Feng Shui Galéria Szent István utca 82, Fonyód, -, Magyarország

Szeretettel várják Önt 2023. február 14-én 18 órakor a Feng Shui Galériába Gaál Antal a "Az én világom" című kiállítására és legújabb verseskötetének bemutatójára. A kiállítást megnyitja és a verseskötet bemutatásában beszélgetőtársa Horváth Erzsébet Katalin.

Csató Tamás: Fotókiállítás – Megnyitó

Mamaison Residence Izabella Budapest, Izabella u. 61.

Csató Tamás festőművész fotói tekinthetők meg a kiállításon. https://www.facebook.com/events/1335862566957007/

Ősz Gábor: Pictures on the Wall – Megnyitó

Vintage Galéria Magyar u. 26., Budapest, -, Magyarország

Ősz Gábor Pictures on the Wall 2023 február 14 – március 24 megnyitó: február 14-én 18 órától a kiállítás megtekinthető keddtől péntekig 14-18 óráig valamint online https://vintage.hu/hu/kiallitasok/osz-gabor-pictures-on-the-wall A Vintage Galéria kiállítása Ősz Gábor Pictures on the Wall (Képek a falon) című sorozatának 1992-1993 között készült darabjait mutatja be. A térben elhelyezett képek és a fény, […]

VALENTIN MÁSNAPJÁN | Vancsó Zoltán fotográfus élő slideshow-estje

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei - FMK Haller u. 27, Budapest, -, Magyarország

„A szeretet nem kíván semmit. Ami kíván valamit, az a vágy.” (Feldmár András) Van-e élet a Valentin-nap után? Mármint szerelmi élet. Milyen a párkapcsolati életünk Valentin másnapján? Meg azután. Mennyire hitelesen ünnepeltünk? Kapcsolatunknak van-e valós fedezete az ünneplésre? Vagy épp azért ünnepeltünk, mert nincsen... Az őszinte (és legtöbbször kíméletlen) választ kéretlenül is megkapjuk ezen ünnepeink […]

Kurátori tárlatvezetés Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100 című kiállításon

Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, Magyarország

Kurátori tárlatvezetés Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100 című kiállításon 2022. február 16., csütörtök 18.00 „A magyar fotográfia történetének egyik legjelentősebb alakja Berekméri Zoltán, aki az 1940-es évektől a ’80-as évek végéig alkotott. Tragikus életének számos pontja ismert és feltárt, azonban sorsának művészetéhez alig van köze: képein egy sajátságos világ bontakozik ki, amelyben a tiszta […]

BARÁTAINK A SZÍNÉSZEK – FOTÓKIÁLLÍTÁS – megnyitó

Klebelsberg Kultúrkúria Templom utca 2-10, Budapest, -, Magyarország

Válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményéből Színészeink gyakran mutatkoznak kedvenc állataikkal. Új kiállításunkat e szeretett élőlények kezdeményezték. Összefogtak egy vidám tablón, hogy bemutassák legkedvesebb színészeiket, gazdáikat - hű társaikat. https://www.facebook.com/events/1312329775978595/

KIS-TIBET, Ország a hágók alatt – Szabó Zoltán fotográfus előadása

Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár, Budakalász

DIAVETÍTÉS KIS-TIBETRŐL Ladakhban és Zanszkárban a Kincseskamerával Belépés ingyenes Ékszerszép fotókon keresztül mesélek a Csoma-járta Himalájáról, a lélegzetelállító, magashegyi sivatagi tájról, a Föld legmagasabb autózható hágójáról, a türkizszín Indusról, buddhista kolostorokról és szertartásaikról, szerzetesek rituális maszktáncáról - Ladakh lelkéről. Szabó Zoltán fotográfus huszonéves kora óta járja Ázsiát. A Kincseskamerát 2010-ben alapította azzal a céllal, hogy […]

Metszetek – művészetek dimenziói

Veres Pálné utca 12, Budapest 1053, Magyarország

A beszélgetéssorozatban olyan művészeket hívunk meg, akik több művészeti ágban is otthonosan mozognak, eképpen érdemi keresztmetszetét adhatják a magyar kortásr kultúrának. E sorozat alkalmával vendégünk lesz Gyenes Kata fotográfus, Barta Dóra Harangozó- és Seregi-díjas magyar táncművész, koreográfus, a Kecskemét City Balett vezetője, a Hírös Agóra igazgatója és Czifrák László szilikát restaurátor művész. Az est moderátora: […]

Hipotézis: Levél minden – tárlatvezetés Winkler Nórával és Topor Tündével

Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország

2023. február 18-án, szombaton 11:30-tól a Hipotézis: Levél minden című kiállításban tart tárlatvezetést Winkler Nóra és Topor Tünde. https://capacenter.hu/esemenyek/hipotezis-level-minden-tarlatvezetes-winkler-noraval-es-topor-tundevel/ Dezső Tamás az összes élő – köztük az ember – önazonosságát vizsgálja legújabb munkájában. Mi az a rejtélyes és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összeköti az összes élő személyiségét egy életen át? Fizikailag állandó változásban vagyunk: a többi […]

FINISSZÁNZS | MÉHES KÁROLY | Egyszer volt, hol. | Fotókiállítás

36 Bisztró Szentendrei út 36/a, Budapest, -, Magyarország

A közel 3 hónapig látható nagyszerű kiállítástól búcsúzunk. Búcsút intünk a látványnak, de nem nyomtalanul. Segítségünkre lesznek Kocsány Kornél fotográfus és Bujtor Balázs hegedűművész. ----------------------------------------------------------------- Méhes Károly költő, író, újságíró és fotográfus. Vannak olyan sűrű alkotói életutak, amelyekben többféle művészeti ág elfér egyszerre. Nagyszerű művei mellett, most nagyszerű képeivel is megismerkedhetünk. "Jó úgy nézni, hogy […]

Win An Online Solo Exhibition In March 2023

Online

Get International Exposure and Connect with Industry Insiders, Art Collectors and Potential Buyers Each month an amazing photographer will be awarded a Solo Exhibition in our new dedicated showroom pages. Next exhibition dates: March 1-31, 2023 We want to showcase incredible work. Photography that awakens our imagination, transforms our way of thinking, or simply resonates […]

Ercsi Fotópályázat II. Ercsi épített- és természeti értékei fotópályázat ünnepélyes díjátadója – megnyitó

2451. Ercsi, Szent István u. 12-14.

Az Ercsi Fotópályázat II. Ercsi épített- és természeti értékei fotópályázat ünnepélyes díjátadója 2023. 02. 19-én, 15 órakor lesz az Ercsi Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtárban 2451. Ercsi, Szent István u. 12-14. A műsorban fellépnek: Dékány Dániel - gitár Hekman Terézia - népdalok Murzsa Renáta és Mészáros Géza - vers és próza Az idei pályázat […]

Művészeti Pillanatkép workshop Eifert Jánossal XXVII./II.

Fészek V.I.P Fotó és Videó Stúdió Thököly út 68. 2em. 7., Budapest, -, Magyarország

Végre újra, Művészeti Pillanatkép Workshop Picit más köntösben:) Az eseményt 5 főtöl inditjuk! Előadónk EIFERT JÁNOS fotóművész. Modellünk : Heim Boglárka táncművész Kortáns tánc. Téma: kortárs tánc ,kicsavarva, diákkal vetitve. a program 17.00 - 20.00 tart 7fotós jelentkezését várjuk. Fészek Egyesületi tagoknak 25.000.- vendég fotósoknak 30.000.- Tematika: Mozgás ábrázolás 1óra Bevezetés, gyakorlati kurzus 2óra - […]

Fókusz és Távolság: Dobos Tamás

Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország

Fókusz és Távolság: Dobos Tamás – Beszélgetés képekkel Beszélgetőtárs: Topor Tünde https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-dobos-tamas/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, […]

OM SYSTEM M.Zuiko ED 90mm f/3.5 Macro IS PRO objektív BEMUTATÓ NAP

Olympus Mintabolt

Minden résztvevő kipróbálhatja az OM SYSTEM M.Zuiko Digital ED 90mm f/3.5 Macro IS PRO lencsét. Teszteld a frissen bejelentett objektívünket egy tárgyasztalon felállított kristály köveken illetve a Fortis Swiss Watches által biztosított luxusóra részleteinek fotózásával. A nemrég bemutatásra került makró lencsénken kívül a teljes objektív és gépváz palettánk is megtekinthető és kipróbálható lesz a helyszínen […]