A következő napon, midőn egy sereggel Budára bement, látta, hogy ez olyan vár, minőt még szem nem látott. (…) Házai művésziek és ragyogók. Utcái márvány-kövezetűek és tágasak.

Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galéria
(Budapest I., Színház u. 1-3.)

Megnyitja: Herczeg Renáta művészettörténész

Megtekinthető: naponta 13-18 óráig, előadási napokon a műsor végéig

A következő napon, midőn egy sereggel Budára bement, látta, hogy ez olyan vár, minőt még szem nem látott. (…) Házai művésziek és ragyogók. Utcái márvány-kövezetűek és tágasak.

Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galéria
(Budapest I., Színház u. 1-3.)

Megnyitja: Herczeg Renáta művészettörténész

Megtekinthető: naponta 13-18 óráig, előadási napokon a műsor végéig

“A következő napon, midőn egy sereggel Budára bement, látta, hogy ez olyan vár, minőt még szem nem látott. (…) Házai művésziek és ragyogók. Utcái márvány-kövezetűek és tágasak.”– jegyezte fel 1660 körül Evlia Cselebi török világutazó Szulejmán kán dicsérő szavait a budai várról első bevonulása idején.

Valóban, az idegenek által többször megírt, káprázatos budai vár örök témául szolgál a ma élő fényképészek és fotóművészek számára is. Történelmi súlya, apró részleteinek könnyedsége egyszerre erőt és hatalmat, védelmet és rejtőzködést, bizalmat sugall. Az utcák, a szegletek, a lakóházak, a szakrális épületek játszanak magukban, játszanak egymással, s játszik velük a Nap, sugarai által. Ebbe a játékba kapcsolódott bele két tanult fotóművészünk, Kovács Kata és dr. Sárközi Éva is, akik dacolva a hideg téllel, az esővel, a tikkasztó hőséggel, megmászták a Várhegyet, hogy ők is bevehessék lencséjükkel ezt a csábító “monumentumot”.
Bár közösen találták ki a Vár tövében egy asztalánál ülve, hogy felkutatnak érdekes részleteket a felettük magasodó negyedben, mégsem dolgoztak ki átfogó, egységes koncepciót. Dolgoztak egyedül, dolgoztak egymást segítve, hogy végül kétszer másfél tucat képpel mutassák meg az évszakok végigvonuló fényeit a pillanat állandóságában.
Mert mi is a fény? A fény látható, sugárzó energia. A fény feltételezi az árnyékot, hiszen az a fény útján megvilágított térben a tárgy mögött kialakult, sötétebb felület. A fény elindul egy úton, a Nap útján, az árnyék pedig hűségesen követi. A tárgyakon vagy ugrál, vagy lassan nyújtózkodva vándorol, indukálva az árnyékot hasonló mozgásra, s ezalatt öltöztetik, változtatják az objektumot. A fotósoknak éppen az a dolguk, hogy ezeket a reflexeket észrevegyék. Észrevegyék, hogy a napfény hogyan teszi színessé az árnyékokat, amint ezt tették már az impresszionista festők is, akik felismerték e jelenség festői szépségét, a mozdulatlanságban is változót, és tudatosan ábrázolták azt a jelenséget, mely szerint a napsütésben a tárgyak színe ragyogóbb, teltebb, színesebb, ugyanazok az épületek más-más színűek különböző napszakokban, évszakokban.
De mit jelen még a lux? A fény szó tágabb értelemben vett jelentése a dicsőség, a tekintély is. Sokszor mondjuk, hogy a család fénye, a szemünk fénye. Ugye ismerős? És mint egy nagycsalád, mi mást mondhatnánk a budai várról, mint azt, hogy Budapest fénye, a magyar történelem meghatározó, sorsdöntő helyszíne, szemünk és szívünk közepe, a magyar lux mea.
A fény tehát sajátos jelentései által képez hidat az épített örökség és fotóművészet között, hogy útján elindulva a fotósaink szemével látva, a fotóművészet eszközeit felhasználva mi is sétáljunk képzeletben a Várban.
A képek néha parallel részleteket mutatnak be követve a hagyományokat, gyakran a szemnek elsőre fel nem tűnő formákat, különc formában villantanak fel, hogy végül egymás mellé rendezve ne csak a történelmi múltat, hanem a benne és általa élő mindennapjainkat, a mesevilágunkat mutassák be nekünk.
A képeken rácsodálkozhatunk ismerős részletekre ismert épületekről, olyan nézetből, melyből eddig csak kevesen vettünk észre. Így a Hilton szálló ablakára, mely a Mátyás templom architekturális részleteinek felvillantásával a régmúlt építészeti hagyományait sűríti magába. Egyfajta visszatekintés ez a múltba. Ám a kocsi szélvédőjén duplumként megjelenő templomtorony már a jövőt tárja elénk.
A kitárt és bezárt hatszemes kis ablakok ugyancsak a régmúlt ismert és eleddig feltáratlan emlékeit hirdetik. Az Országos Széchényi Könyvtár felismerhetetlen ablakában pedig az elmosódó fény, mely minden pillanatban más színekben virul, új ‘ruhát’ ad az épületnek.
A képkivágás művészi eszközeit igen jól ismerő és alkalmazó művészeink az öntött- és kovácsoltvas részleteket mutatják be nekünk, és a Halászbástya lépcsőin árnyékként megjelenő közlekedési táblák nyílként jelölik utunkat tovább, hogy rövid gyaloglással, akár egy kislánnyal, akár az összevágott kettős-idős úrral kettesben átsétálva a Bécsi kapu térre érjünk, ahol a Solaris négy dimenziója tárul elénk.
A fény és árnyék mellett a ritmus és a színek konstruktív hatásait is felfedezhetjük a képeken. Hiszen Kata bepillantott az udvarokba, ahol érdekes, színes női portrékat talált, s elmondása szerint a szobrok nőiessége mellett a színek (narancs és sárga) szépsége ragadta meg.
Éva a mozgást, a dinamizmust kereste az évszakokban; és a tél és az ősz színeiben a Békeidőt bemutatót fotóin láthatjuk a keresés szépen megkomponált eredményét. A téli mozgást a visszafordíthatatlanul múló idő keserű gondolatának monumentumaként, a hóviharban fázó ház mutatja. A Tóth Árpád sétányon csendes sorban álldogáló, már csak a Nap fénye miatt vörösbe öltözött ágyúi pedig, a vár történelmi szerepét szimbolizálják.
Megkereshetjük a budai vár sziluettjét a vásári réztálon megjelenő visszatükröződésben is, mely az első pillanatban számomra a reptéri információs táblák kattogva változó kijelzőit, az imént felidézett csendképpel szemben a negyed egykori és ma is nyüzsgő életét varázsolta elém.

Talán minden képről lehetne mesélni, hiszen mindegyik érdekes, és méltó lehet a dicséretre, ám a szerzők által felírt címek, még többet mesélnek azokról az érzésekről, melyeket két remek művésznő a képekbe sűrített.

Összefoglalásként azzal gondolattal hívom Önöket a budavári sétára, hogy tanulják meg észrevenni a konstans- és pillanatművészet, a fotóművészet, a természet, a tárgyak, az emberi lélek, az épületek, esetünkben a Vár művészi és ragyogó épületeinek szépségeit, hogy megszülethessenek ezen szépségek!

Herczeg Renáta
művészettörténész
2006