Megnyitja: Stomp Sára hirdetésszervező
‘Az elmúlt két évben képszerkesztőként gondoltam a képekre. Az Antiglamúr sorozat erről az időszakról szól. Összemosódnak határok, csak a szög látszik a szénakazalban vagy egyszerűen megfogalmazhatatlan az a szöveg, amit a kép illusztrálna: itt nincs szükség igazodásra. A fotókon valaki mindig figyel. Egyes szereplői a háttérbe vonulnak, mások vállalják/vállalhatják a reflektorfényt. Ennek a kétféle felelősségnek a feszültsége mentén érdemes elindulni.

Megnyitja: Stomp Sára hirdetésszervező

‘Az elmúlt két évben képszerkesztőként gondoltam a képekre. Az Antiglamúr sorozat erről az időszakról szól. Összemosódnak határok, csak a szög látszik a szénakazalban vagy egyszerűen megfogalmazhatatlan az a szöveg, amit a kép illusztrálna: itt nincs szükség igazodásra. A fotókon valaki mindig figyel. Egyes szereplői a háttérbe vonulnak, mások vállalják/vállalhatják a reflektorfényt. Ennek a kétféle felelősségnek a feszültsége mentén érdemes elindulni.
A képek Ukrajnában, Belgiumban, Litvániában, Koszovóban és Magyarországon készültek.” – Erdei Krisztina

Erdei Krisztina nemzetközi érdeklődésre számot tartó fotóművészete 2010-ben a Paris Photo fődíjára jelöltek között is szerepelt. Pikáns humora és szellemes kultúra-analízise új színben tünteti fel mindennapi életkörülményeinket, élethelyzeteinket. Mi is hasonlóan gondolkodunk, érzünk a környezetünket újrastrukturáló kommunikációs munka során, szeretjük ha a kreativitás és a bátorság mögött mély filozófia húzódik. Erdei Kriszta képei elgondolkodtatóak, betalálnak: a poén csendben ül, nem hivalkodik. Van csattanó, mégse könnyű lelőni. Minket ez inspirál a mindennapokban. Kriszta néha elkap egy bizarr organikus együttállást, máskor maga teremti meg: a meglepetés sosem marad el. Kriszta képeinek története van, nem mindegy hol és mikor készült a fotó: a hely szelleme nyilvánul meg. Nem alábecsülendő, hogy mi van a centrum által perifériának nevezett világban. A kortárs életérzés ezeken a fotókon
nem az ikonikus helyek nagyvilági sterilitásában nyilvánul meg, hanem az eldugott helyek talán abszurdnak tűnő lokális montázsában, a kis helyi diadalok megkoszorúzásában.
Elemez és szeret. Kritizál, de nem ítél. Észreveszi a globalizált szemmel abszurdnak tűnő lokális félrefordításokat, de nem nevet ki: láttat.