“Az öreg nem beszél. Tudja, a szó dadog. Csak a kép a biztos.” Bächer Iván

Az Öreg

“Az öreg nem beszél. Tudja, a szó dadog. Csak a kép a biztos.” Bächer Iván

Az Öreg

Öreg. Az Öreg. Mi az, hogy öreg?
Koros. Idős. Régóta van. De arra is mondják, ami kemény, szívós, hogy öreg. Sűrű, azt is jelenti – öreg. Öreg este van – mondja a nép ezt is. De régen leginkább arra mondták, ami nagy. Öreghegy, vagyis nagy hegy. Öregbástya, öregágyú, öregtorony, öregharang. De jelenti az apát is, persze.
Öreg. Eredete vitatott. Az idő zavaros ködébe vész. A szónak is, magának. Öreg. Lehet, hogy finnugor, lehet, hogy szláv, de leginkább ótörök. Erig. Kellemetlen, durva, vastag, ilyes dolgokat jelentett. Erik vagy irik az átvétel. Nagy, durva, terjedelmes. Értették rajta azt is: nagy szemű. Az idővel összefonódó jelentése mindenképpen másodlagos csak. Így is van. Az idő másodlagos az öregnél. Az öreget nem az idő teszi. Sok időben is lehet kevés és kevés időben is lehet sok.
Öreg. Aki a dolgoknak végére járt. Végrejáró. Aki tudja, hogy minden csak a végén derül ki. És mivel mindennek vége van, hát előbb-utóbb minden kiderül. Majdnem minden. Sok minden. Az is elég. Sok is. Egy öregnek.
Az öreg. Aki tudja, hogy mindennek vége van és mindennek ugyanaz a vége. Értelmet nyer a végén mindennek eleje. Majdnem mindennek. A dolgok körbeérnek, visszatérnek, kikerekednek.
Öreg. Aki tudja, hogy minden apró kis véletlenért sorba kell állni hosszasan. És amikor sorra kerülünk, fizetni kell. Mindenért fizetni kell. Gyávaságért, bátorságért, lázadásért, alkuvásért, szerelemért, szabadságért, fotográfiáért.
Öreg. Aki talán ezért is vonzódik azokhoz, akik főként fizetni szoktak. Bánattal, szenvedéssel, élettel. Melósokhoz, cigányokhoz, oroszokhoz, szerelmesekhez. És öregekhez. És fiatalokhoz mindenekelőtt. Akiket csak az öreg érthet.
Az öreg. Aki nem kap már állást és nem kap stallumot. Akinek körme sárga, foga sárga, haja sárga, ha van. Akinek lába fáj, háta fáj, szíve szúr.
Öreg. Akit már nem is bántanak.
Öreg. Aki nem vesz már több nyakkendőt, öltönyt, zakót.
Öreg. Aki már nem jár a strandra. Aki a befagyott és hóval lepett víz mellett ácsorog egyedül – az az öreg. A tavasz és a tél, a hajnal és az alkony – az öreg szívéhez ezek a szakok simulnak.
Az igazi öreg mindig öreg, mindig is öreg volt, ab ovo öreg. Lehet az öreg huszonhat éves, harminckettő, harminchárom, harminchét, hetven éves is akár. Nem az a lényeg. Hanem a szem.
Öreg. Az öreg.
Az öreg nem beszél. Tudja, a szó dadog. Csak a kép a biztos.
Az Öreg, aki lát. A fiatal se nem hall, se nem lát. Fejét leszegi, tekintetét maga elé veti, fülébe zajt dug és megy, mint a kos. Igyekszik. Siet. Rohan. Azt hiszi, le lehet késni bármit is. Az öreg tudja, hogy nem érdemes sietni sehova. Mindenütt ugyanaz van ugyanis. Öreg meg-megállva megy. Ha megy egyáltalán. Néz. Méláz. Lát. Mást lát. Belelát. Kilát. Visszalát. Túllát.
Öreg. Örül, mert tud örülni már. Szép testnek. Nem szabályosnak föltétlenül, nem ifjúnak – szépnek. Az öreg tudja, mi a szép. Amiben az idő benne van. Az időt fotózni, az a szép.
Öreg. Aki örül egy pohár sörnek, rakott krumplinak, kertnek, hervadó sziromnak.
Öreg. Az Öreg.
Az ember, aki lát. Az ember, aki örül.
Az ember, aki ötven éve fotóz.

Bächer Iván

A kiállítást Szarka Klára nyitja meg.
Közreműködik az iskola énekkara.

Helyszín: 5.sz. Általános Iskola

Cím: Dunakeszi, Radnóti M.utca 2.
Telefonszám: (27) 341-144