Szabó Béla “Vallomások képekben – Az én Erdélyem” című fotókiállítását 2012. április 4-től május 4-ig láthatják az érdeklődők Győrben. A kiállítást megnyitja Szabó Jenő április 4-én 17 órakor.

Szabó Béla “Vallomások képekben – Az én Erdélyem” című fotókiállítását 2012. április 4-től május 4-ig láthatják az érdeklődők Győrben. A kiállítást megnyitja Szabó Jenő április 4-én 17 órakor.

A XX. század egyik legnagyobb fotográfusa a francia Henri Cartier-Bresson írta 1952-ben „ A kifejező eszközök közül egyedül a fénykép az, amely rögzíti és megörökíti a múló pillanatot. A fotográfus látja igazán világosan, hogy a jelenségek szüntelenül változnak és ha egyszer elhaltak, nincs a földön olyan erő, amely életre kelthetné őket.”Bresson szavai a fotográfusra komoly feladatot rónak. Úgy gondolom, hogy egy alkotó embernek kötelessége a saját korát dokumentálni és ráhagyni unokáira. Gondoljunk csak bele, hogy milyen érdeklődéssel nézzük a néhány évtizeddel, akár egy évszázaddal ezelőtt készült fotókat. Vizsgáljuk a környezetet, a viseletet, szokásokat, épületeket és talán elképzeljük a képen ábrázolt eseményt. Akinek volt szerencséje látni William Albert Dennis Galloway – az 1878-ban Walesben született mérnök és tengerésztiszt, aki később képzőművészeti pályára lépett – képeit, igazat ad. Galloway 1926-1950 között Erdélyben élt. A kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumban őrzött üvegnegatívokra készült felvételein magyarok, románok, huculok, székelyek, szászok és svábok élnek egymással. A fotók a hétköznapok és ünnepek mesterien komponált képei. Ezek a gondolatok indítottak el hogy az Erdélyben még meglévő, Magyarországról már eltűnt, de rohamosan pusztuló, változó hagyományos paraszti életformát dokumentáljam és bemutassam a közönségnek.

Erdély földjére az ezredfordulót követően léptem először és rabul ejtett. Azóta évente többször megyek, hosszabb, rövidebb időre. Barátaim lettek. Szívesen fogadnak.

Jártam a székely falvakban, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros vadregényes tájain, a gyimesi csángóknál és Háromkút kies vidékén. Fényképeztem az erdélyi szász kultúra emlékeit.

Kutattam az egykori bukovinai székelyek még meglévő nyomait. Eljutottam a huculokhoz, az alig pár tízezres szláv nyelvet beszélő néphez, akiket az országhatár ugyanúgy szétszabdalt, mint a magyarságot. Fotografáltam bukovinai kolostorokat, a romániai ortodox kereszténység alapköveit. Barátaimmal létrehoztam és vezetem Eltűnő kultúrák nyomában – Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely munkáját, melyben hosszabb rövidebb ideig már több mint félszáz alkotó vett részt és készítette el felvételeit.

Az itt készült képek eljutottak a világ számos pontján megrendezett fotópályázatokra, kiállításokra, ahol sikerrel szerepeltek és vitték hírét az Erdélyben meglévő hagyományos paraszti kultúrának.