Kincses Károly: Szebeni, a SZEBENI
I.
Az első általam látott SZEBENI képek a Mesterségek dicséretéről szóltak. Szépek, líraiak, szelidek voltak, a Nők Lapja dupla oldalakat szavazott meg nekik. Még nem ismertem alkotójukat, de elkönyveltem a képek alapján ilyennek. Aztán a kamasz KK kivágott egy újságban megjelent fekete-fehér fotót, melyen egy hosszúcsizmás thai táncosnő, meglehetős erotikus pózban, szétvetett végtagokkal látszott, kicsit életlenül, bemozdulva. Évekig volt a munkahelyén lévő öltözőszekrénye belső oldalára ragasztva. Nem az erotikus kisugárzása volt igazán a fontos, -gondolkodik most KK erről a negyedszázada megtörtént dologról-, hanem az az emblematikus elvágyódás-érzés, máshollenni-akarás materializálódott a halványodó, egyre porosabb, olajosabb képben. A kamasz KK akkor nem tudta, ki csinálta a fotót, talán nem is nagyon érdekelte. De ha tudja, hogy a mesterségek dicsérete Szebenije azonos a thai táncosnő fotósával, bizonyára elcsodálkozott volna: ennyire más két ember azonos néven?
II.
SZEBENIRŐL, miként képeinek alanyairól, tárgyairól régebben is, ma is, mindig beszélnek. Mindenki tud róla, róluk valamit, egy pletykát, egy jó sztorit, s ezt fontosnak tartja elmondani minden adandó alkalommal. Ez bizonyos emberek társaságában szinte kötelező dolog, így tűnik az illető benfentesnek, a kőrhöz tartozónak. A történetek meg, vagy igazak, vagy nem, vagy van valami alapjuk, vagy nélkülöznek minden valóságos elemet, mindegy is, nem ez a lényeg. Szebeni meg, ha jól sejtem, többnyire röhög rajtuk. Ám ezt az emberek általában nem szeretik, nehezen tolerálják, talán mert saját fontosságukat érzik megkérdőjeleződni általa. Ezért a vele ilyesfajta kapcsolatba kerülő embereket végletesen polarizálja. Egy részük elfogadja, együtt szórakoznak magukon és másokon, más része szívből utálja. A kettő közt kevesen vannak.
III.
SZEBENI individualista- mondják. Ez mit jelent? Szebeni egy önnálló és öntörvényű pasas- mondom. De kihez képest ez vagy az?
IV.
Nem tagadom, eddigi utaim meglehetősen ritkán keresztezték SZEBENIÉT. Más világ az övé. Mondhatnám úgy is, keveset tudok róla, életéről, őt magát csak távolról figyeltem és figyelem. Ugyanakkor Szebeni képeinek egy részével meglehetős barátságos viszonyba kerültem. Távolról az embert, közelről az alkotásait, nem ellentmondás ez? De igen.
V.
SZEBENIHEZ hasonló emberek voltak már és lesznek még a fotóhistóriában. Akikkel kapcsolatban nem is a velük megesett dolgok a lényegesek, hanem legendaképző tehetségük. Akkor vagy Valaki –mondják, ha beszélnek rólad, ha történetek keringenek városszerte a nevedhez kapcsolhatóan, ha felismer a hotelportás és az éjszakai pincér, ha a rendőr büntetés helyett sztorizni kezd veled. Szebeni gyűjti az embereket, a legbüszkébb a kapcsolataira, ismert vagy fontos emberekkel megesett helyzeteire. Vannak ilyenek. Gondoljanak csak Robert Capára, Stefan Lorántra, vagy Hollenzer Lászlóra. Hiteles krónikát írni életükről ma már lehetetlen, csak azt tehetjük, hogy a legendák valóságmagját próbáljuk kikaparni a mindent befedő sztorik alól.
Nem irigylem az utánunk következő fotótörténész nemzedéket. Vért fognak izzadni valahányan, mire végére járnak a sok szebeniádának, megállapítják a történetekről, melyek fennmaradnak majd róla, hogy mi az igaz belőlük, s mi a legenda. Kiváncsi lennék, milyen élettörténetet kanyarít majd róla 2088-ban kései életrajzírója.
VI.
SZEBENI nélkülözhetetlen. Létére, müködésére, képeire feltétlen szüksége van a só-biznisznek, a sztárcsináló gépezetnek. Nélküle arctalan maradna sok-sok tehetség terhelte művész, vagy az általuk felkavart szélben kis ideig lebegő pehelysúlyú. Nem lehetne róluk (vagy fényképeik révén bármi másról) beszélgetni, társasági csevelyt folytatni, téma híjján becsukhatná a bótot jónéhány bulvár-média. Nem érezhetnénk úgy, hogy nélkülük nincs élet, nem tudunk felébredni, lehetetlen fogat mosnunk, és napi dolgunkat befejezve, gondtalanul szórakoznunk. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy Szebenivel ebben a kérdésben abszolút nem értünk egyet. Ő önmagát szabad alkotóművésznek tartja, aki nem megbízásra teszi mindazt, amit.
VII.
SZEBENI fura figura. Mert miközben akarva/akaratlan kiszolgálja a sztárcsináló mechanizmust, és ebből él, jól él, ugyanakkor, azonközben szívósan és következetesen felépíti a Szebenit is. Kiszolgálja és felhasználja. Ezt másként érteni nem lehet, csak ha felismerjük, hogy Szebeni maga is a show-business tagja. Miközben sztárt csinál, maga is azzá lesz. Oda-vissza igaz rá a sztárfényképész megnevezés, miközben magát –teljes joggal- „csak” alkotóművésznek.tartja. Mert kiből lehet művész a fotóban? Abból, aki művészi értékű, színvonalú fényképeket képes kitalálni és megcsinálni, és… És, aki felvállalja a művészlét megannyi külső és belső tartozékát, nyűgét és büszkeségét, a megjelenés valamelyes extremitásától, és pózaitól a mindenfajta megnyilatkozások kutyakövetkezetes művész-arisztokratizmusáig.
VIII.
Jelen lehettem SZEBENI néhány munkáján. Azóta kicsit másként látom Szebenit. Enélkül valószínűleg soha nem tudtam volna meg, mennyi munka előz meg egy/hatvanad másodpercnyi expozíciót, nem gondolkodom el azon, ha nézünk egy képet, átjön-e rajta az a sok munka, nem kevés pénz, és az a profizmus, ahogy meg van rendezve ez az egész Szebeni-féle cirkusz. Mennyi előkészület, tulajdonképpen holt, terméketlen idő egyetlen élő pillanatért! Amikor ott voltam, Ákoson és Szebenin kívül tiz ember és vagy hatmillió forint értékű technika dolgozott a műteremben. Elkészült 100 exponált kocka, hogy majd 5 kép legyen belőlük az albumban. Csak aki ott van, érezhet meg ebből valamit.
IX.
SZEBENI a gép mögött már nem fényképész, hanem rendező, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Instruál, előjátszik, pszichológusként viselkedik, utasítja az aszisztenciát, egyszerre több ember fejével gondolkozik azért, hogy senki és semmi ne zavarhassa meg találkozását azzal az egy fontos pillanattal.
X.
.Jó fotós SZEBENI? Maradandó vagy csak itt és most helyiértékú képeket készít? Kinek-kinek lehet személyes véleménye erről, pro és kontra. Nekem is. Szerintem Szebeni már megmarad a magyar fotóhistóriában, nyomtalanul immáron nem fog kihullani az idő rostáján. Bizonyára megmarad több riportja, portréja, megmarad teljes egészében A vajszínű árnyalat könyve Esterházyval, a Téboly, terápia, stigma képanyaga, a Női vonal és az Arctérképek az élvonalból néhány képe, s talán feledésbe borul majd a Vallomás, a Boldogok, akik házadban laknak, a Kép/szavak, a Sikerkonyhák, a Dimarco változatok, az Illés jelentés…
Ez felsorolásnak sem kevés. nemhogy életműnek. s pályája koránt sincs még befejezve. Még nagyon akar, nagyon teszi a dolgát –mint látják most is.
