Balla Demetert éppen 30 éve ismerem. Még szeretném mondjuk 20-at, csak azért, hogy szép kerek számokkal rukkolhassak elő húsz év múlva, amikor az ismeretségünk 50, ő 100, én meg, hagyjuk is mennyi, de nagyon sok leszek.
Ebből a kis matematikából nem akarok máshová kilyukadni, mint arra, hogy Döme most 80 éves, az istenéltessesokáig. Taps.
A jelenlevők azon része, kiknek részeltetett Balla Demetert közelebbről megismerni, tudja, a többiek meg higgyék el: Ballát hétköznapi, szimpla embernek nevezni butaság lenne és nagyfokú tájékozatlanságról, ember-nem-ismeretről tenne tanúbizonyságot az, aki mégis ezt mondaná. Ha – tegyük fel – a középkorban élt volna, akkor egyike lett volna a hit nevében harcba induló keresztes lovagoknak, vagy tagja az ugyanazon hit nevében másokat máglyára küldő inkvizítoroknak. De sejtésem szerint öregebb korában ő sem kerülte volna el a máglyát. Éget, vagy égetik, ezek a szélsőségek igencsak jellemzők voltak rá. Ma már csak szemlélődik, emlékezik, macskákkal, a kutyájával, és kevés megmaradt hozzátartozójával osztja meg gondolatait. Van mit. Történt vele egy s más, s az mind nyomot hagyott benne.
Gyermekkorában szerzett beszédhibája megnehezítette számára, hogy szavakba, szépen és érthetően tagolt mondatokba, jól artikulált beszédbe öntse gondolatait, ezért keresett mást, jobbat, neki valóbbat, és így talált rá a fotográfiára. Itt viszont már egyáltalán nem dadog, nincs szemernyi beszédhibája sem, aki figyel rá, az kristálytisztán érti. Még akkor is, ha gondolatai gyakran korántsem egyszerűek. Bonyolult érzések, sejtések, hitek, remények, szűkölő félelmek és féktelen örömök fogalmazódnak meg bennük, a fény-kép-írás nyelvére lefordítva.
Balla Demeter immáron öreg. Megélt nyolcvan évet, ebből átfényképezett több mint hatvanat. Megadatott számomra az a nem mindennapi szerencse, hogy az évek hosszú sora alatt képeinek nagyobb részét kezembe vehettem, megnézhettem, különböző kupacokba rendezhettem, ezekből kiállításokat, könyveket, katalógusokat szerkeszthettem. Ebből a félmillió képből néhány ezer beégette magát szemem recehártyájára, az eredeti nélkül is bármikor képes vagyok felidézni, részletesen elmondani, mi van a jobb alsó, vagy bal felső sarkában, melyik miért hatott rám. Ez az életműve, ezt adta nekünk, ezt hagyja majd ránk, ha végleg lemerül oda, ahonnan képeit felhozta.
A most látható művek között akadnak ismert, sőt híres képek, és olyanok is, amelyek a most ide látogatóknak az újdonság erejével hatnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a szívműtéten átesett, kifelé látását lassan elvesztő, ám ugyanilyen mértékben a befelé látását megnyerő Balla Demeter 7-8 éve már nem vesz fényképezőgépet a kezébe. Az igazi alkotások ugyanis nem, vagy csak nagyon áttételesen kötődnek a mához, az aktualitáshoz, mindegyikük, kimondva, vagy kimondatlanul, de az örökkévalóságot célozza meg. És ki fog majd néhány év, évtized múlva emlékezni arra, hogy ma mi van itt, hogy néhány politikai kalandor éppen mit művel Magyarországon? Higgyék el, ezek a képek akkor is pont ennyit vagy még többet fognak jelenteni az akkori nézőknek. Ha még lesz szemük. Ha még néznek.
Ezért aztán nem tudok jobbat tanácsolni: mihelyst abbahagyom a beszédet, újra nézzék meg még egyszer-kétszer-ötször jól ezeket a képeket, hogy legyen mire emlékezniük 2011-ből. Lehet kezdeni.
