A fotósszakma után a közönség is választott
A fotósszakma után a közönség is döntött: az Extreme Digital által indított fotópályázat kiemelt képei közül online áruházunk és a Mammut üzletközpontban található szaküzletünk látogatói választhatták meg kedvenc fotójukat.
Az extrém élethelyzetekből és perspektívákból készített alkotások versengésére több, mint 2.500 fotó érkezett; a döntősökre, azaz a 30 kiemelt pályázati kép valamelyikére a június 8-án megrendezett megnyitótól egészen június 26-ig szavazhatott a közönség a kiállítás helyszínén és a www.edigital.hu/palyazat oldalon.
A beérkezett szavazatok alapján az Extreme Digital “Van képed hozzá?” fotópályázatának közönségdíjas nyertese Naske Sándor Budapestről, aki “Műlesiklás” című alkotásával nyerte el a megtisztelő címet, és a vele járó 100.000 forint értékű Extreme Digital vásárlási utalványt.
Ahogy ígértük, azokra is gondoltunk, akik szavazatukkal segítették az eredmény kialakulását: a voksaikat leadók közül ezúttal Csüllög Károly örülhet a szerencséjének, aki egy 4 megapixeles HP fényképezőgépet tudhat a magáénak.
A közönség által legjobbnak választott pályaművet megtekintheti levelünk mellékletében – ezt és a többi kiemelt fotót is megtalálhatja a www.edigital.hu/palyazat oldalon.
Köszönjük, hogy figyelemmel kísérte pályázatunkat – biztosíthatjuk, hogy hamarosan hasonlóan izgalmas versengésére invitáljuk!
Addig is várjuk látogatását www.edigital.hu honlapunkon, illetve szaküzleteinkben, ahol a fotó- és számítástechnikai eszközök kiemelkedő választékával, szakértő segítséggel, és nevünkhöz méltóan extrém nyári árakkal állunk rendelkezésére!
Üdvözlettel,
az Extreme Digital fotópályázatának szervezősége
Ui.: Kérdései vannak? Forduljon hozzánk bizalommal a 452-0090-es telefonszámon, a palyazat@edigital.hu emailcímen, vagy akár személyesen az Extreme Digital Mammut-beli szaküzletében!