Zsila Sándor: Hogyan készült? 1. rész

Szép, csodálatos, de hogyan készült? – kérdezik tőlem kíváncsian kiállításokon, vetítéseken. Nehéz helyzetbe hoznak, mert egy-egy képnek a története kisebb előadást és némi hozzá értést igényelne a hallgató részéről. Ebben a rovatban elmélyedünk egy kicsit a Természetfotózás rejtelmeiben, bonyolult és pofon egyszerű helyzetekben, sok képpel.

Rekkenő nyár van az idén és ilyenkor egyik aktuális fotótéma a tiszavirág, a Tisza virágzása. Féltett kincsünk Európa legnagyobb kérésze veszélybe került a téli ciánmérgezés miatt. “Szerencsére” a tavaszi áradás elmosta, felhígította a mérgeket, mert régen nem látott rajzást, gyönyörű násztáncot láthattak azok a szerencsések, akik a megfelelő helyen és időben a parton voltak. Furcsának hangzik ez a meglehetősen pontatlan meghatározás, de ez a természetfotózás egyik legfontosabb alapköve. Az idén a nagy meleg miatt két héttel előbb rajzott a kérész, mint általában.
Így az idén megint lemaradtam a csodáról. Talán majd három év múlva, ha jók lesznek a körülmények -melegvíz, szélcsendes napok a rajzás ideje körül- és sikerül ott lennem,… persze akkor sincs semmi garancia a jó képhez.
Természetesen jövőre is lesz tiszavirágzás, de a faj életciklusa három év. Tehát vegyük az optimális helyzetet, ott vagyunk a megfelelő helyen és időben. Nem sok időnk van és döntenünk is kell (ha van lehetőségünk egyáltalán dönteni), hogy a parton állva, a három méteres szakadt part tetején fényképezünk, vagy a hirtelen mélyülő vízben állva, a hihetetlenül csúszós agyagos mederfalban egyensúlyozva kezünkben egy fényképezőgépvázzal rajta egy nagy látószögű? makro? esetleg teleobjektív? Vagy szálljunk csónakba és kihajolva az imbolygó szerkezetből,… ezt nem is folytatom, mert rémes…, de egyszer kipróbálom.
Tehát 16-17 óra van és kezdődik a “csoda”, ami a naplementével véget is ér. Az alkotás eufórikus állapotában nincs idő, tér, nincs semmi, csak a természetfényképész és a téma. Nem számít, hogy percenként kell-e felmászni a partra filmet vagy objektívet cserélni. Nem számít a szúnyog sereg, ami ellen nincs védelem, mert a víz lemossa lábunkról a jónak gondolt riasztókat, de hát észre sem vesszük, mert fényképezünk, és teljesen belefeledkezünk a kalandba.
Még egy fontos részlet nem maradhat ki és ezt is érdemes megjegyezni: lehetőleg ne menj egyedül fényképezni! Egy barát jelenléte sok kölcsönös előnnyel jár. Első tiszavirág képeim sem készültek volna el, ha tanító mesterem, Nagy Gy. Gyuri nem vitt volna el a tiszacsegei szakadtpartok egyikére.

Ennyi bevezető után lássuk: Hogyan készült?

Az első kép elkészítése volt a legnehezebb, mert egy olyan pillanatot szerettünk volna megörökíteni, amit még megfigyelni is nehéz: a felszínre érkezést. Ez az átalakulás egy igen rövid fázisa, melyet a felszín felé törekvő kérészek jelentős része nem élhet meg, mert az éhes halak ilyenkor degeszre eszik magukat mit sem törődve azzal, hogy egy szigorúan védett faj zabálnak. Mit tegyünk hát, hogy a felszínre érkező kérészt lencsevégre kapjuk mielőtt “gatyáját” levedlené. Gyuri tapasztalt természetfotós és sokat tud a dolgokról felkészült a lehetőségekre. Lepkehálót és egy sötétbarna lapos edényt tettünk a kocsiba hátha szükség lesz rá. A lepkehálóval ugrásra készen álltunk a parton, hátha elérhető távolságban felbukkan egy “jószág”. Mert becézgettük, sőt beszéltünk is hozzá. Egyet sikerült kifogni még vedlés előtt. Futás fel a meredek parton. Az objektívek már az állványon várakoztak. Én egy 2.8/180 mm-es objektívet választottam közgyűrűvel. Előkészítve egy derítő tükör is kéznél volt. Amint vízbe került a kérész, azonnal eltűnt a víz alá és fogalmunk sem volt, hogy hol fog felbukkanni. Képzeljék el a látványt, ahogy két ember percekig dermedten görnyed egy-egy állványra erősített fényképezőgép mögött a parton, kezükben derítő tükör és a gép mellől kukucskálva bámul egy camping asztalra tett lapos edénybe. (Pszichológus csemege.)

És egyszer csak… elkészült a kép, de hogy sikerült-e, ez csak otthon kiderülhet ki. Éles-e, jó volt-e az expozíció, nem lóg-e ki a farka, vagy a feje, egyszóval jó-e a kompozíció? És nem karcolódott-e meg valahogyan? Közben kérészünk kireppent az edényből és leszállt pihenni, gyorsan utána. Legyen egy habitus fotó is.

Hopp ott egy másik, ez az ingét vedli egy ágacskán. Ez is jellemző mozzanat. Objektív változatlan, a kapkodás szédítő, de átgondolt.
Közben készültek más képek is: a tájról, a nászról, a repülésről. Itthon derült ki, szinte mind életlen. Hiába, gyorsan szállnak, cikáznak és olyan aprók, hogy az AF nem ér semmit. Azért akadt jó kép is, de sok a selejt.

– A képen nem látszik, hogy hány selejt kocka között született! – Csak az ésszerű takarékoskodás fogadható el. A film csak nyers anyag, általunk válik értékké!

A két utolsó kép évekkel később készült. A tiszavirágzás ugyan az. A nap vége felé lelassulnak már az események és magamhoz térve a réveteg koncentrálásból, észreveszem, hogy a parton néhány kérész a pókhálóba gabalyodva cserreg még egy kicsit. Nagy fényerejű objektívet (2.8/200-80) és közgyűrűt használtam a felvételhez.
Teljes nyílásnál közelpontra állítva az élességet a nap szép kerek lett és a Tisza vizén tükröződve szép hangulatos hátteret adott a sziluett fotónak.

Tovább nézelődve észre vettem egy magányos, fáradt hím várta a végzetét a csendesen folyó Tisza víztükrén. Beúsztam, és óvatosan kiterelgettem barátomat a partközelbe, majd gyorsan “bevágtam” az állványra szerelt gépet a vízbe, úgy hogy gépen kívül minden a víz alatt volt. Erre a szép háttér kialakítása miatt volt szükség. Felszerelés változatlan, de itt már lerekeszeltem egy kicsit – 5.6. Este a teljesen szétszedett állványt és gömbcsuklót kellett kitörölgetni, megszárítani, és újra kenni.

Kívánok önöknek is ilyen izgalmas “játékokat”!!

Feladat:

A zengőlégyről készül kép felvételi körülményeiről legközelebb írok majd.