A különleges, sokféleképpen értelmezhető képekről sajátos humorral így ír az alkotó:
“Summa vitae. Ha az ember el kezdene bölcseket mondani, ez bizony az
elhülyülés legbiztosabb jele lenne. Jobb hát bevált közhelyeket ráncolt
homlokkal idézgetni, különösen, ha még emlékezni vélünk valamire. Vagy
legalább ki tudjuk guglizni. Tessék, ars longa, vita brevis, sőt hoc longa mortis
ferrum (ez egy soha sem használt szarvas-gyilkomon áll) aminek itt ugyan
semmi értelme, de jól hangzik, sőt, si vita mala cares enata ludra.,(Próbáljuk
meg: sivít a malac a lúdra, ugye, mindjárt más) esetleg Ave Cézár! Vavan! Ez
utóbbi különösen találó, sőt a mi élet-korunkban – tragikus. Ja, persze, hogy egy
szót se tudok latinul… Reál osztályba jártam a gimiben, nálunk ábrázoló
geometria volt. Vidám kalandozás ez az ikon, jel, szimbólum, konnotátum,
denotátum, meg efféle cifraságok táján. Vagy, ahogy Georg Klaus mondaná:
a jel a jelekkel foglalkozó tudomány meghatározása szerint a világ felfogható
(látható, tapintható, hallható) darabja, jelenség, amely az (emberi vagy állati,
vagy egyéb) elme vagy értelem számára egy másik valóságdarabra, jelenségre
utal vagy éppen, hogy nem látható, nem tapintható, nem hallható jelenségekre.
Szerintem. Hát ezek a képek jelek szeretnének lenni lennének, denotátumok,
utalások valamire, amit ki lehet találni. A nyertes kap egy kávédarálót, vagy
éves bérletet a Dohány utcai zsinagógába.”
