Sokan vallják, a fényképezés a pillanat művészete. Ezzel a kijelentéssel éppúgy találkozhatunk fotográfusok önvallomásában, mint fotográfiáról szóló írásokban és elmélkedésekben. Való igaz: semmilyen más ábrázolási mód sem tudja a pillanatot úgy megragadni, mint a fényképezés. A fényképen egy adott pillanatot látunk, annak előzménye és következménye – legalábbis fizikai értelemben – már rejtve marad a szemlélő elől. Annak ellenére azonban, hogy a megállapítás a végeredményt tekintve helyesnek tűnik, érdemes mégis átgondolni ezt a kijelentést. Vajon valóban rejtve marad?
Az alábbiakban azokat az eseteket szemrevételezzük, amikor a fényképezés nem csupán az idő egy törtrészének állít emléket, hanem hosszabb folyamatot mutat be. Az ilyen típusú fényképek célja legtöbbször az idő vagy a mozgás ábrázolása, akár rövid, akár hosszabb idejű expozícióval történjen is a kivitelezése. Egyaránt ábrázolhatunk fizikailag megfogható és filozofikusabb témákat. Megmutathatjuk konkrét tárgyak mozgását, de az idő megjelenítésével fogalmakat is ábrázolhatunk. Egy elmosódó utcai forgataghoz – példának okáért – a képet néző már nem csupán magát a mozgást, de a rohanó világot is könnyedén társíthatja. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a különböző expozíciós idők, valamint követő technikák mi módon és milyen mértékben képesek megjeleníteni az időt és sebességet.
Néhány ok, amiért érdemes
A mozgást számos módon kifejezhetjük a fotográfia nyelvén, és bár a végeredmény hasonló, a különböző eljárások – helyzettől függően – eltérő hatásfokkal működnek. Néha szükséges bizonyos elemek eléletlenítése, és csak a képmező egy része marad az éles terület. Máskor szeretnénk, ha minden bemozdulna, vagy ellenkezőleg, minden éles maradna.
Néhányan csupán azért mozdítják be a témát, hogy a bemozdulásos életlenség segítségével megmutassák mozgásukat. Kezdetnek persze ez sem rossz, és főleg akkor, ha ismerjük és helyesen használjuk a különböző, technika adta lehetőségeket. A fotográfia azonban – és különösen igaz ez a másodperc törtrészénél hosszabb expozíciós idővel készülő felvételekre – nem csupán a mozgást mutatja be önmagában. Képes különleges hangulatokat, érzelmeket kifejezni, melyeket ki-ki saját maga társíthat a fényképekhez. Ahogy már korábban említettem, az utcákat járó, bemozdult embertömeg a városi nyüzsgésre utalhat, míg a szélben hajló fák akár a magányra.
A mozgásábrázoláson túl – legyen szó direkt felhasználásról vagy hangulati elemről – a hosszabb expozíciós idővel szelektálhatunk is a képhatárokon belül. A bemozdulásos életlenség mértékével arányosan konkrétból elvonttá, láthatóból láthatatlanná varázsolhatunk képelemeket. Képünk főszereplője mögött elmoshatjuk a többi embert, az utcai forgalmat, de még a növényzetet is, bármit, ami az expozíció pillanatában mozdulatlan témával ellentétben mozog, elmozdul. Minél nagyobb a sebességbeli különbség, annál rövidebb expozíciós idő hoz létre arányaiban ugyanakkora különbséget a képen. A bemozdulásos életlenség módszere kitűnően alkalmazható nem csupán a mozgás ábrázolására, de akkor is, ha célunk, hogy egy letisztultabb képi világot hozzunk létre, kihegyezve a képet néző figyelmét egyetlen témára.
Bemozdulásos életlenség és a mozgás ábrázolása – éles háttér, bemozdult téma
A bemozdulásos életlenség két alapvető technikája
A mozgásábrázolás mértékének kulcsa az expozíciós idő hossza. Minél gyorsabban csukódik a zár, annál kisebb a bemozdulásos életlenség mértéke. Fordított esetben természetesen a hatás is ellenkező: a hosszabb záridő „életlenebb” képet eredményez. Bármilyen értéket mutasson is gépünk kijelzője, két alapvető ábrázolási módszer közül választhatunk.
-
Bemozdult téma, fókuszban a háttérrel
Példának okáért induljunk ki egy mozgó járműből, fix tereptárgyakkal a háttérben. A hosszabb expozíciós idő okozta bemozdulásos életlenség segítségével úgy moshatjuk el a járművet, hogy magát a hátteret élesen tartjuk. Ezáltal azonnal és egyértelműen kommunikálhatunk a képet szemlélővel: a jármű mozgott a felvétel készítésének pillanatában. Technikai háttereként csupán annyit, ehhez hosszabb expozíciós időre és állványra van szükségünk. Hasonló módszerrel készülnek a mindenki által ismert, éjszakai autólámpacsíkot ábrázoló felvételek.
-
Bemozdult háttér, fókuszban a főtémával
Az előzőkhöz képest ebben az esetben nem a háttéren, hanem magán a főtémán marad a fókusz, a bemozdulásos életlenség elmosódása lényegében a hátteret érinti. Az előző példát folytatva: a jármű éles marad, a mozgást a háttér elmosódása mutatja. Technikailag minden változatlan, lassú expozíciós időre lesz szükség. Állvány helyett azonban, hasonlóan a videokamera svenkeléséhez, az expozíció pillanatában (előtte és kismértékben utána is), a téma mozgásirányával párhuzamosan, el kell mozdítanunk a fényképezőgépet.
Bemozdulásos életlenség és a mozgás ábrázolása – éles téma, bemozdult háttér
A fentiek kivitelezése leginkább a kezdőknél okozhat nehézséget, hiszen számukra az egyik legfontosabb betartandó szabály, hogy az expozíció pillanatában tartsuk mozdulatlanul a kamerát. Jelen esetben pontosan ezt kell megszegnünk, igaz, a svenkelés nem feltétlenül jár együtt a fényképezőgép stabilitásának elvesztésével. Éppen ellenkezőleg! Rendkívül fontos a mozgás irányának pontos leképezése. Le kell szögeznünk azt is, hogy a be- vagy elmozdulás következménye nem egyenlő az életlenséggel. A titok: ahhoz, hogy megfelelő eredményt kapjunk, a lehető legpontosabban kell igazodnunk a tárgy mozgásának irányához és sebességéhez.
A követés pedig korántsem könnyű, érdemes gyakorolni. Mi módon? Keressünk mozgó témákat. A legkézenfekvőbb megoldás a forgalom résztvevőinek megörökítése, de ha lehetőségünk van rá, próbálkozhatunk sporteseményeken is, például egy kosárlabdameccsen. A cél a mozgástípushoz és annak sebességéhez társítandó legideálisabb expozíciós idő megtalálása, amikor az elmosódás mértéke növeli, és nem pedig rontja a kép kifejezőerejének mértékét.
A bemozdulásos életlenség további lehetőségei
A fent ismertetett alaptechnikákon túl természetesen további módszerek is léteznek a mozgás megörökítésére. A bemozdulásos életlenség segítségével elmoshatunk mindent, de ugyanígy ki is merevíthetjük az egész jelenetet. Mindkettővel érdekes hatást érhetünk el, hiszen a szemünk által közvetített, megszokott látványtól jelentősen eltérő képeket kapunk.
A kimerevítés eszköze a megfelelően rövid expozíciós idő, amely képes megfagyasztani a mozgást. Míg például a profi sportfotósok tudják, hogy adott sportág szereplőit, adott megvilágítási helyzetben mekkora záridővel kell fényképezni, hogy az nehogy bemozduljon, számunkra marad a kísérletezés, és a tapasztalatok elemzése.
Ha a felvétel készítése során mindent elmosunk, színkavalkádot kapunk, amely érdekes hatást kelthet. Az ilyen típusú képekre ráfoghatjuk, hogy művésziek, de akár azt is, hogy szerzőjük bizony elrontotta őket. Ne essünk túlzásokba, és bármennyire is hatásos a megjelenítés ilyen módja, néha igyekezzünk egy-egy éles képet is készíteni.
A mozgásábrázolás egy újabb módszere lehet a multiexpozícióval kombinált sorozatfelvétel.
A tükörreflexes fényképezőgépek – típustól függően – lehetővé teszik sorozatfelvételek elkészítését. Némi számítógépes utómunka segítségével, akár eltérő átlátszósággal, egymásra illeszthetjük az így készült képeket, így érdekes, szokatlan, a mozgás fázisait ábrázoló képsorozatot kaphatunk. Állvány használata szinte kötelező, hiszen fontos, hogy az egymásra illesztett felvételeknél maga a háttér ne, csak a téma mozduljon meg.
A megfelelő expozíciós idő
A fényképezéssel csupán ismerkedők számára tapasztalat hiányában jogos lehet a kérdés, vajon mekkora is a mindenkori helyes expozíciós idő a megfelelő bemozdulásos életlenség eléréshez. Természetesen minden felvételi helyzet egyedi, egy adott expozíciós idő már nem biztos, hogy a következő pillanatban is megfelelő. Ahhoz, hogy a leggyorsabban megtaláljuk a helyes beállításokat, érdemes feltennünk a következő kérdéseket:
- milyen gyorsan mozog a téma?
- mekkora a fényképezőgép és a téma közötti távolság?
- mekkora mértékben szeretnénk megjeleníteni a mozgást a képen?
- milyenek a felvétel megvilágítási körülményei?
Minél rövidebb az expozíciós idő, annál kisebb mértékben jelenik meg a mozgás a képen. Tükörreflexes gépeknél az expozíciós határ általában 30–1/8000 másodperc, amely lefelé a B idő segítségével tovább is kiterjeszthető.
Az expozíciós idő megállapításakor vegyük figyelembe, hogy a hosszabb záridő, amellett, hogy elmossa a mozgó tárgyakat a képen, világosítja is a felvételt. Ennek mértéke akár túlzó is lehet, kiégett felületeket eredményezve. Léteznek azonban ellenszerek. Ilyen lehet a blende szűkítése, amely csupán a mélységélességre, de nem a bemozdulásos életlenség mértékére van hatással. Ha ez valamiért nem vezet megoldásra, módosíthatjuk a fényképezőgép érzékenységét is.
