A hidegfront, szupercella, a Perseida-raj közeledte és az újhold mind önmagában is elég okot ad egy délutáni, esti kirándulásra. Az újholdra már csak a helyszínen figyeltem fel, ahogy hozzásimult egy körbála oldalához és aztán gyorsan eltűnt a látóhatáron.
A Budapesthez közeli kedvenc helyszínemre tartottunk, ami Úny, Máriahalom és Epöl (igen, jól írtam) vidéke, hangulatos dombvidéken elterülő mezőgazdasági területtel. Ilyenkor az útkeresésem eléggé véletlenszerűnek mondható és határt csak az egykerékmeghajtású (mivel még elöl sincs differenciálzár, egyetlen kerék kipörgése is ellehetetleníti a továbbhaladásomat) autóm mászóképessége szab.
Elég régen használom intenzíven terepen a nem terepjáró képességű autóimat, így van némi tapasztalatom, hogyan ne csapjam a földhöz az alját nagyon, vagy mély homokban, szántásban, földúton hogyan közlekedjek. Próbálom kiválasztani azt az utat, amin legalább visszafelé még elmehetek, ha rosszra fordulnának a dolgok. Elakadni is csak pár hónapja sikerült, ahol a magas fűben nem mértem fel időben a talaj víztartalmát, így ráfutottam egy mocsaras területre.
Kis szántóföldi ámokfutás után megtaláltuk a környék legmagasabb pontját ami kiváló rálátást biztosított a naplementére, majd megkerestük éjszakai helyünket, ahol a felhők fura keresztirányú mozgását figyelve (lásd mellékelt videó) telt az idő, de amikorra eltűnt az utolsó csillag is a keresőnkből, feladtuk, pakoltunk és eljöttünk.
