Kertész és Brassai. Két név, amit minden fotográfiát szerető ember ismer. Kertész és Brassai előtt. A világ, ahonnan jöttek, a látásmód, amit megtanulhattak: Magyarország a századfordulón, s az azt követő néhány évtizedben. A modern fotográfia születése Magyarországon.
Valódi terra incognita, mert ha néhányan tudják, mi a modernizmus a fotográfiában, az mely szerzők, milyen munkáiban jelent meg Magyarországon, az felettébb dicséretes, de hogy ez miként alakult ki, miből lett és hogyan – nos ezzel a kérdéssel zavarba hozhatnánk többeket. Ugye? Ezt elkerülendő, mesélek Önöknek egy keveset.
A 19. és 20. század fordulóján a magyar fotóban – miként a világban másutt is – két ellentétes irányú folyamat zajlott. A hivatásos műtermi fényképészet hanyatlott, dög unalmas lett, ugyanakkor erősödni kezdett az addig nem számottevő műkedvelő fényképészet. (Nem összetévesztendő az amatőrizmussal!)
Nagyjából ekkortájt kezdett kialakulni a mai értelemben vett művészfotográfia. Magyarországon a századfordulótól az ezerkilencszázhúszas évek végéig az ún. festői stílus, a piktorializmus volt a hivatalosan is elfogadott, mindenki által gyakorolt művészfényképező irányzat. Legjobb képviselői a kreatívabb, a szakmájuk korlátait újra meg újra áthágó mesterek és a felkészült műkedvelők köréből kerültek ki. Hogy miért? Mert nekik volt idejük, pénzük s elegendő művészi ambíciójuk, az igen bonyolult technikai eljárásokat végigcsinálni. Jobbára ők sem egyedül, hanem csoportokba szerveződve, frissen alakult egyesületek, klubok védőszárnyai alatt dolgoztak.
Ezek a folyamatok vezettek a húszas évek közepére megerősödő modern magyar fotóművészethez. Szinte mindennek ebben a periódusban volt a csírája, kezdeménye, amiből idővel kialakulhatott az önálló, a képzőművészetről végleg leszakadó fotográfia. Akarva-akaratlanul tanulta, fogadta el, vagy tagadta meg az uralkodó esztétikai, művészetelméleti teóriákat Kertész, Brassai, Moholy-Nagy, vagy a kevésbé ismertek közül Máté Olga, Pécsi József, Székely Aladár….és még sokan mások persze.
Az 1900-as évek elejétől eltelt, nagyjából negyed századot tekinti át ez a kiállítás. Első képei még azt a megmerevedett műtermi világot mutatják, a Monarchia védőszárnya alatt, amelynek tagadásaként jött a piktorialista művészfotó, utolsó képei pedig már a manipulálatlan, csak a látvány erejében bízó modern fotográfiát láttatják. Eddigre már a Monarchia is a múlté lett.
Ezek a képek önmagukban is érdekesek, figyelemre méltóak, de a válogatás figyelembe vette, hogy a korszak egészét, a változások irányát, tendenciáit is megmutassa. Elsősorban azért, hogy a modern fényképezés kialakulását kutatók, az ismertté lett magyar fotográfusok indulását vizsgálók számára segítséget nyújtson, de azért is, hogy felhívja a figyelmet a magyar fényképezés egy alig ismert, még nem teljesen felkutatott korszakára, amelynek órája még az európai időt mutatta.
A kiállítást első alkalommal a párizsi közönség láthatta 2001 júliusában, egy villából kialakított múzeumban, hol Chopin, George Sand voltak a leggyakoribb vendégek. A Musée de la Vie Romantique-ban megrendezett kiállítás kurátorai Anne Cartier-Bresson és Catherine de Bourgoing voltak. Meg én. A francia kiállítás katalógusa a Párizsi Múzeumok igazgatósága kiadásában jelent meg, a magyaréhoz pedig egy osztrák tőkés adta a pénzt, a képeket meg itt Csehországban mutatjuk most be. Így lett megint kerek a világ, hál’ Istennek!
Elhangzott Brno-ban, 2003-ban.
