Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – “Fotómechanikai sokszorosító eljárások:”
Névvariánsok:
Fotolitográfia, fénykőnyomda, photolitográfia; photolithography, photolito (ang.); Fotolitografie (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1868
Használata:
1914 körül még használták.
Felfedezője:
A fotólitográfia alapmódszerét Nicephore Niépce dolgozta ki, feltalálójaként mégis Poitevint tartják számon. Ő adta el a szabadalmat a litográfus Lemercier-nek. Lemercier, Lerebours (optikus), Barreswil és Davanne (vegyészek, fényképészek) Párizsban már 1852-ben kísérleteztek az aszfalttal bevont litográfiai kőre papírnegatívról exponált kép terpentines mosásával, a kioldott bitumen helyén való maratással, festékezésével és nyomtatásával. 1853-ban Lithophotographie címen kiadtak egy 40×57 cm-es tájképgyűjteményt.
Poitevin 1855-ben aszfalt helyett bikromátos albumint vitt fel a kőre.
A Színházi Látcső 1863. október 6-i száma hírt adott arról, hogy “egy Kellerhofen nevű németalföldi fölfedezte, miként kell kőre photographírozni, s az így nyert képet kőnyomat útján sokszorosítani”.
1868-ban Max Gemoser (München) bevezette a kőre történő fénynyomást és elnevezte fotolitográfiának.
Anyaga:
Papírra nyomdafestékkel készített kép.
Jellegzetességei:
Síknyomásos fotómechanikai sokszorosítóeljárás. Alapja a kőnyomás (litográfia), amit 1797-ben Alois Senefelder fedezett fel. A kezdetben aszfalttal, később bikromátos albuminnal bevont litográfiai kőre papírnegatívról exponálták a képet, a kő finom porózus szerkezete adta a raszterpontokat. Az eljárás a mészkő azon tulajdonságán alapul, hogy a kő kapillárisai a vizet is, a zsírt is képesek magukba szívni és megtartani, de vagy az egyiket, vagy a másikat. A litográfiai kő 5-10 cm vastag táblákban kapható, eltérő méretekben.
A fotólitográfiát később felváltotta a cinkográfia, mert nehéz volt beszerezni a solnhofeni mészkövet. A fotólitográfia elsősorban vonalas ábrák (metszetek, térképek, kéziratok) sokszorosítására volt alkalmas, fotóéra kevésbé.
A készítés módja:
A litográfiai követ csiszolás, a kapillárisokat kinyitó savazás után éterben, benzinben vagy terpentinben feloldott szíriai aszfalttal vagy bikromátos albuminnal/zselatinnal vonták be. A negatívot kontakteljárással másolták a kő felületére. Az aszfaltot a fény nem érte részekről éterrel, vagy más oldószerrel távolították el, majd a szabaddá vált részeket savval maratták. A bikromáttal kezelt zselatin, albumin a fény hatására részben oldhatatlanná, részben víztaszítóvá vált. Csak a fénytől cserzett részek maradtak mindkét esetben a kövön. A fedetlen kőrészeket savazták majd festékezték és litográfiai sajtóban nyomtatták.
Méretei:
Csak a rendelkezésre álló kő nagysága határozta meg a fotólitográfia méretét, az pedig akár plakátméretű, azaz 70×100 cm-es is lehetett. Nagyobbrészt persze kisebb fotólitográfiákkal találkozhatunk.
Magyarországi használata:
A Színházi Látcső már említett 1863-as híradása után az Anyagi Érdekeink 1869. 58-as száma is közli a fotólitográfia használatát, elkészítésének módját. Mindkettőt megelőzi a következő hír: “Pataki (előbb Baerman) József okt. 1-én az uri utcában jelesen fölszerelt kő- és műnyomdát nyitand, mely photograph műteremmel és fametszési (xilograph) intézettel lesz egybekötve.” (Családi Kör, 1862. augusztus 31. 558. o.) Klösz György 1885-ös hirdetése szerint “elvállal mindennemű fényképi felvételt, többszörösítéseket gépekről, ipar-mű és tantárgyakról s.a.t. Photolithographia, czinkographia, fénynyomás, autographia, fénymásolat”. A König és Bayer fotócinkográfiai műintézet profiljába elsősorban az “autotípia, chromotypie, fotótípia és fotolitográfia” tartozott. 1880-ban a magyarországi születésű Victor Angerer August Angererrel társulva fotólitográfiai műhelyt nyitott Bécsben.
Gyakorisága, értéke:
Bár sokszorosított eljárás, egy-egy szép állapotban maradt műlapért érdemes pénzt áldozni.
Konzerválási feladatok:
Konzerválása, restaurálása elsősorban papír- és nem fényképrestaurálási kérdéseket vet fel.
Irodalom:
Antal Miklós: A fényképezéshez és fénynyomási eljárásokhoz használt vegyszerek ismertetése. Budapest, Atheneum, 1921.;
Göndör Károly: A sokszorosító fényképészet hazánkban. Magyar Fényképész, 1941. 8. 14-16. o.;
[-]: A fotográfiai úton előállított képek sokszorosításáról. Magyar Fotográfia, 1927. 9. 12-13. o.;
[W.F.]: Újabb területek a fotográfia és nyomdai ipar együttműködésére. Magyar Fotográfia, 1929. 7. 6-8. o.;
Bayer Pál: A nyomdai képsokszorosító eljárások. Fotó, 1955. 6. 29-30. o.;
[-]: A fényképészet a sajtóban. Fényképészeti Lapok, 1884. 35-38. o., 53-55. o.;
Brummer Ernő: Síknyomtatás kőlapokról és fémlemezekről. Budapest, 1938.
