Kései köszöntő
A változások korát éljük. A rendszerváltást követően a struktúraváltás, a piacgazdálkodásra áttérés nem varázsütésre történő folyamat, és láthatjuk, nem csupán az ideológiai meggondolásokból kreált intézmények kerültek válságba, hanem a “civil társadalom” nélkülözhetetlen csavarjai is. Mondjuk meg őszintén, manapság a fotóklub elnevezés sem cseng jól. Hozzátapadt valami kesernyés, poros íz, az elkötelezettség nélküli, könnyű eredménnyel kecsegtető műkedvelő fényképezés dilettantizmusa. Vannak persze kivételek, amelyek erősítik a szabályt.
Léteznek szabad szellemi terek, ahol a szakmai igényesség, a megújulás vágya az értékmegőrzéssel, a magyar fotográfia haladó hagyományainak továbbépítésével párosul. A Debreceni Fotóklub e kevesek közé tartozik. Szellemi és földrajzi értelemben is, fontos híd szerepet tölt be. Összeköt múltat és jelent, keletet és nyugatot, vidéket és fővárost, műkedvelőt és hivatásost, fotográfiát és a képzőművészetet, alkotót és befogadót, egyént és társadalmat. Nagy szavak ezek? Cseppet sem, hiszen a lényeget fejezik ki. A magyar fotográfia történetében ugyanis volt olyan időszak, amikor a Világ – Debrecen, és a Világ – Budapest közötti távolság majdhogynem egyenlő volt.
Hogy megértsük a “nagy” szavak lényegét, kis fotótörténeti időutazást kell tennünk: 1839. augusztus 19-én, a Francia Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén bejelentik a fényképezés felfedezését, majd a francia állam a találmányt a világ közkincsévé téve, felszabadítja a szabadalmi bejegyzés tiltó korlátaitól. Ahogyan Beke László írja, “Magyarországon egy hónapon belül megjelenik az első híradás Daguerre találmányáról, egy éven belül, 1840-ben feltűnnek első fényképészeink. Ettől kezdve nagyjából ugyanaz történik, mint Franciaországban vagy Angliában: megindul a küzdelem a fotó művészeti szuverenitásáért, minek következtében a képzőművészetnek is meg kell változnia.
Festők csapnak fel fotográfusnak, megjelennek a festészet-imitálók; miközben dúlnak az elméleti viták arról, hogy művészet-e a fényképezés, jelentős kísérletek folynak a pillanatfelvétel, a sztereo- és a színes fotó terén, legjelentősebb festőink pedig, így Munkácsy Mihály, nem átallanak a fényképezőgépet ugyanúgy szolgálatukba állítani, mint Franciaországban Delacroix”. A művészetté válás folyamata serkentőleg hat az amatőr mozgalomra, és – hiszen akkor a fotográfiának más intézményei nem lévén – az amatőr mozgalom jelentős mértékben segítette a fotográfia népszerűsítését, társadalmi elismertetését. Budapesten 1894-ben megalakul hazánk első fotóköre, amelyet az aradi, a soproni majd a debreceni követ, még a XIX. század fordulóján. Debrecenben a fényképezést az 1850-es években a vándorfényképészek szerettetik meg. 1864-ben megkezdi működését az első állandó fotóműterem. Megalakul a Gondi és Egey cég, később Letzer, Varságh, majd Papp Albert nyitnak műtermet. A debreceni fényképészek számos világkiállításon érnek el sikereket, 1891-ben Papp Albert aranyérmet nyer a temesvári nemzetközi kiállításon. A Millennium lázában égő városban a fényképezés művészi rangra emelkedik, és ez serkenti az amatőrmozgalmat. 1896-ban megalakul az Amatőr Egyesület, Weinwurm Antal és Czilinszky György vezetésével. Az igazi nemzetközi nagymester Haranghy György, aki 1902-től 1910-ig minden hazai és nemzetközi pályázatot megnyer. Majd 1904-ben Ruzicska Gyulával műtermet nyitnak.
Az első világháború ugyan szétzilálja az alkotótevékenységet Debrecenben is, de a harmincas évek elején Vásáry István polgármester és helyettese, Zöld József újra indítják a művészi fényképezést. 1931. február 17-én megalakul a Debreceni Fotóklub, vezetője Aszmann Ferenc (1907-1988) kereskedő, később nemzetközi hírű fotográfus. Országos sikereit nemzetközi elismerések sora követi: 1935-ben, Antwerpenben aranyérmet nyer Párbaj című fotójával, 1938-ban Kain és Ábel című képével serleget és aranyérmet kap az új-zélandi fotókiállításon. 1933-ban az ő szerkesztésében jelenik meg a Fotómatőr című lap, amelybe, és több más szaklapba, cikkek sorát írja. Vezetésével a klub tagjai sorra nyerik a hazai és külföldi világkiállításokon a díjakat. A legeredményesebb kiállítók rajta kívül Horváth István, Hapák József, Csanády Ákos. 1938-ban, a Déri Múzeumban világkiállítást rendeznek, amelyet tizenötezren néznek meg. Ezt követi 1939-ben a II. Világkiállítás, majd 1940-ben a Négy nemzet kiállítása. 1930-1945 közötti időszak Debrecenben a fotográfia aranykorszaka. Túlzás nélkül mondhatjuk, ezekben az évtizedekben az ország és a világ fotóművészete Debrecenre figyel, és komoly társadalmi és művészi megbecsülés övezi a fotográfusokat. 1941-ben, a klub 10 éves fennállását ünnepelve, 200 debreceni fotográfus állít ki. A II. világháború borzalmas pusztításokat okoz a fotográfia területén is. A háború utáni időszak nem teszi lehetővé az önálló alkotói egyéniségek kibontakozását. Ebben az időszakban csak a sematikus fotóknak van létjogosultsága. Újat mindössze Horváth István, Hapák József, Balázsi József és Szabó József alkot. 1957-ben újra megalakul a Debreceni Fotóklub az Ady Művelődési Házban, majd a Kölcsey Ferenc Megyei és Városi Művelődési Központban fogadja be őket. Jó közösség, komoly szellemi tér alakul ki, amelynek hatása széles körben kisugárzik.
A terjedelem korlátai miatt nincs mód alapos áttekintésre, de a mából visszapillantva megállapíthatjuk, hogy a klub történetét az emlékezetes egyéni és csoportos kiállítások, rangos hazai és nemzetközi díjak jellemzik. A Műhely ’67 meghatározó kiállítás, amellyel kezdetét veszi a modern magyar experimentális fotóművészet. 1983. július 15-én nyílik meg az Öt Debreceni Fotóművész kiállítása, amelyet bemutatnak Budapesten és Nyíregyházán is. A kiállítók: Gervai Tamás, Horváth István, Oláh Tibor, Vadász György és Vencsellei István. Ekkor 20-25 tagja van a fotóklubnak, köztük öten tagjai a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Vadász György vezette akkoriban a klubot, akinek halála után, Vencsellei István veszi át a klub vezetését, és vezeti még ma is, változatlan odafigyeléssel, hozzáértéssel. Napjainkban 40 tagot számlál a fotóklub, közülük 11-en tagjai a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 8-an a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A Debreceni Fotóklub tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének. Összességében elmondható, hogy a fotóklub a város és a megye kulturális és művészeti életében meghatározó tényező, és mindig történik valami, amire az ország más pontjairól is érdemes odafigyelni: a korábban említetteken kívül Seres Géza, Lovas Bálint, Máthé András bemutatkozásai, egy-egy külföldi fotográfus, vagy fotóklub kiállítása, érdekes előadások. A Nagyváradi Tavirózsa Fotóklubbal több, mint egy évtizede állnak jó kapcsolatban. Közös alkotómunka, cserekiállítások teszik hasznossá a két klub kapcsolatát, kiállításokat szerveztek Nagyváradon, Nagykárolyban és Munkácson is. Ha az amatőrmozgalmat nézzük, a fotóklub most is jelen van, ott, az élvonalban. A 2. Országos Fotóhét 120 kiállítása, 40 rendezvénye között figyelemreméltó volt a Debreceni Fotóklub kiállítása. A fotófesztivál legjobb kiállításának járó, a Kodak Magyarország Kft. által felajánlott különdíjat ők kapták. Kell ennél nagyobb elismerés?
Mit kívánhatnánk a Debreceni Fotóklubnak 70+1 éves születésnapja alkalmából? Őrizze meg szellemiségét, amely képessé teszi a folyamatos megújulásra, és töltse be továbbra is a híd szerepét. Isten éltesse sokáig a klub tagjait, élükön a klub vezetőjét, Vencsellei István fotóművészt!
Eifert János
(Forrás: Beke László: Fotó/művészet. Expozíció, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan, 1976 október 24. – 1977 január 31) Fotó/művészet; Szilágyi Gábor: Daguerre: A fényképezés felfedezésének története (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1987); Sz. Kürti Katalin: Debreceni fényképek 1900-1944; Vencsellei István: A fotográfia kezdete Debrecenben és a Debreceni Fotóklub története; 70 éves a Debreceni Fotóklub – 1931-2001: Jubileumi kiállítás katalógusa, szerkesztette Vencsellei István, Angyal László)
Budapest, 2002. január 30.
(Megjelent a FotoVideo 2002. áprilisi számában)
Képaláírások a 70+1 éves a Debreceni Fotóklub íráshoz:
Aszmann Ferenc (1907-1988) – a Debreceni Fotóklub megalapítója, első vezetője
II. Világkiállítás, Debrecen, 1939 – katalógus címlapja
Oklevél, a 2. Országos Fotóhetek legjobb kiállításának járó Kodak díjról
Aszmann Ferenc: Küzdelem az óriással, 1940 (Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona)
Ardó Mónika: Gyöngykaktusz
Balogh P. László: Értékmentés az árvízből
Batár Zsolt: Akt
Horváth István: Át-hallás
Máthé András: A Csokonai Színház – “Debreceni impresszió” sorozatból
Máthé András: Akt – szobor, 1998 (barnított fekete-fehér fotó)
Máthé András: Fekvő akt, 1998 (barnított fekete-fehér fotó)
Molnár Beáta: Kőbe zárt élet
Oláh Tibor: A nap felé
Seres Géza: Válogatás a természet elemeiből, No 27., 1997
Szabó Antónia: Vers-fény-kép
Vencsellei István: Anyám életfája
Vencsellei István: Négyökrös szekér, 1988 (fotómontázs, tüköraplikáció)
