Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – Nemeseljárások:
Névvariánsok:
Carbon-nyomat, karbon, karbonnyomat, korom eljárás; carbon print (ang.), Karbrondruck, Kohledruck, Kohleverfahren (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1855, majd 1864.
Használata:
1869 és 1930 között használták, legnagyobb gyártója a The Autotype Company.
Felfedezője:
Alphonse Louis Poitevin. Sir Joseph Wilson Swan 1864-ben írta le az eljárást, s ő adta el a jogokat a The Autotype Companynak.
Anyaga:
Papír, zselatinban elkevert finom szénpor, vagy lámpakorom.
Jellegzetességei:
Mindenben megegyezik a pigment eljárásnál ismertetettekkel, kivéve, hogy a szénpor színéből következően csak fekete-fehér lehet. A sötét területeken felszíne síma, majdnem fényes. A világosabb területeken a vékonyabb bevonat mattabb felületet ad, s alatta észrevehetők a papírrostok. Néha szabad szemmel is jól látható relief van a világos és a sötét részek határán. Finom részletek visszaadására képes, tónusskálája folyamatos a legvilágosabbtól a koromfeketéig. Harmincszoros nagyítás mellett már láthatók a pigment-részecskék.
Némely szerzők a pigmentnyomással azonos értelemben használták, gyakori a terminológiai zavar. Nem összetévesztendő a carbro-nyomattal!
Külsőre hasonlíthat a feketére színezett woodburytípiához, de általában nagyobb és a nyomattal ellentétben körül van vágva.
A készítés módja:
A szénporral, korommal kevert zselatinréteget jól enyvezett papírra visszük fel, majd káliumbikromáttal félhomályban érzékenyítjük. Exponálás másolókeretben, kontakt eljárással. Expozíció után a réteget víz alatt átvisszük egy üveglapra. Ezután a meg nem világított részeken a nem cserződött zselatin a szénporral együtt kimosódik, a cserződött helyeken viszont a helyén marad. Ezután a zselatinfóliát ismét papírra visszük át.
A gyári készítésű szénpapír 1905-ben került forgalomba, ezt a felhasználónak csak érzékenyítenie kellett bikromátban. Előtte (1890 körül) már árultak korom-selyempapírokat többféle színben is.
Méretei:
Miután kontaktmásolásos eljárás, s abban az időben csak elvétve dolgoztak 9×12 cm-nél kisebb negatívra, ezért a szénképek is ekkorák, de inkább ennél nagyobbak voltak. A 30×40 cm már igen ritka.
Magyarországi használata:
Kevés adattal bírunk. Tudjuk, hogy Rosenblatt Emánuel, Veress Ferenc készített szénképeket. A gyűjtemények több azonosítatlan, meghatározatlan példányát őrzik.
Gyakorisága, értéke:
Itthon viszonylag ritka. Értékét a kép kvalitásán és szerzőjének ismertségén kívül állapota is jelentősen befolyásolja. Itt is érvényes, hogy a nagyobb méret önmagában is értéknövelő tényező.
Konzerválási feladatok:
Miután nem ezüst alkotja a képrészeket, szinte korlátlan ideig tartós marad, feltéve ha a használt festékanyag tartós. Szulfidképződés nem látható, nem is fakul könnyen. A sötétebb részeken néha a festék megrepedezik. Hajlamos a kunkorodásra, különösen, ha nedvesebb helyen tartják.
Irodalom:
Susie Clark: Fényképészeti anyagok állományvédelme. Kézirat. é.n. 22-23. o.
