Haarberg Orsolya Baján született 1977-ben, leánykori neve Bozsér Orsolya. Gemenc közelében nőtt fel – az ott szerzett élményei egy életre meghatározták érdeklődésének fő irányát. Kezdetben természetjárókét, majd kutatóként, végül természetfotósként járta az ártéri erdőt.
Tájépítész szakon szerzett diplomát 2002-ben, de már az egyetemi tanulmányok mellett részt vállalt a WWF hazai hódvisszatelepítési programjában, ami az évek múlásával egyre fontosabb szerepet töltött be az életében. A tájépítészmérnöki oklevél átvétele után megpályázott egy doktori ösztöndíjat a Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetében, és a hódok táplálkozási viselkedését kezdte kutatni.
A „hódos” munkák kapcsán egyre több lehetősége nyílt másik hobbija, a természetfotózás ápolására is. 20 évesen kezdett el fényképezni, szinte kizárólag természetet. Először csak a természetjáró kirándulások alakultak át természetfotós túrákká, majd olyan erőssé vált ez az érdeklődés, hogy lassan minden más munka a természetfotós célok alá rendelődött. 2004-ben, egy nyolc hónapos norvégiai kutatóút során megismerte párját, Erlend Haarberg-et, akivel azóta együtt élnek közös szenvedélyüknek, a természetfotózásnak.
Haarberg Orsolya képei számos természetfotós megmérettetésen váltottak ki elismerést. 2007-ben, ő készítette az Év Természetfotóját Magyarországon, és highly commended díjat szerzett a Shell Wildlife Photographer of the Year pályázaton. 2008-ban 1. díjat nyert tájkép kategóriában a GDT European Wildlife Photographer of the Year fotópályázaton.
Haarberg Orsolya jelenleg a Wild Wonders of Europe projekt egyik fotósa, munkáiról a www.haarbergphoto.com oldalon található bővebb információ.