Tánc a fotóművészetben
Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. Ugyanakkor a mozdulatkincs, a táncstílus, a táncban rejlő ősi tartalmak és ősi formák, látható és ellenőrizhető módon áthagyományozva, szívósan élnek évezredekig, fejlődnek, visszafejlődnek, hogy átalakulva visszatérjenek.
Az élmény megőrzésének, rögzítésének, ha úgy tetszik dokumentálásának igénye – ősidőktől fogva ismert. Legkorábbról az őskőkorszakból származó barlangi, valamint a bronzkori sziklarajzok maradtak ránk, későbbről pedig rajzok, festmények, szobrok, és a jelen időben a fénykép, a film és videó őrzi meg ennek az illékony művészetnek a jelenlétét. Különleges jelentőségűek a korabeli költők, írók, filozófusok közvetlen élményén alapuló műveinek táncvonatkozású lírai, leíró vagy elmélkedő részletei. Gyönyörű könyvet lehetne összeállítani Homérosztól kezdve Paul Valéryig – a táncot magasztaló költői szövegekből, amelyben a magyar költők sorai, virágénekek, népi rigmusok éppúgy helyet kaphatnának. Ha pedig kikelnek a tánc szenvedélye ellen – mint a puritán református feddő énekek, vagy a francia és orosz kritikai realistáknak, Balzacnak vagy Lev Tolsztojnak a balettrajongás abban a korban még nagyon költséges és kétes passzióját leleplező regényrészletei – sokszor még pontosabb leírással szolgálnak, mint maguk a táncmesterek. Különleges jelentősége van a Lábán-féle táncírásnak, de bonyolultsága és nehéz értelmezhetősége miatt nem terjedt el hétköznapi használatra. Ma a dokumentálás – a film, videó mellett – főleg fényképezéstechnikával folyik. A dagerrotípiák megjelenésétől a digitális technika térhódításáig láthatjuk, hogy a fotográfusok nagy része nem elégszik meg a puszta rögzítés igényével, hanem művészi értékkel bíró, eredeti mű létrehozására törekszik. Ezek persze dokumentációs célokra, a tánc rekonstrukciójára is alkalmasak lehetnek, de művészi értékük az elsődleges. A tánc és a művészetek párbeszéde sokrétű folyamat. Viszonyukból, kölcsönhatásukból számos meghatározó mű születik. Nehéz meghatározni valamelyik művészeti ág elsőbbségét, de kétségtelen, a táncosok a fotográfiát különösen előnyben részesítik. Gyakran előfordul, hogy az ábrázolt koreográfia, vagy táncos már rég elfelejtődött volna, ha a róla készült fénykép kiállításokon, fotóalbumokban, valamint újságok, folyóiratok lapjain nem éltetné tovább. A magyar fotográfia történetét, kortársaim tevékenységét tanulmányozva rájöttem, mennyire gazdagok vagyunk táncot ábrázoló művekben. Kutatásaim eredményeképpen, no meg partnereimnek köszönhetően különleges gyűjtemény létrehozásán fáradozhattam, amelynek címéül – tiszteletből, és a szellemi örökségre utalva – Tánc a fotóművészetben megjelölést választottam.
Előzmények: 1966-ban a Madách Színház első emeleti előcsarnokában, a Pécsi Balett vendégjátéka idején volt látható a Balett a fotóművészetben című kiállítás, amelyről Lőrinc György, az Opera egykori balettigazgatója többoldalas beszámolót, elemző kritikát írt a Fotóművészet című folyóirat 1966/3-as számába. 1968-ban a Magyar Nemzeti Galériában mutatták be Tánc a fotóművészetben című kiállítást, amelyet a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Fotóművészek Szövetség közösen rendezett. Ennek fantasztikus sikere volt, a kiállítást számos másodbemutató követte. Az anyag a gyakori kiállítások, szállítások során “elfáradt”, majd egy nedves pincében, szép csendben “kimúlt”.
A fotóművészek és a táncművészek azonban rendkívül makacs emberek (közéjük tartozom én is) és “feltámasztották” a halottat. A veszprémi Petőfi Színházzal, Táncművészek Szövetségével közösen új lelket leheltünk bele, és 1998. május 8-án, a veszprémi I. Országos Kortárs Tánc- és Mozgásművészeti Találkozó nyitó napján bemutattuk az újszülöttet. A Tánc a fotóművészetben rögtön elbűvölt mindenkit. Kézről-kézre kapdossák, a veszprémi bemutatót a győri, budapesti követte, most éppen a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Pretoriában látható.
A művészeti, történeti szempontból is érdekes, értékes anyagot jórészt a kortárs fotóművészek táncképeiből, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és különböző magángyűjtemények anyagából válogattam. A képek nem reprodukciók, hanem a művészek által készített eredeti kópiák, illetve az elhunytak esetében hiteles múzeumi másolatok. André Kertész, Balogh Rudolf, Escher Károly, Inkey Tibor, Bánkuti András, Benkő Imre, Dusa Gábor, Féner Tamás, Gink Károly, Hapák Péter, Kanyó Béla, Katkó Tamás, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Mezey Béla, Németh József, Szalay Zoltán, Révész Róbert és mások képei mellett a sajátjaim is megtalálhatók. Ez nem a hazai pálya előnyét jelenti, hanem táncképeim nemzetközi ismertségének köszönhető. A névsor nem rögzített, és bérelt helyek sincsenek. A folyamatosan bővülő anyagot a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény őrzi, két kiállítás között légkondicionált raktárban pihen. A Veszprémben, 1998 óta évről-évre megrendezésre kerülő Összművészeti fesztivál fotoworkshopjainak díjazott anyaga, a Fotóművészek Szövetsége által rendezett nemzetközi táncfotópályázatok díjazott képei, és az ország legjobb táncfotósainak alkotásai vásárlás, adományozás, ajándékozás és tartós letétbehelyezés útján kerülnek a gyűjteménybe, amelyből folyamatosan szervezünk kiállításokat. Terpszikhoré gyermekei – jeles koreográfusok, balettmesterek, világhírű táncművészek, neves együttesek a klasszikus képviselőitől kezdve az alternatív mozgásszínházakig – így válnak ismertté a kiállítás képein keresztül is. A táncművészet jelenének és múltjának nagyjai, köztük Bordy Bella, Harangozó Gyula, Lőrinc György, Rábai Miklós, Lakatos Gabriella, Róna Viktor, Fülöp Viktor, Nurejev, Olga Lepesinszkaja, Marcel Marceau, Kun Zsuzsa, Ladányi Andrea, Bretus Mária, Bozsik Yvette, Judith Jamison, Markó Iván élményszerűen “mozdulnak” a képeken. Megelevenednek az Operaház, Győri Balett, Pécsi Balett, Szegedi Kortárs Balett, a Honvéd Együttes, a Sámánszínház, az Andaxinház, az Artus, az Alvin Ailey Táncszínház, az Állami Népi Együttes, Honvéd Együttes, Sámán Színház, Andaxinház, Artus, az Alvin Ailey Dance Thetatre, Béjart Balettés más nagyszerű hazai és nemzetközi társulatok koreográfiái. Mindez több év kutató és megőrző munkájának eredményeként, röviden mondva: Tánc a fotóművészetben – Testből font jelbeszéd.
Eifert János
Irodalom:
Frank Thiess: Der Tanz als Kunstwerk (Delphin-Verlag München, 1920)
Vályi Rózsi: A táncművészet története (Zeneműkiadó, Budapest, 1969)
Körtvélyesi Géza: Budapest balett (Corvina Kiadó, Budapest, 1981)
Susan Au: Ballet & modern dance (Thames and Hudson Ltd, London, 1988, 1997)
Tánctudományi tanulmányok (Magyar Tánctudományi Társaság, 1999)
Táncművészet (Maácz László, Körtvélyesi Géza, Kaán Zsuzsa szerkesztésében)
Fuchs Lívia: A modern táncművészet (Magyar Táncművészek Szövetsége)
Magyar táncművészet 1990-1995 (Magyar Táncművészek Szövetsége és Planétás Kiadó, Budapest, 1996)
Gajdó Tamás-Korniss Péter-Szegő György: Színházkutatás (Thália Színház, 1998)
Képes színháztörténet (Oxford University Press 1995, Magyar Könyvklub, 1999)
(Megjelent a FotoVideo 2001/11 számában, 80-32.o.)
