A mai napon ünnepli századik születésnapját Tabák Lajos fotóművész. Biztosan köszöntik és ünneplik majd sokan. Az emberek rendszerint meghatódnak attól, ha valaki rendkívül magas kort ér meg. Homályos szemmel gratulálnak a kilencven- és százéveseknek ahhoz, hogy “ilyen szép kort tetszett megélni”. Az ünnepelt meg, gondolom, visszatekint a viharos huszadik századra, s elréved: szép kor? Csuda tudja. (…) Tabák Lajos életműtárlatának megnyitóján gondoltam bele, hogy ez az 1920-ban indult s több mint hatvan éven át tartó művészi pálya jószerivel rejtve maradt volna az utókor előtt, ha maga az alkotó nem veselkedett volna neki, hogy előrégészkedje szinte teljes egészében megsemmisült oeuvre-je jó részét. Felkutatta és rekonstruálta a háború előtti magyar és külföldi lapokban egykoron publikált lázító tartalmú, s a konzervatív művészi ízlést borzoló, merészen újszerű művweit. (…) A munkaszolgálat é hadifogság után hazatérve Tabák kifosztott lakással, megsemmisült életművel szembesült. Húsz évre aztán el is ment a kedve a fényképezéstől. Az iparszervezés foglalta le, de alig várta, hogy nyugdíjba mehessen, s fotózzon újra. Azóta eltelt majdnem egy fél évszázad. Folytonos munkában, “vidám iparkodással”, ahogy Brecht mondta